Szekeres Viktor

Megvan a Pókember: Hazatérés 2 hivatalos címe

Úgy tűnik, Tom Holland felfedte, hogy mi lesz a következő Pókember-film címe.

A Spider-Man: Homecoming főszereplője, Tom Holland az alant látható Instagram-videó révén "véletlenül" felfedhette, hogy mi lesz első Pókember-filmje folytatásának címe: Spider-Man: Far From Home. Ez a cím pontosan rímel arra, amit pár hete Kevin Feige, a Marvel Studios feje mondott a történetről, miszerint Peter Parker kalandjai ezúttal globálissá válnak, New York City mellett többek között Angliába is elmegy, valamint további, egyelőre még meg nem nevezett európai helyszínekre.

Sorry for no announcements, but I love you guys ♥️

✌️ (@tomholland2013) által megosztott bejegyzés,


A film forgatókönyvét ismét Chris McKenna és Erik Sommers írta, a rendező pedig az első epizódot jegyző Jon Watts lesz. A 2019. július ötödikén bemutatni tervezett második rész tavalyi előzménye két elég kínos leszereplés után végre ismét sikeressé varázsolta a franchise-t, hiszen az amerikai bevételei 334 millió dollárnál álltak meg, és nemzetközileg is befolyt 546 millió a vetítésekről. Összehasonlításképp A csodálatos pókember 2 csak 203 milliót produkált hazájában, bár nemzetközileg 500 millió fölé kerültek a bevételei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Nem volt ám az olyan kínos leszereplés, a világszerte összeszedett 700+ millió minden, csak nem kínos. Más kérdés, hogy a filmek sokba kerültek.