SG.hu
Absolver
Kiadó: Devolver Digital
Fejlesztő: Sloclap
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-6300 3,8 GHz-es vagy AMD APU A10-5800K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GTX 560 Ti vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 8 GB RAM, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2550K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 8 GB RAM, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: For Honor, Zeno Clash
Kategória: akció
Sokszor és sokan próbálták már megreformálni a modern akciójátékokat a múltban, de a legtöbb kezdeményezés rendre csúfos kudarcot vallott. Az Absolver a következő induló a sorban, játéktesztünkből pedig kiderítheted, hogy sikerrel jártak-e a fejlesztők vagy sem!
A francia Sloclap csapata egy fiatal indie stúdióként indult el néhány hónappal ezelőtt, és mint a legtöbb független brigád, ők is mertek valami merészet álmodni. Elhatározták ugyanis, hogy megreformálják az akciójátékok műfaját, amibe korábban nagyon sokan belebuktak már, vagy ha sikerült is valami maradandót alkotni, nem mindig kísérte az elvárt elismerés. Elég csak felhozni példának a közelmúltból a For Honort, de talán sokkal nagyobb a hasonlóság a chilei Zeno Clash nevű projekttel, ami hiába volt a maga nemében egy érdekes bunyós cím, ma már szinte alig néhányan emlékeznek rá. Erős a gyanúnk, hogy a franciák első alkotása is pontosan erre a sorsra jut, mert az Absolver névvel a napokban megjelent játék hiába lett egy igazi különlegesség, összességében ez a különc megközelítés olyan összetettséggel párosul benne, ami túlzás nélkül elrontja a játékélményt. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk először az alapoktól kezdve, hogy mi fán terem ez a különlegesség.
Az Absolver története egy különleges fantáziavilágba kalauzol el minket, egészen pontosan Adal földjére, ahol minden egyes harcos azért járja a vidéket, hogy egyre magasabb szintre fejlődve végül beállhasson a játék címét is ihlető rendfenntartók közé. Mélyen szántó gondolatokra és logikus történetre ne számítsunk, de az Absolver által lefestett világ sajátosságait is nagyon nehéz ép ésszel feldolgozni, hiszen lehetetlen volna még néhány szóval jellemezni a látottakat. Egy kicsit olyan groteszk az egész végeredmény, mint a Zeno Clashnél láthattuk, de a megközelítés sokkal emberibb, sőt van benne nem kevés mágikus él és posztapokaliptikus hangulat is, még ha ezek közvetlen hatást nem is gyakorolnak a játékmenetre.
A sztori kezdetén egy általunk megalkotható karakter felett vehetjük át az irányítást, de a hiányosságok már itt megmutatkoznak, hiszen alig néhány tulajdonságot állíthatunk be hősünkön, és már be is dobnak minket a mély vízbe, ami természetesen egy alapos betanító móddal veszi kezdetét. Alig pár perc után tehát kis túlzással azonnal elveszik a kedvünket a játéktól, hiszen hiába próbálják meg a szánkba rágni azt, hogy miről szól az Absolver harcrendszere, sőt hiába tudjuk leutánozni mindazt, amit kell, összességében annyi tőről fakad az egész szisztéma, hogy ember legyen a talpán, aki rögtön megérti a látottakat.
Ezzel pedig el is érkeztünk a játék legnagyobb problémájához, ami konkrétan nem más, mint a fentebb már említett rendkívüli összetettség, mely kizárólag az összecsapásokhoz kapcsolódik. Mindez persze nem lenne baj, ha megkerülhető lenne a bunyó. Netán a történet, a fejlődés vagy más egyéb játékelem hajtana minket előre, de az Absolver esetében ezek egyike sem olyan erős, hogy egyensúlyba állítsák a mérleg nyelvét. Persze akkor se panaszkodnánk, ha a franciák sokkal logikusabban, kiegyensúlyozottabban, de legalább fokozatosabban adagolták volna számunkra a harcok szerteágazó lehetőségeit. Itt lehetett észrevenni azt, hogy konkrétan amatőrök álltak neki egy nagyon jó ötlet megvalósításának, amit nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valaki megálmodik egy Nobel-díjas sztorit, azonban nincs elég képzettsége vagy szókincse ahhoz, hogy regényt formáljon belőle, de mégis megpróbálja a lehetetlent.
