Gyurkity Péter

Több lépésben jelenik meg a Galaxy X

A Samsung kihajtható megoldása a teljes üzletágba új életet lehelhet.

A dél-koreai gyártó állítólagos kihajlítható okostelefonja több alkalommal jelent már meg a különböző híradásokban, most azonban a Wall Street Journal számolt be a jelenleg rendelkezésre álló információkról. Eszerint a jövő év elején mutatkozhat be a készülék, amely azonban csak lassan, fokozatosan jelenne meg a piacon.

A beszámoló alapján arra számíthatunk, hogy egy meglehetősen méretes megoldást mutatnak be, amely kihajtott állapotban egy kereken 7 hüvelykes kijelzőt jelentene. Ezzel egy kisebb tábláról beszélhetünk, behajtott állapotban viszont csak az egyik felén maradna meg a kijelző, a másik oldalon pedig a kamera bukkanna fel. Már a 2019-es CES alatt megismerhetjük a fejlesztést, mivel azonban egy meglehetősen bonyolult készülékről van szó, ez az első körben csak korlátozott mennyiségben jelenne meg, az ár pedig akár 1500 dollár felett is lehet. Ezt több további kisebb sorozat követné, ahogy az egyes régiókban szintén elérhetővé teszik a típust, bár azt még nem tudni, hogy a házon belül egyelőre csak a Winner kódnéven emlegetett telefon valóban egy új család megjelenését jelentené.

Dél-koreai források eközben arról írnak, hogy a második negyedévben a Galaxy S9 és S9+ kevesebb példányszámban (9 millió) fogyott, mint az első három hónap során, amikor még 10,2 millió felett volt az eredmény. Ez azért érdekes, mert a második periódus hagyományosan erősebb, mi több, a korábbi generácók esetében (lásd Galaxy S8 és S7) a késő tavaszi és kora nyári időszakban sokkal több példány talált gazdára. Ez alátámasztja a stagnálásról szóló jelentéseket, a helyzet pedig tovább romolhat az elkövetkező hónapokban, hiszen hamarosan befutnak az új zászlóshajók, amelyekkel még szorosabbá válhat a verseny.

A Samsung a maga részéről a Galaxy Note 9 típussal készül, ebből a tervek szerint idén 12 millió darabot értékesítenének, de ehhez nyilván a riválisoknak is lesz néhány szava.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #7
    Nem majmolják, már jóval az iPhone X előtt így hívták ezt a koncepciót... csak még mindig nincs belőle semmi.

    Az x amúgy is egy régóta jól ismert marketinghúzás. Még régebben kimutatták, hogy az x-ezés pozitívan hat az eladásokra. Mindennek a nevében x van, ami k*rvadrága (rossz ár/érték arányú). Divat az "ex"-et x-szel rövídíteni, pl. Extreme->Xtreme.

    Iphone X, Galaxy X, Oppo Find X, Vivo Nex, Vivo Apex, Nokia X, Nexus, Pixel... Csak hogy a telefonoknál maradjunk, mennyire szeretik az x-et. Néha a római számot jelzi, igen kreatív módon.
    A Sony meg kb. minden telefonjában x-ezik (Xperia)... de a japánok amúgy is túllőtték maguknak a nyugati kultúrát, amit végül is meg lehet érteni.
  • mortep #6
    A próbálkozás az innovációra becsülendő, azt viszont nem tudom megérteni h miért majmolják az almát névadásban. Nem iphone-t gyártanak
  • Cat #5
    Valószínűleg nem is lényeg, mert szerintem gyártási, kapacitási problémák is lehetnek. Pl. nincs/nagyon drága valamilyen szükséges anyag/alkatrész, és ilyen áron is bukó, de elsők akarnak lenni a piacon. Az elektromos autóknál sem ritka ez a hozzállás, hogy minden egyes legyártott és eladott autón bukik a gyár, presztízs, illetve az autónkénti átlag károsanyag-kibocsátás mérséklése miatt mégis csinálják.
  • M2 #4
    "az első körben csak korlátozott mennyiségben jelenne meg, az ár pedig akár 1500 dollár felett is lehet"

    Tisztára mint a VR cuccok. Hasonlóan fogják ezt is kapkodni az emberek. Sehogy.
  • CairoJack #3
    7 colos tablet semmire nem jó, 10 col a kényelmes, azt viszont nem tudod értelmes méretű telefonná hajlítani, ez jelenleg bukó...
    Ja, és gondolom fél milla lesz, szóval nem lesz éppen slágertermék.

    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2018.07.24. 16:29:07
  • Sir Cryalot #2
    Mennyivel egyszerűbb mint használható szemüveget csinálni ami veszélyeztetné a retardált featurökkel hódító fejőstehén tévébizniszt.
  • wraithLord #1
    "Több lépésben jelenik meg a Galaxy X"

    Jövőre a Samsung a CES-en még csak egy középen befűrészelt táblagépet mutat be, ami a mit sem sejtő látogatók hajtogatásra irányuló próbálkozásai nyomán intuitívan kettétörik. Ez a készülék hivatalosan 2019. április 1-én fog megjelenni, és ez képviseli majd az új generációs okoskészülékek első hullámát.