Berta Sándor

A Nintendo, a Sharp és a Ricoh is hátat fordíthat Kínának

Részben megerősítést nyertek a néhány nappal ezelőtt ismertté vált tervek. A japán konzolgyártó döntése ugyanakkor nem függ össze az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval.

A Reuters értesülései alapján a Nintendo a Switch típusú konzol gyártását a közeljövőben részben áthelyezné Kínából Vietnamba. A társaság egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy a lépés hátterében az áll, hogy az új gyártási helyszínnek köszönhetően minimálisra lehessen csökkenteni az időközben esetleg felmerülő kockázatokat. A szakember hozzátette, hogy a Kínából származó termékekre kivetetett egyesült államokbeli vámok lehetséges emelésével ugyanakkor a nyárra tervezett lépés nem áll összefüggésben.

A Sharp japán elektronikai óriáscég és a Ricoh szintén bejelentette, hogy a gyártása egy részét áthelyezi Kínából más államba. Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy melyik lehet ez az ország és egyáltalán ázsiai állam lesz-e. Július elején írta meg a Nikkei Asian Review, hogy több nagy hardvercég is részben vagy teljesen Kínán kívülre viheti a termékei gyártását. Az már akkor kiderült, hogy a Nintendo számára Vietnam is megfelelő alternatíva lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #4
    Szerintem nem csak azert.
    A pumukli miatt bizonytalan lett a tortenet.
    Pattint eggyet a virsli ujjaval es nem engedik be a nintendot usakiaba (eleg csak par het vagy honap latjuk, hogy eletbe se lepett a tiltas es a huawei megrogyott) es lehuzhatjak a rolot kb.
  • ugh #3
    Nem baj majd jon xing-tendo snatch.
    Kompatibilis is lesz meg szoftveresen torheto, csak fele annyiert.
    Meg shark, stb...
  • zola2000 #2
    Attól még marad elég munka ott, pl jön fel a belső fogyasztás, a szolgáltató ipar...
  • takysoft #1
    Nem ők lesznek az elsők. Kína drágul :)