A végeredményből bármi kisülhet – hiszen senki sem született írónak –, de biztosan találkozunk benne olyan logikai hiányosságokkal, amelyek még egy átlagos olvasónak is azonnal feltűnnek. Ez a példa tökéletesen jellemzi a franciák első videojátékát, ami egészen addig érthető maradt előttünk, hogy az egér gombjaival üthetjük és rúghatjuk az ellenfeleket, de amint bejönnek a képbe a különféle irányzatok és a testre szabhatóság, azzal együtt egyre kényelmetlenebbül kezdjük érezni magunkat a küzdelmekben.
Amit ugyanis tudni kell, hogy az Absolver egy kevert harcművészetekre koncentráló akciójáték, tehát hősünkkel elsajátíthatjuk és alkalmazhatjuk a hagyományos boksz, a karate, de akár a ju-jitsu néhány fogását is – földharc nincs –, sőt a későbbiekben mindezt fegyverekkel kiegészítve tehetjük még teljesebbé. Kezdésnek természetesen csak pár mozdulatot ismerünk, de ahogy haladunk előre, úgy tanuljuk el az újabbakat, méghozzá korántsem a szokványos formában! Itt ugyanis akkor kerülhet be új mozdulat a repertoárba, ha összetalálkoztunk egy olyan ellenféllel, aki alkalmazza azt, így rögtön a harcos legyűrése után máris használhatjuk az ellesett formációkat.
Realisztikus és ügyes megoldás, de ha nem vagyunk elég szemfülesek – és nem ülünk le gyakorolni –, csak simán hozzáadjuk az újdonságot a listánkhoz, akkor az óriási meglepetéseket, de főként kellemetlenségeket is okozhat. Itt ugyanis nem gombkombinációkon alapuló kombókat találhatunk, hanem egy Combat Decket, ahol különböző, és egyben szabadon cserélgethető mozdulatokat helyezhetünk el. Ennek megfelelően meghatározhatjuk, hogy milyen gyors, lassú, speciálisan indított, forgással megspékelt vagy éppen ugrással kiegészített ütéseket és rúgásokat szeretnénk látni, ha karakterünk harcba keveredik. Összességében egyszerre legfeljebb négy ilyen mozdulat lehet aktív, amit négy irányhoz rendelhetünk hozzá, mely meghatározza, hogy a valós idejű harcokban honnan támadjuk az ellenfelet. Az egyetlen probléma az, hogy hiába állítunk össze bármilyen mozdulatsorozatot, és találjuk meg a tökéletes összhatásokat, a csaták során gyakran semmit sem érnek majd, ha őrült módjára rontunk rá az ellenfélre.
Merthogy az Absolver ritmusosságot követel tőlünk a csaták során, vagyis nem elég, hogy próbáljuk memorizálni az egyes ütéseket, hogy meghatározzuk hősünk irányváltását, és odafigyelünk a védekezésre, mindemellett még a ritmusosság is fontos tényező lesz. Sőt mi több, hősünk képes a kifulladásra is, ha túl sok felelőtlen támadást teszünk vele, és amennyiben elfogyott a levegő, akkor csakhamar bekaphatunk pár végzetes ütést vagy rúgást is. Bár nyilván a mezei ellenfeleket könnyedén le lehet birkózni, de az Absolver inkább a képzettebb központi ellenfelekre koncentrál, akiknél mindig ott kell lenni a topon. Nyilván gyakorlat teszi a mestert, így a játékban sincsenek lehetetlen kihívások, de ha elég időt töltünk el vele, megismerhetjük az összes mozdulatot, csakhogy egy dolgot azért ne felejtsünk el: a többség nem azért ül le a képernyő elé, hogy vért izzadjon, hanem azért, hogy élvezze a harcokat. Persze nagy tisztelet azoknak, akik másként vélekednek erről!
