Gyurkity Péter

A szmog hátráltatja a napenergia térnyerését

Ez pedig nemcsak az amúgy első helyezett Kínában jelent súlyos problémát.

Kína, valamint az ország energiaszektora kapcsán meglehetősen jól ismert tény, hogy a „zöld”, illetve megújuló energia terjedése az elmúlt években kiemelkedő volt, ez a trend pedig várhatóan tovább folytatódik. Fontos tényező azonban, hogy a napenergia esetében a szmog komoly akadályt jelent, ez pedig világszerte érvényes.

A most közzétett tanulmányban svájci kutatók szögezik le, hogy a nagyvárosok és az ipari szektor által megtermelt szmog nagyon komoly potenciális kapacitástól fosztja meg az ázsiai óriást. Ennek mértékét ők évente 160 terawattra becsülik, ami csak a fotovoltaikus szegmensre vonatkozik, mivel ennyivel kevesebb a valódi kapacitás a légszennyezettség nagy mértéke miatt. Amennyiben 2040-ig sikerülne gyakorlatilag nullára csökkenteni a fosszilis energiaszektor kibocsátását, ez évente 7-10 milliárd dollárnyi további jövedelmet eredményezne (a fenti kapacitásnövekedés által), ez pedig már önmagában jelentős vonzerőt jelent, amennyiben az egészségügyi helyzet javulása nem lenne elegendő indok. Ez utóbbi terén amúgy komoly mértékben csökkenne légzési problémák, a szívbetegségek, de még a demencia előfordulási aránya, bár a szakemberek szerint még a termékenységi ráta is alapvető módon javulna.


A szénerőművek és az autók okozta szmog egyes régiókban harmadával csökkenti a napelemek teljesítményét

Problémát jelent, hogy a részletes adatok szerint az energiaszektor növekedési üteme meghaladja a fosszilis energia részesedési arányának mérséklődését. Jellemző részlet, hogy Kína 2017-ben jóval nagyobb mennyiségű szenet használt fel, mint korábban, amit különösen a párizsi klímaegyezmény fényében nem nevezhetünk kedvező fejleménynek. A lehetséges alternatívák között jelenik meg a legmodernebb ipari szűrők alkalmazása, ezzel csökkentve a szénerőművek káros kibocsátását, a földgáz felhasználásának jelentős növekedése (amit az amerikaiak már gőzerővel valósítanak meg, köszönhetően az ottani palagáz-robbanásnak), illetve a napenergia további terjeszkedése, amiben Kína amúgy is első, viszont a szén erős jelenléte miatt ez önmagában még nem elég.

A fent említett radikális csökkentés eléréséhez nagyjából 50-70 milliárd dollárt kellene a szektorra fordítani (a jelenlegi költségeken felül), ennek nagyjából 17 százalékát fedezné a napenergia szinte automatikus kapacitásnövekedése. Egy kisebb javulás is jelentős eredményeket hozna azonban magával, hiszen jelenleg évente 1,1-1,6 millió kínai hal meg korán a szmog miatt. Ez azonban máshol is komoly problémát jelent, Szingapúrban nem sokkal kedvezőbb a helyzet, a kaliforniai erdőtüzek miatt pedig a múlt hónapban több száz kilométerrel távolabb is lecsökkent a nappanelek termelékenységi mutatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #6
    "A szénerőművek és az autók okozta szmog egyes régiókban harmadával csökkenti a napelemek teljesítményét"
    Az éjszaka meg 100% ban csökkenti. A vastag eső vagy hófelhő szintén. A szmogon rugóznak, amikor az év kb harmadában képes egyáltalán értelmesen termelni a napelem? Röhej.
  • t_robert #5
    a dolog nem véletlen az elnevezésben a napelem kifejezés kissé általános. elvégre szintén napelemnek nevezik a folyadék melegítésen alapuló paneleket is. A köznyelvben minden olyan panelt, ami a nap energiáját felhasználva energiát termel napelemnek hívnak. A fotovoltaikus azt a fajtát jelenti, ahol a panel közvetlenül áramot állít elő. Mondjuk a mátrai erőművet nálunk is fotovoltaikus erőműnek nevezik hivatalosan utalva rá, hogy az közvetlenül áramot állít elő.
  • suba53 #4
    Német nyelvterületen így hívják a napelemeket. Nekem is fura volt, amikor egy némethonba emigrált barátommal ez a téma került szóba, és fotovoltaikus eszközöket, fotovoltaikus erőműveket emlegetett. Amikor emigrált, még nem volt általános fogalom a napelem, így nem ismerte a megfelelő magyar kifejezést.
  • Cat #3
    A napenergia felhasználásának rengeteg féle módja van, és csak az egyik a napelem.
  • barret #2
    Ettől menőbbnek tűnnek,hogy ritka szavakat használnak.Sajnos ebbe az irányba haladunk...
    Hagyományos szavakat használni már ciki? Lehet...
  • T_I #1
    Nem tudok nem ingerült lenni, amikor egyes szerzők szeszélyből, vagy mit tudom én miből, oda nem való kifejezéseket használnak már meggyökeresedett, megszokott, elfogadott kifejezések helyett. Itt pl. "fotovoltaikus " a fényelem, napelem helyett! Megjegyzem a helyesírás ellenőrző is aláhúzza (Google)