Berta Sándor

Lájkok által körülölelt magány

Egyre többen vannak, akiknek az életét a megosztások és a lájkok határozzák meg, és ez azért van, mert a szoftvereket szándékosan úgy tervezik, hogy addiktívak legyenek.

Az austini South by Southwest (SXSW) digitális fesztivál egyik fő témája az volt, hogy nagyon sok felhasználó magányos, annak ellenére, hogy a világhálón rengeteg baráttal és ismerőssel rendelkezik. A BBC globális online felmérésében a 16 és 24 év közötti felhasználók 40 százaléka nyilatkozta azt, hogy gyakran, vagy nagyon gyakran magányosnak érzi magát. Az arány sokkal magasabb volt, mint az összes többi korosztály esetében. A konferenciateremben lévőknek ez nem volt újdonság, majdnem minden kéz a levegőbe emelkedett arra a kérdésre, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a közösségi média ugyanolyan egészségtelen-e, mint a gyorséttermi kaja. Az aggodalom mértékét jelzi, hogy több szekcióbeszélgetés is foglalkozott a közösségi média egészségre gyakorolt hatásával.

A 21 éves Gabby Frost évek óta részt vesz fiatalkorúak öngyilkosságainak a megelőzésében és emlékeztette a megjelenteket az úgynevezett Z generációra nehezedő nyomásra. Amint elmondta, a tinédzserek folyamatosan amiatt aggódnak, hogy hány követőjük van és mennyi lájkot kaptak az Instagramon, ez pedig árt a szellemi egészségüknek. Ezzel párhuzamosan viszont a közösségi média a legjobb lehetőség arra, hogy valaki elérje, hogy meghallgassák és másokkal megbeszélhessen dolgokat.


Sokakat zavar az, ha például nem elég népszerűek ahhoz, hogy elhívják őket házibulikba, de közben látják, hogy a többiek jól érzik magukat. Vannak, akik mindenképpen meg akarják mutatni magukat, de olyanok is akadnak, akiket rendszeresen zaklatnak. Ez a generáció az elismerést interakciókban és a lájkok számában méri. A pszichológiai következmények kimutatása nehéz, de azt tudni lehet, hogy 2005 és 2014 között 37 százalékkal nőtt a depressziós amerikai tinédzserek száma. Fizikai tünetek is vannak, az elhízás és a magas vérnyomás szorosan kapcsolható az eltúlzott használathoz.

Az SXSW résztvevői megfogalmaztak egy olyan észrevételt is, hogy humánus fordulat kellene a szoftverfejlesztésben és arra nem csupán a mesterséges intelligenciával összefüggésben lenne szükség. Aza Raskin, a Humán Technológiai Központ társalapítója azt nyilatkozta, hogy már megbánta, hogy 2006-ban megalkotta a "végtelen görgetés" funkciót, mert azóta számos honlapnak és alkalmazásnak gyakorlatilag nincs vége, s a felhasználók folyamatosan új tartalmakkal szembesülnek. "Ez a webdizájn-technika naponta 200 000 emberöltő elpazarlásáért felelős, ellopja a szabad akaratunkat."

Kiemelte, hogy nem véletlenül függők a mai fiatalok a közösségi platformoktól, ezek szándékosan úgy vannak tervezve, hogy addiktívak legyenek. "A kedvenc alkalmazásaid minden egyes lapján emberek százai dolgoztak, akiket azért fizettek, hogy felkelés után azonnal az legyen az érzésed, hogy meg kell nyitnod a programot. Ezek a felületek kábítószerként működnek. A cégek nem azt mutatják meg nekünk, amit látni akarunk, hanem amit szerintük muszáj megnéznünk" - mondta.

Douglas Rushkoff egykori kiberpunk szerint "embernek lenni csapatsport". "A kapitalizmus versenyszelleme és az exponenciális növekedés mítosza elnyom mindent, de semmi sem növekszik folyamatosan, csak a rák, ami végül megöli a gazdatestet." Hozzátette, hogy már nem ismerhetők fel az emberi dolgok a technikában, hanem csak a technikai dolgok vehetők észre az emberekben. Ugyanezt észlelte Jamil Zaki pszichológus is, aki az emberi empátiát kutatja. Ő úgy vélte, hogy a digitális kommunikáció és a városi élet névtelensége megváltozott, számára ezért nem a magányosság a digitális korszak központi problémája, hanem az emberi empátia elvesztése. Szerencsére pozitív folyamatok is vannak, a fiatalokat egyre inkább érdekli a mentális egészség témája, emiatt a piaci szereplőknek alternatív módokat kell találnia a tartalmuk iránt egyre kevésbé érdeklődő közönség elérésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #32
    Az volt a pozitív hozadéka nálam, hogy a csaje a társaságba hozta a barátnőit, akikkel viszont már lehetett off line módban is kommunikálni. Velük azóta is tartom a kapcsolatot. :)
  • Zoliz #31
    "ismerős csajszival órákat cseteltünk, heteken keresztül, majd élőben találkoztunk csak ültünk mint két kuka, neki akkor is a kezében volt állandóan a telója, mondjuk."

