Gyurkity Péter
Azonosították egy kozmikus kitörés helyét
Azt azonban még nem tudjuk, hogy maga a jel természetes vagy mesterséges eredetű.
Az úgynevezett gyors rádiókitörések kérdése számos szakembert és laikust foglalkoztat, bár a terület meglehetősen újnak számít, hiszen az első ilyen jeleket eredetileg még 2007-ben észlelték. Tavaly mi is beszámoltunk arról, hogy rejtélyes rádiókitöréseket regisztráltak, most azonban végre sikerült a kitörés helyét is azonosítani, legalábbis az egyik jel esetében.
A közzétett tanulmány szerint az alig néhány milliszekundumig tartó, meglehetősen nehezen észlelhető kitörések egyike (az FRB 180924) egy tőlünk 4 milliárd fényévre található galaxisból, pontosabban annak széléről ered. Ez nagy áttörésnek nevezhető, hiszen korábban mindössze egyetlen alkalommal sikerült hasonló beazonosítást elvégezni, a 2017-es eredmény azonban egy úgynevezett ismétlő jel (az FRB 121102) kapcsán született, amelynek természete eleve megkönnyítette a munkát – akkor egy tőlünk 3 milliárd fényévre elhelyezkedő törpegalaxis volt a forrás, ami arra utal, hogy számos eltérő aspektus játszik szerepet ezen kitörések jellemzőinek kialakulásában. A friss kutatás szerint előbbi galaxis hasonlít a Tejútrendszerre, ami viszont azt jelzi, hogy nagyon eltérő környezetből erednek ezek a jelek.
Azt sajnos még nem tudjuk, hogy milyen jelenség kapcsán születnek meg a jelek, itt a potenciális jelöltek között kapnak helyet a neutroncsillagok, valamint az idegen civilizációk esetleges űrhajói, viszont a pontos hely meghatározása segíthet a rejtély megoldásában. A most feldolgozott jelet eredetileg a 36 rádióteleszkópból álló Australian Square Kilometre Array Pathfinder segítségével észlelték, itt még az egyes tányérok észlelése közötti időbeli különbséget is sikerült kimutatni (ami a nanoszekundum tizedét jelenti) ezt követően pedig több másik eszköz, így a Very Large Telescope, a Gemini South, valamint a Keck-teleszkóp is közreműködött a helyszín pontosabb és részletesebb leírásában. A forrást magát persze nem látjuk, hiszen ezt a rendkívül nagy távolság eleve megakadályozza, viszont az eredmény így is biztató.
A szakemberek azt sejtik, hogy valamilyen természetes jelenség áll a kitörések mögött, a kérdés megválaszolása azonban még odébb van.
Az úgynevezett gyors rádiókitörések kérdése számos szakembert és laikust foglalkoztat, bár a terület meglehetősen újnak számít, hiszen az első ilyen jeleket eredetileg még 2007-ben észlelték. Tavaly mi is beszámoltunk arról, hogy rejtélyes rádiókitöréseket regisztráltak, most azonban végre sikerült a kitörés helyét is azonosítani, legalábbis az egyik jel esetében.
A közzétett tanulmány szerint az alig néhány milliszekundumig tartó, meglehetősen nehezen észlelhető kitörések egyike (az FRB 180924) egy tőlünk 4 milliárd fényévre található galaxisból, pontosabban annak széléről ered. Ez nagy áttörésnek nevezhető, hiszen korábban mindössze egyetlen alkalommal sikerült hasonló beazonosítást elvégezni, a 2017-es eredmény azonban egy úgynevezett ismétlő jel (az FRB 121102) kapcsán született, amelynek természete eleve megkönnyítette a munkát – akkor egy tőlünk 3 milliárd fényévre elhelyezkedő törpegalaxis volt a forrás, ami arra utal, hogy számos eltérő aspektus játszik szerepet ezen kitörések jellemzőinek kialakulásában. A friss kutatás szerint előbbi galaxis hasonlít a Tejútrendszerre, ami viszont azt jelzi, hogy nagyon eltérő környezetből erednek ezek a jelek.
Azt sajnos még nem tudjuk, hogy milyen jelenség kapcsán születnek meg a jelek, itt a potenciális jelöltek között kapnak helyet a neutroncsillagok, valamint az idegen civilizációk esetleges űrhajói, viszont a pontos hely meghatározása segíthet a rejtély megoldásában. A most feldolgozott jelet eredetileg a 36 rádióteleszkópból álló Australian Square Kilometre Array Pathfinder segítségével észlelték, itt még az egyes tányérok észlelése közötti időbeli különbséget is sikerült kimutatni (ami a nanoszekundum tizedét jelenti) ezt követően pedig több másik eszköz, így a Very Large Telescope, a Gemini South, valamint a Keck-teleszkóp is közreműködött a helyszín pontosabb és részletesebb leírásában. A forrást magát persze nem látjuk, hiszen ezt a rendkívül nagy távolság eleve megakadályozza, viszont az eredmény így is biztató.
A szakemberek azt sejtik, hogy valamilyen természetes jelenség áll a kitörések mögött, a kérdés megválaszolása azonban még odébb van.