Gyurkity Péter

Fontos elméletet igazol egy távoli aszteroida

Az objektum a Naprendszer belső régiójából vándorolhatott el.

Az Európai Déli Obszervatórium hivatalos oldalán egy új anyag eredményeiről számoltak be a napokban. A szakemberek által elvégzett kutatás egy fontos elméletet igazol vissza, amely a Naprendszer életének alakulásával kapcsolatos, ezért fontos előrelépésnek tekinthető.

A bejelentés szerint az ESO VLT révén hosszabban és pontosabban megfigyelték a Kuiper-övben tanyázó 2004 EW95 aszteroidát, amely a jelek szerint szénben gazdag. Mivel eddig ehhez fogható hasonló objektumot nem jegyeztek fel a Neptunuszon túli övben, ez minden bizonnyal a belső régióból, a Mars és Jupiter közötti aszteroidaövből vándorolhatott el, mégpedig a gázóriások komoly gravitációs hatása miatt. Ennek lehetőségét ugyan bizonyos számítógépes modellek révén korábban megjósolták, most azonban konkrét adatokkal is igazolható a teória létjogosultsága, ami egyben azt is alátámasztja, hogy a Naprendszer a korábbi időszakokban nagyon is kaotikus állapotokat mutathatott.

Az érdekes objektumra először még a Hubble űrteleszkóppal elvégzett rutinműveletek során figyeltek fel, az általa visszavert fény spektruma ugyanis jelentős mértékben eltért az ugyanebben a régióban megfigyelt hasonló kődarabok mintájától. Maga az EW95 ugyan 300 kilométer átmérőjű, a köztünk lévő hatalmas távolság (mintegy 4 milliárd kilométer) miatt ennek megfigyelése rendkívül körülményes. A minta érdekes jellege miatt később a VLT jóval érzékenyebb műszereit is bevetették erre a célra, itt pedig sikerült igazolni az eltéréseket, ami azt jelzi számunkra, hogy az aszteroida valóban a belső régióból származik, és egy korai időszakban lökődhetett ki onnan, a gázóriások jelenléte miatt.

Az elmélet jelenlegi verziója szerint az óriási bolygók először befelé, majd pedig ezzel ellentétes irányban vándoroltak a Naprendszeren belül, emiatt az ilyen objektumok egy kisebb hányada lökődhetett ki a Kuiper-övbe és az Oort-felhőbe. A C-típusú aszteroidák a szén jelenléte miatt jellegzetesen fekete külsőt mutatnak, korábban itt ilyen példányt nem figyeltek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #4
    Egyetlen képpontról is lehet spektroszkópiai elemzést készíteni csak tovább tart, a távolságnak és a leképezett méretnek nincs szerepe, csak a begyűjtött fény összmennyiségének. A spektroszkópia még ennél is látványosabb eredményeket tud produkálni távoli csillagok esetében, az összetevűk és azok arányán kívül több tucatnyi fizikai alapmennyisgét lehet megállapítani a megfigyelt csillagnak, (mozgását, forgását, hőmérséklet, nyomás, mágneses tér, stb).
  • gforce9 #3
    A spektroszkópia óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi 100 évben. Megbízható, pontos vizsgálati módszer, amit a hétköznapi élet számos területén is alkalmaznak.
  • molnibalage83 #2
    A Hubble-vel találták meg, de a hír nem ír arról, hogy mivel végezték a további vizsgálatot.
  • maestro85 #1
    "4 milliárd kilométer" Én arra az eljárásra, technológiára lennék kíváncsi, ami alapján ilyen következtetést vonnak le ilyen távolságon belül, ennyire pici objektumról. OK, hogy Hubble, de akkor is... Ilyen távolságban, felteszem csak egy pontot látnak. 222.376063fénypercről beszélünk?!