Szekeres Viktor

Európában fog játszódni az új Pókember-mozifilm

Júliusban kezdődik a Pókember: Hazatérés folytatásának forgatása.

London lesz a fő forgatási helyszíne az új Pókember-mozifilmnek, és nem csak logisztikai okokból, hanem azért is, mert Peter Parker kalandjai ezúttal globálissá válnak, New York City mellett többek között Angliába is elmegy, valamint további, egyelőre még meg nem nevezett helyszínekre - mindezt Kevin Feige, a Marvel Studios vezetője osztotta meg a nagyérdeművel. A film forgatókönyvét ismét Chris McKenna és Erik Sommers írta, a rendező pedig az első epizódot jegyző Jon Watts lesz.

A 2019. július ötödikén bemutatni tervezett második rész tavalyi előzménye két elég kínos leszereplés után végre ismét sikeressé varázsolta a franchise-t, hiszen az amerikai bevételei 334 millió dollárnál álltak meg, és nemzetközileg is befolyt 546 millió a vetítésekről. Összehasonlításképp A csodálatos pókember 2 csak 203 milliót produkált hazájában, bár nemzetközileg 500 millió fölé kerültek a bevételei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #1
    Jöhetne a hortobágyra...ott vajon mit csinálna?
    szaladgálhatna hálóhinta nélkül :)