    Sajnos a barátnőm is ilyen lett és azt látom rajta menekülne, de nem tud, ha meg eldugnám a mobilját rajtam verné le :)

    Régen a társkeresőzésemnél volt ez, sose az volt a valóság amit elképzeltünk. Ezzel az erővel jobb élőben ismerkedni is csak az meg túl közvetlen már és gyakran zaklatásnak számit manapság és ezt a tech eszközeink mértéktelen használatának tulajdonitom. Van aki tudja a mértéket, mondjuk te, de a legtöbben nem.
  • NEXUS6 #30
    Szerintem ebben az osztályozásban 3.
    A szinglit azért írtam, mert sok ismerősöm egyfajta párkereső oldalként használja így az FB-t. Aztán amikor párjára akad lehet, hogy hirtelen szinte eltűnik, másik kategóriába kerül.
    Más ismerősöm, meg prákapcsolatban él, sokat posztol de nem párkereső célzattal.
    Lehet, hogy ketté kéne bontani ezt a kategóriát. XD
    Csak azt akartam ezekkel leírni, hogy sokan sokféle módon használják a közösségi médiát, ezekből tapasztalatom szerint minimális az aki beteges, szarul tud kapcsolatot tartani. Érdekes módon szerintem rajtuk is inkább segít, hiszen legalább van kapcsolódási pontjuk, az a baj amikor valaki itt megragad.
    De akikről a cikk szól, állandóan posztoló, lájkvadász, addikt, olyat minimálisat ismerek. Szóval rájuk kihegyezni azt az irányt, amerre ezt akarják esetleg változtatni, az minden csak nem jó.
  • NEXUS6 #29
    Van ré esély. De azokkal a haverokkal, akikkel legalább minden hétvégén összefutunk eszünkbe se jut ezt használni rendszeresen, nem is lájkoljuk egymás képet és kiba mód nincs belőle sértődés.

    Azzal, akivel meg kialakult valami távolság könnyebb így felvenni a kapcsolatot. Az tényleg káros lehet, ha nem, vagy nem úgy változik ez, ahogy a két fél akarja.

    Aztán pl. ismerős csajszival órákat cseteltünk, heteken keresztül, majd élőben találkoztunk csak ültünk mint két kuka, neki akkor is a kezében volt állandóan a telója, mondjuk.
    Nem az FB-t okolnám, ő ilyen volt valójában, az FB/Messenger csak lehetőséget adott hogy valakinek egy más képet mutasson. Haver aki csak élőben látta, csak röhögött, hogy egyáltalán miért eröltetek vele bármilyen kapcsolatot. Csökkentettem a csetelést, semmi változás az off line üzemmódjában.
  • lammaer #28
    Próbáltam megtalálni hogy melyik kategóriádba férek bele, de nem jöttem rá ki vagyok.

    Sokat kommentelek fórumokon, facebookon csoportokban, redditen, tehát vhol a 3-5 közt kéne legyek, de nem vagyok szingli, nincsenek szerelmi problémáim és IRL is megvan a családom, rokonai meg a haverjaim... :)

    Mondjuk soha nem rakom fel hogy hova utaztam, mit ettem, mit láttam...

    Lehet hogy csak sok szabadidőm van a munkahelyen khm khm :D
  • lammaer #27
    Szólja ha szervezel ilyen utat... régi vágyam hogy eljussak egy japán vagy dél koreai lánybanda koncertjére és szines bránereket lobogtassak a sok visongo tinilány között....

    Mondjuk 40 évesen biztos jól el tudok majd vegyülni köztük :)
  • Zoliz #26
    Egyetértek. Mindenki máshogy áll hozzá.
    Csak azt nem irod le, hogy káros, mert a valós kapcsolatokat degradálja.
    Egy régi barátommal fel akartam venni a kapcsolatot, hogy összeüljünk dumálni erre közölte este fenn vagyok SkyPE-on. Azóta skippelem mert bedőlt és addikt lett.
  • dyra #25
    Arról a jelenségről van szó mikor nem a testi egészségedért csinálod hanem, hogy megmutasd magad az ismerőseidnek (és másoknak). A Strava tele van ilyen emberekkel. Sokaknak pedig pont a kedvét veszi el mikor látja, hogy mások jobban mennek gyorsabban fejlődnek stb.. (pedig nem ismeri vagy épp ismeri a körülményeket).
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.03.21. 07:17:24
  • Tikal #24
    hát pedig pont a mai, irodában punnyados életben nagyon is fontos hogy sportolj, mozogj Én emögött semmilyen test bálványozást nem látok, csak józan gondolkodást. Épp testben épp lélek, mondják :)
  • Tikal #23
    Közeli barátaim fent vannak. El kell fogadni hogy mindig lesz nálad jobb, DE, motiválhat is, ha látom, hogy tesom megint lement futni én meg otthon punnyadtam, haver szintén kocogot, pedig esik az eső :) De ugy van ahogy mondod, tudni kell használni ezt is, és akkor nincs gond.