Berta Sándor

YouTube-kihívóvá lépett elő az Instagram

A platformnak már egymilliárd felhasználója van és immár saját videoalkalmazása is.

Az új IGTV elindítását Kevin Systrom, az Instagram társalapítója és vezérigazgatója jelentette be. Az Instagramra a jövőben is bárki elkészítheti és felteheti a felvételeit, de a legfontosabb változás, hogy az anyagok hossza a korábbi 60 másodperc helyett immár 1 óra is lehet. A videók feltöltésében az IGTV segíti majd a felhasználókat, a szoftver - ahogy a neve is mutatja - a klasszikus televízióhoz igazodik, a képarány azonban 9:16-os.

A program gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint a televízió, különböző csatornákat jelenít meg attól a pillanattól kezdve, hogy valaki megnyitja azt. A felhasználóknak nem kell külön rákeresniük a tartalmakra, hanem automatikusan láthatják az általuk követett emberek legújabb felvételeit. Az egyes anyagok feltölthetők akár az IGTV szoftveren, akár a weben keresztül. Az új megoldással elsőként feltöltött két videó egy 80 másodperces, drónokkal készített szelfifelvétel, illetve Kim Kardashian szépészeti tanácsokat tartalmazó anyaga volt. A tartalmakat bárki lájkolhatja és kommentálhatja, s mindenkinek lehetősége van arra is, hogy megnyissa a saját IGTV-csatornáját.

Az biztos, hogy az IGTV nem a klasszikus televízió konkurense lesz, sokkal inkább a YouTube babérjaira tör, hiszen a 60 perces időtartamnak köszönhetően immár komoly alternatívát kínál azoknak a számára, akik kiábrándultak a videomegosztóból. Emellett az Instagram-tagoknak sem kell majd a YouTube rendszerébe feltölteniük a felvételeiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #7
    Nem vagy egyedül, én sem értem. Ahogyan pl. a Twittert sem. Miért akarna valaki két ilyet használni, amikor ezeket a funkciókat (és még sok egyebet) a Facebook is ellátja?
  • lerboy #6
    Ez a lépés a mai tizenévesek kiszolgálását célozza meg. Ők már dobják/dobták az FB-t is és az instán meg a snapchaten élik ki magukat.
  • bunny #5
    Eddig is volt alternatíva, pl. a minőségi tartalomból arányában több van a vimeo-n szerintem mint a yt-on.
  • Sequoyah #4
    Itt nem a youtube letaszitasa az erdekes. Inkabb masik vegerol szemleljuk a problemat.
    Mara mar eleg sok tartalomszolgaltato jott letre a Youtube-on, sokan kozuluk kifejezetten minosegi tartalmat gyartanak. Ennek koszonhetoen ma mar nem kell benyalni magad ismerosok segitsegevel egy nagy mediavallalathoz hogy kepernyore kerulj, akar amatorkent egyedul is belekezdhetsz a dologba, es ha tehetseges vagy, akkor aztan igen jol meg tudsz elni belole. Mi pedig sok minosegi tartalmat elvezhetunk. Nekem nagyon tetszik ez a megkozelites.

    DE!

    A Youtube az egesz ben monopoliumot elvezett, es ennek ma MEG nem jottek ki a hatranyai, de tudjuk hogy ez csak ido kerdese. Barmikor kitolhatnak a tartalomszolgaltatokkal, vagy csak valami oknal fogva bedol a Youtube (nem fizet tobbet), es egy csomo tehetseges emberek ezrei munkanelkulive valnak. Es ahogy telnek az evek, egyre tobben vannak akiknek ez a karrierjuk, az eletuk.

    En orulok, ha van egy B megoldas, tobb helyen is tudnak szolgaltatni, es nincsen ez a veszelyes fuggoseg. Na meg egy kis verseny sem art a platformok kozott a minoseg jegyeben:)

    Egyebkent rovidtavon nem hiszen hogy le akarnak verni a Youtubeot, az Instazok mar most is akkora tomeget alkotnak, hogy lesz ennek is boven hasznaloja...

    Plusz ne felejtsuk el, hogy mostanaban eleve tolodnak a platformok. A Youtube a Netflix baberjaira palyazik komolyabb, profibb, akar sajat gyartasu tartalmakkal. Az Insta igy gyakorlatilag belephet a regi Youtube helyere.
  • Macropus Rufus #3
    a youtube-ot leverni nehéz lesz, bár ha bele gondolok, hogy az Insta közönsége nem pici, akkor lehet a youtube-nak illene egy picit aggódni. Ha az insta közönsége nem az ő platformjukra tőlti a 60 perces marhaságait, az több ezer óra minuszban / nap. Ezt azért lehet már megérzik. Nagy nagyon sok ember nem nézi órákon át a youtube-ot. Felmegy meg néz 3-4 ilyen 10-20 perces videókat és ennyi volt az egész napi youtube használat. Ráadásúl tele baszva reklámokkal. (most qurvára nem érdekel a blokkoló működése). Egy filmben átlagosan 2 reklám van. Egy 5s-nél rövidebb és egy hosszabb. Ez utóbbit nem lehet skippelni.
    Sztem ha nem is fogja tönkre tenni, de nagyon meg fogja szorongatni.
  • Macropus Rufus #2
    nem vagy egyedül. Az Instat én sem értem. Meg a Snapchat-et sem. Meg még van egy rakat , látszólag azonos profillal rendelkező oldal. Egyiket sem értem.

  • molnibalage83 #1
    Akkor lehet, hogy öreg vagyok. Egyetlen instagram csatornára nézek rá, igazából egy semmire sem alkalmas felületnek tartom az egészet. Számomra felfoghatatlan, hogy mire használja bárk is.

    YT-t letaszítani a videózásról vicces lenne...