Gyurkity Péter

Készülőben a Galaxy J4

A Samsung egy újabb szerény készüléket dobhat hamarosan piacra.

A Galaxy J-sorozat tagjai kifejezetten visszafogott specifikációjukkal, illetve kedvezőbb áraikkal igyekeztek nagyobb szeletet kiharapni a szegmensből, a jelek szerint azonban a Samsung még tovább bővítené a kínálatot. Az új változat hamarosan hivatalosan is befuthat.

A Geekbench adatbázisában bukkant fel egy további benchmark, amelynek révén betekinthetünk a készülőben lévő okostelefon hardveres listájába. A történethez hozzátartozik, hogy egyelőre nem a végleges, hivatalos néven látott napvilágot itt a felsorolás, az oldalon ugyanis mindössze a Samsung SM-J400F modellszám bukkant fel, vagyis a telefont még el kell majd nevezniük – a szám viszont arra utal, hogy valóban a J4-ről van szó. Ezt erősíti, hogy a listában az Exynos 7570 chip kapott helyet, amely a maga négy magjával és 1,4 GHz-es órajelével annak idején a tavalyi, vagyis 2017-es Galaxy J3 változatban is szolgált. Ehhez akkor 2 GB memória társult, amely a belinkelt oldal alapján itt is ugyanúgy lesz.

Az egyelőre be nem jelentett készüléken már a megjelenés pillanatában az Android 8.0 Oreo fut majd, vagyis a szoftver naprakész lesz – kivéve, ha addigra megjelenik az Android P, ennek valószínűsége azonban nagyon csekély, legfeljebb egy előzetest vehetünk majd szemügyre. Ehhez nyilván a Samsung Experience kezelőfelület csatlakozik majd, az ár pedig jó eséllyel ezúttal is szerény lesz, vagyis a cég ismét a vékonyabb pénztárcával rendelkező felhasználókat célozza meg az új ajánlattal. Erre leginkább azért van szükségük, mert ezen a területen nem szerepelnek túl jól, köszönhetően a számos eltérő kínai megoldásnak, amelyek szintén kifejezetten alacsony árakkal csábítják a vásárlókat.

A bemutatóra néhány héten belül sort keríthetnek, erről addigra valószínűleg további részletek jelennek majd meg az interneten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Nem lassú a J3, van a családban, a 4 mag 2GB memóriával bőven használható szint. Csak épp semmi értelme az idei J4-be a tavalyi J3 hardverét tenni, borul a számozás.
  • takysoft #1
    Magyarról magyarra...
    "szerény" = tetűlassú szar
    mint a J3....