Mindezzel pedig még messze nem merült ki a játékmenet! Az Absolver ugyanis kapott egy elég felületes, gyakorlatilag semmire sem használható fejlődési rendszert, aminek legfeljebb hosszabb távon láthatjuk majd hasznát az ütközetek során. Ezen túlmenően az elhullott ellenfelektől begyűjthetünk páncélokat, ruhákat és egyéb felszereléseket annak érdekében, hogy még szívósabbá váljunk, de a gyakorlat azt mutatta, hogy ha nem érzünk rá a bonyolult harcrendszerre, akkor gyakorlatilag akár egy Tigris tank páncélját is magunkra húzhatjuk, attól még kifektet minket egy erős ellenfél.
Persze a játék ettől még élvezhető lenne, hiszen a harc gyakorlása, az új mozdulatok elsajátítása még úgy is kellemes tud lenni néha, hogy nem használunk minden játékelemet, csakhogy a szabadon bejárható világban – ez inkább egy szabadon bejárható labirintus – nem leszünk terelgetve, ergo folyamatosan belefuthatunk olyan ellenfelekbe, akikbe még nem kellene, mert hozzánk képest lényegesen magasabb szinten vannak. Ebből fakadóan az ember kudarcélménye egyre csak növekszik, míg végül megkérdezi magától: miért nem játszom inkább valami mással?
Azt azért érdemes még kiemelni, hogy az egyjátékos mód mellett egészen kellemes élményeket csikarhatunk ki az Absolverből, ha kooperatív módban játszunk, de a PvP is elég izgalmas, hiszen szinte senkivel sem találkozunk majd, aki a gépi ellenfelekhez hasonlóan profi módon kezelné a harcrendszert, így egészen kiegyensúlyozott csatákat is lezavarhatunk.
Grafika:
Egyértelmű és érezhető is, hogy az Absolver a kinézet tekintetében az egyediségre törekedett ezzel a kopottas, enyhén a minimalizmusra épített megjelenéssel, ami nem is lett volna rossz, hiszen korábban többek között a Rime is sikeresen alkalmazta. A probléma ott kezdődik, hogy a franciák rengeteg gyermekbetegséget hagytak a végeredményben, ezáltal például hősünk rendszeresen belelóg tereptárgyakba, vagy a föld felett több centiméterrel járkál, de az animációk terén is akadnak komoly hiányosságok, ami azért nagy probléma, mert a látványosnak beígért ütközeteket nagyon tönkre tudják tenni az egymáson áteső karakterek, vagy a levegőben végződő ütések és rúgások, amelyek egyébként a hangeffekt és az életcsík szerint is betaláltak.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Az Absolver kezelőfelülete a játékmenethez hasonlóan gyakran szembemegy a logika szabályaival, és bár a billentyűzet kiosztását bármikor átszabhatjuk, összességében alig találhatunk kényelmes gombkombinációt a négy irány gyakorlati használatára. Kár, hogy nem lehet az egér görgőjére kalibrálni a váltást, ami egy kicsit megkönnyíthetné a dolgunkat, így ugyanis az ütközetek hevében ember legyen a talpán, aki képes irányítani a karaktert, megvalósítani a védekezést, mindemellett pedig még az irányzékokra is marad kapacitása. Túlzás nélkül embert próbáló!
Játszhatóság:
Bár a sztori hiánya fájó pont, hiszen a franciák képtelenek voltak kielégíteni kíváncsiságunkat a különleges világ hátterével kapcsolatban, azonban ezt ellensúlyozzák a nagyobbacska tartalommal. A hatalmas világ mellett ott a kooperatív mód és a PvP, az újrajátszás pedig szintén több esetben indokolt lehet, hiszen ha valakit elkap az Absolver hangulata, akkor képtelenség minden ütést és rúgást, valamint ezek kombinációját felfedezni első alkalommal, ezáltal egy második vagy harmadik nekifutásra akár egészen eltérő élmények is várhatnak majd ránk.
