Gyurkity Péter

Vezeti a rakétagyártók listáját a SpaceX

A teljes piac egynegyedét kaparintották meg, jövőre jöhet a műholdas internet.

Miközben Elon Musk másik cége továbbra is inkább csak szenved (a kilátások terén pedig egyre több a viharfelhő), a SpaceX meglehetősen jól muzsikál, nagyon szép eredményeket felmutatva. Egy friss elemzés eredménye szerint ráadásul itt már a piacvezető szerepet is megszerezték, még a legnagyobbakat is lepipálva.

A Jefferies a napokban tette közzé anyagát, amelyben saját becsléseiket összegezték. Eszerint a SpaceX a tavalyi évben 2 milliárd dolláros bevételre tett szert, így az úgynevezett nehéz, 62 és 350 millió dollár közötti költséget felemésztő indítások terén az első helyet érdemelte ki, legalábbis ebben a tekintetben. A második helyre a ULA futott be, nem sokkal lemaradva Musk még mindig viszonylag újnak számító vállalata mögött, míg az immár a Northrop Grumman égisze alá tartozó Orbital ATK a harmadik helyre volt jó, messze leszakadva. A negyedik helyre az Arianespace érkezett meg, 1 milliárd dollár körüli bevétellel, őket pedig az orosz Krunicsev, a japán Mitsubishi Heavy Industries, valamint az indiai ISRO követte a sorban.

Musk csapatának egyik fontos érdeme, hogy új versenyzőként alaposan le tudták szorítani az árakat, ezzel pedig komoly versenyre kényszerítették a hagyományos szereplőket. Jövőre az amerikai légierő újabb fontos tendereket ír majd ki, amelyek az elkövetkező 5 évre vonatkozóan biztosítanak majd zsíros szerződéseket a külsős partnereknek, ezeken pedig Muskék mellett a ULA, a Northrop, valamint a Blue Origin is indul majd, bár ez utóbbi csak 2021-re állna elő új, jóval nagyobb rakétájával. Az egyik nyertes 10 indítást nyer majd el, míg a másik 15 esetben lőhet majd fel valamilyen rakományt, a SpaceX pedig kiemelt indulónak számít, hiszen a sűrű menetrenddel igazolták, hogy jóval többre is képesek.

A cég 2021-től kínálna globális internetelérést, mégpedig az újonnan fellövendő műholdak ezrei révén. Az első rajtra itt a múlt héten kerítettek volna sort, ezt azonban először a kedvezőtlen időjárási viszonyok, majd pedig a szóban forgó műholdak szoftveres frissítése miatt kellett elhalasztani. Néhány napon belül jöhet az újabb próba, ezt pedig számos másik követi majd, ahogy kiépítik a saját hálózatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #1
    A cikk úgy nézem régen frissült mert az említett Starlink start a cikk publikálása előtt 3 nappal megvalósult.