Szekeres Viktor

Amerika mégsem kíváncsi annyira a Hobbs & Shaw-ra

Lehet, hogy az amerikai nézők nem tudják, hogy mi a jó?

Míg Kína komoly szereplő nem lett a globális mozis piacon, addig nagyjából úgy oszlott a filmek bevétele, hogy 50% jutott Amerikára, és 50 a világ többi részére. Olykor persze előfordult, hogy egy popcorn teljesen hidegen hagyta Amerikát, és bizonyos témákra USA rezonált sokkal, de sokkal jobban. A Halálos iramban-sorozat azonban érdekes pályát futott be, hiszen míg az első rész szinte csak Amerikát érdekelte, és még a folytatást is több amerikai nézte meg, mint nem amerikai, a széria többi tagja olyannyira rátalált a globális közönségre, hogy a 2017-es rész nézőinek 18%-a volt csak amerikai.

Ezek fényében nem is meglepő, hogy a spinoff, a Hobbs & Shaw egyelőre a viszonylag optimista elvárások alatt teljesít hazájában, hiszen a csütörtöki elővetítések során csak 5,8 millió dollárt hozott, ami az előző heti, 41 milliós hétvégét produkáló Tarantino-film szintje, azt pedig mondanunk sem kell, hogy mennyire kisebb egy korhatáros, kosztümös film célközönsége, mint egy majd mindenkinek szóló látványfilmé. Jelenleg a 60-70 milliós nyitóhétvégét előrejelző becslések már csak 50-55 milliós nyitányban reménykednek, de ki tudja, lehet, hogy annyi sem lesz.

De a Universal stúdiónak nem kell bántódnia, hiszen az európai és ázsiai nézők megmutathatják, hogy ők értenek hozzá, és, hogy a sokak által hangoztatott "buta amerikaiak"-lózungnak mégiscsak van igazságtartalma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Unalmas már ez a buta amerikaizás, a cikkíró bizonyítottan segghülye. Szóval nem értem, mire fel...