Intelligencia, nehézség: Az Absolver érezhetően egy tipikus első projekt, ennek megfelelően a sokadik játékokra rendszerint kiforró mesterséges intelligencia és nehézség kalibrálásával is nagyon súlyos problémák adódnak. Alapból a túl agresszív, ámde bugyuta ellenfelekhez mérten gyakran elképesztő különbséget tapasztalhatunk a központi szereplőkkel vívott harc során, az pedig egyenesen felháborító, hogy egyetlen figyelmeztető képernyő sem ugrik fel abban az esetben, ha olyan területre tévedünk, ami meghaladja a szintünket vagy a képességünket. Akkor ugyanis már nem tudunk visszafordulni, ha ránk támadtak, de vannak ennél idegesítőbb elemek is, így például a harc közben akadozó kameramozgás és irányítás miatt gyakran fulladhatunk bele egy olyan kis patakba, ahonnan egyébként térden állva is helyből kiugranánk a valóságban.
Hangok, zene: A hangok és a zenék terén az Absolvert a jellemtelenséggel lehetne a legkönnyebben körülírni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak zenék, hangok, effektek, helyenként még némi szinkron is, de egyik sem sikerült olyan kiemelkedőre, hogy abból bármi megmaradjon bennünk.
Összegzés: Az Absolver összességében tehát egy elhamarkodott, kicsit összecsapott akciójáték lett, amely hiába rendelkezik tonnányi nagyszerű ötlettel, a fejlesztők képtelenek voltak megfelelően kivitelezni őket. Az egész alkotás a harcrendszerre lett felépítve, ami alapesetben nem is lett volna baj, de ezt annyira túlbonyolították, hogy ha kezdetben még tudjuk is élvezni, előbb vagy utóbb garantáltan frusztrálttá válunk tőle, mert elbukunk egy csatát az átgondolatlan szisztéma miatt, vagy csak besétálunk egy olyan területre, ahová még nem kellett volna. Persze a játék így is ajánlott azoknak, akik valami különlegességet keresnek, egy tényleges harcművészeti alapokra épülő bunyós alkotást, de nagy elvárásokkal semmiképpen sem szabad nekimenni, mert abból csak csalódás lehet.
Fejlesztő: Sloclap
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-6300 3,8 GHz-es vagy AMD APU A10-5800K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GTX 560 Ti vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 8 GB RAM, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2550K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 8 GB RAM, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: For Honor, Zeno Clash
Kategória: akció
Sokszor és sokan próbálták már megreformálni a modern akciójátékokat a múltban, de a legtöbb kezdeményezés rendre csúfos kudarcot vallott. Az Absolver a következő induló a sorban, játéktesztünkből pedig kiderítheted, hogy sikerrel jártak-e a fejlesztők vagy sem!
A francia Sloclap csapata egy fiatal indie stúdióként indult el néhány hónappal ezelőtt, és mint a legtöbb független brigád, ők is mertek valami merészet álmodni. Elhatározták ugyanis, hogy megreformálják az akciójátékok műfaját, amibe korábban nagyon sokan belebuktak már, vagy ha sikerült is valami maradandót alkotni, nem mindig kísérte az elvárt elismerés. Elég csak felhozni példának a közelmúltból a For Honort, de talán sokkal nagyobb a hasonlóság a chilei Zeno Clash nevű projekttel, ami hiába volt a maga nemében egy érdekes bunyós cím, ma már szinte alig néhányan emlékeznek rá. Erős a gyanúnk, hogy a franciák első alkotása is pontosan erre a sorsra jut, mert az Absolver névvel a napokban megjelent játék hiába lett egy igazi különlegesség, összességében ez a különc megközelítés olyan összetettséggel párosul benne, ami túlzás nélkül elrontja a játékélményt. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk először az alapoktól kezdve, hogy mi fán terem ez a különlegesség.
Az Absolver története egy különleges fantáziavilágba kalauzol el minket, egészen pontosan Adal földjére, ahol minden egyes harcos azért járja a vidéket, hogy egyre magasabb szintre fejlődve végül beállhasson a játék címét is ihlető rendfenntartók közé. Mélyen szántó gondolatokra és logikus történetre ne számítsunk, de az Absolver által lefestett világ sajátosságait is nagyon nehéz ép ésszel feldolgozni, hiszen lehetetlen volna még néhány szóval jellemezni a látottakat. Egy kicsit olyan groteszk az egész végeredmény, mint a Zeno Clashnél láthattuk, de a megközelítés sokkal emberibb, sőt van benne nem kevés mágikus él és posztapokaliptikus hangulat is, még ha ezek közvetlen hatást nem is gyakorolnak a játékmenetre.
