MTI

A török hatóság betilthatja a Netflixet

Törökország megszigorította az internetes műsorszórás szabályozását, lehetővé téve egyebek mellett a Netflix hatósági ellenőrzését - jelentette a BirGün török ellenzéki napilap a csütörtökön megjelent hivatalos közlönyre hivatkozva.

Az előírás szerint a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) engedélye nélkül például a Netflix, továbbá a török puhutv vagy a BluTV sem folytathat streamingszolgáltatást. A szabályozás értelmében az érintett külföldi cégeknek leányvállalatot kell alapítaniuk és adót kell fizetniük Törökországban. A Netflix közleményben reagált a török lépésre. Hangsúlyozták: szorosan tartják magukat az előíráshoz, Törökország számukra nagyon fontos piac, ezért továbbra is biztosítani akarják előfizetőiknek a kényelmes hozzáférést a tartalmakhoz.

Faruk Bildirici, a legfőbb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) egyik médiahatósági delegáltja a BirGünnek nyilatkozva azt mondta: helytelen ellenőrizni vagy korlátozni ezeket a tartalmakat, ha az emberek saját belátásuk szerint pénzt adnak érte.

Ilhan Tasci, a CHP egy másik RTÜK-delegáltja a T24 török hírportálnak úgy fogalmazott, hogy a szabad műsorszórás területének tekintett internetes műsorszórás is a jelenlegi elnyomó rendszerbe olvad. "Jönnek a napok, amikor majd a Netflix-tartalmakat is kisípolják" - hangoztatta. Többmilliárd videót képtelenség ellenőrizni, ezért a beérkező panaszok alapján fognak eljárni a hatóságok - mutatott rá, hozzátéve, hogy miután a bejelentések forrása sejthető, a mozgástér akkora lesz, amekkorát a kormányzat meghatároz. Tasci véleménye szerint a szabályozás tele van homályos részekkel.

A BirGün a csütörtöki hírről szóló beszámolójában rávilágított: az iszlamista-konzervatív török kormánypárthoz közelállók úgy látják, hogy az internet megrontja az erkölcsüket. A Yeni Akit török kormányközeli napilap csütörtökön azt írta, hogy a Netflix homoszexuális propagandát folytat. A Sözcü legfőbb török ellenzéki újság úgy tudja, hogy a szigorítás következtében a török médiahatóság akadályozhatja a hozzáférést adott internetes sorozatok kifogásolt epizódjaihoz.

A török parlament még 2018 márciusában szavazta meg azt a törvényt, amely az internetes műsorszórást az RTÜK ellenőrzése alá vonta. A jogszabály értelmében az a médiaszolgáltató, amely a tartalmait interneten keresztül is vagy kizárólag csak az interneten keresztül akarja közvetíteni, az RTÜK-től köteles engedélyt kérni. Ugyanezt az eljárást kell követnie azon felületek üzemeltetőinek is, amelyek szeretnék átvenni az engedélyezett műsorszolgáltatók adásait. A török hatóságok a korábbi években több internetes közösségi oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását is elrendelték már. A Wikipédia 2017 áprilisa óta nem elérhető az országban.

A 2016. július 15-ei puccskísérletet követően a török kormány terrorpropaganda címén csaknem másfél száz újságírót börtönbe záratott, és hasonló nagyságrendben sajtóorgánumokat szüntetett meg. Az Európai Unió több vezető politikusa, valamint emberi jogi szervezetek azzal vádolták Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy ürügyként használta fel az incidenst az ellenzéki hangok elnémítására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TOR-rent #17
    És tessék mondani sikerült már betiltaniuk a TOR-t ?

  • Sequoyah #16
    Ja hat a cikk minosege az egy egeszen mas kerdes, abban nem vitatkozok, mert nincs ellenvelemenyem:D
  • ostoros #15
    Nem mondom, hogy hazudott a netflix. Csak azt mondom, hogy olyan szrt is felás a cikk, aminek amúgy nincs sok köze a netflixhez, nevezetesen a cenzúra ügyét.
    Ilyenkor még az is elő szokott jönni, hogy a törökök milyenek, a lábuk büdös, stb, stb.
  • Sequoyah #14
    Ja hat abban egyetertunk hogy a Netflix nevre jobban felkapjuk a fejunket, es emiatt sokkal tobbet beszelunk rola.
    De ebben nem az a szomoru hogy a Netflix miatt beszelunk rola, hanem a masik fele, hogy sok hasonlo eset viszont rejtve marad...

    De amit en irok hogy az igazsagtartalom nem attol fugg hogy a Netflix erintett-e. Igy az osszeeskuveselmeletek szoktak kezdodni, hogy csak azert mert valami esemeny valakinek az erdeke szerint torteni, akkor automatikusan ez a valaki okozta az esemenyeket. Csak mert megjelent egy cikk ami a Netflix vedelmebe allt, meg nem jelenti azt hogy a Netflix fizetett volna erte.

    Persze ettol meg eppen elofordulhat a szelsoseges eset hogy nincs is semmi cenzura, csak az ado nem tetszik neki, es ezert hazugsagkampanyt inditottak. De mivel semmilyen tenyadat nem utal erre, ez csak egy vad spekulacio.
  • ostoros #13
    Nem érted.
    Nem azt vonom kétségbe, hogy a török balfék diktatórikus. Azt vonom kétségbe, hogy a cikk emiatt született volna. A cikk valójában azért született, mert szegény multit BÁNCSÁK.
    Ha a Netflix nem esett volna bele ebbe, csak a két másik török cég, erről nem hallanánk, nem is érdekelne senkit.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.08.06. 20:12:00
  • Sequoyah #12
    Van mas hiteles forras ami az ellenkezojet allitja a cikkben olvasottaknak?

    Egyebkent nem az elso, meglepo eset lenne hogy a torok kormany diktatorikus lepeseket, pl cenzurat vezet be, nagyon szepen illik ez is a sorba hogy hogyan romboljak le az orszagot... Ettol persze nem lesz automatikusan igaz...
  • ostoros #11
    "A tenyek NEM attol fuggenek hogy ki mondja oket..."
    Az újságcikkek viszont igen.
    Az SG pedig csak átveszi őket.
  • Sequoyah #10
    Nem, nem attol fugg. A torveny NEM a netflixrol szol, ok csak egy karvallottja a sok kozul. A tenyek NEM attol fuggenek hogy ki mondja oket...

    Amugy az SG tudtommal nincs szponzoralva a Netflix altal...
  • ostoros #9
    Az attól függ, lett-e szponzorálva a cikk mondjuk Netflix által. Ha nem a netflixről szólna a törvény cikk sem lenne. Magyarul itt a netflix a lényeg, nem a cenzura.
  • Sequoyah #8
    Igen, de a valos vita a cenzura reszerol szol. Lentebb a forumozok pedig azt hiszik hogy az adoval van a bajuk. A cikket elolvasva vilagos hogy melyik a valodi problema.