A sztori kezdetén egy általunk megalkotható karakter felett vehetjük át az irányítást, de a hiányosságok már itt megmutatkoznak, hiszen alig néhány tulajdonságot állíthatunk be hősünkön, és már be is dobnak minket a mély vízbe, ami természetesen egy alapos betanító móddal veszi kezdetét. Alig pár perc után tehát kis túlzással azonnal elveszik a kedvünket a játéktól, hiszen hiába próbálják meg a szánkba rágni azt, hogy miről szól az Absolver harcrendszere, sőt hiába tudjuk leutánozni mindazt, amit kell, összességében annyi tőről fakad az egész szisztéma, hogy ember legyen a talpán, aki rögtön megérti a látottakat.
Ezzel pedig el is érkeztünk a játék legnagyobb problémájához, ami konkrétan nem más, mint a fentebb már említett rendkívüli összetettség, mely kizárólag az összecsapásokhoz kapcsolódik. Mindez persze nem lenne baj, ha megkerülhető lenne a bunyó. Netán a történet, a fejlődés vagy más egyéb játékelem hajtana minket előre, de az Absolver esetében ezek egyike sem olyan erős, hogy egyensúlyba állítsák a mérleg nyelvét. Persze akkor se panaszkodnánk, ha a franciák sokkal logikusabban, kiegyensúlyozottabban, de legalább fokozatosabban adagolták volna számunkra a harcok szerteágazó lehetőségeit. Itt lehetett észrevenni azt, hogy konkrétan amatőrök álltak neki egy nagyon jó ötlet megvalósításának, amit nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valaki megálmodik egy Nobel-díjas sztorit, azonban nincs elég képzettsége vagy szókincse ahhoz, hogy regényt formáljon belőle, de mégis megpróbálja a lehetetlent.
A végeredményből bármi kisülhet – hiszen senki sem született írónak –, de biztosan találkozunk benne olyan logikai hiányosságokkal, amelyek még egy átlagos olvasónak is azonnal feltűnnek. Ez a példa tökéletesen jellemzi a franciák első videojátékát, ami egészen addig érthető maradt előttünk, hogy az egér gombjaival üthetjük és rúghatjuk az ellenfeleket, de amint bejönnek a képbe a különféle irányzatok és a testre szabhatóság, azzal együtt egyre kényelmetlenebbül kezdjük érezni magunkat a küzdelmekben.
Amit ugyanis tudni kell, hogy az Absolver egy kevert harcművészetekre koncentráló akciójáték, tehát hősünkkel elsajátíthatjuk és alkalmazhatjuk a hagyományos boksz, a karate, de akár a ju-jitsu néhány fogását is – földharc nincs –, sőt a későbbiekben mindezt fegyverekkel kiegészítve tehetjük még teljesebbé. Kezdésnek természetesen csak pár mozdulatot ismerünk, de ahogy haladunk előre, úgy tanuljuk el az újabbakat, méghozzá korántsem a szokványos formában! Itt ugyanis akkor kerülhet be új mozdulat a repertoárba, ha összetalálkoztunk egy olyan ellenféllel, aki alkalmazza azt, így rögtön a harcos legyűrése után máris használhatjuk az ellesett formációkat.
Realisztikus és ügyes megoldás, de ha nem vagyunk elég szemfülesek – és nem ülünk le gyakorolni –, csak simán hozzáadjuk az újdonságot a listánkhoz, akkor az óriási meglepetéseket, de főként kellemetlenségeket is okozhat. Itt ugyanis nem gombkombinációkon alapuló kombókat találhatunk, hanem egy Combat Decket, ahol különböző, és egyben szabadon cserélgethető mozdulatokat helyezhetünk el. Ennek megfelelően meghatározhatjuk, hogy milyen gyors, lassú, speciálisan indított, forgással megspékelt vagy éppen ugrással kiegészített ütéseket és rúgásokat szeretnénk látni, ha karakterünk harcba keveredik. Összességében egyszerre legfeljebb négy ilyen mozdulat lehet aktív, amit négy irányhoz rendelhetünk hozzá, mely meghatározza, hogy a valós idejű harcokban honnan támadjuk az ellenfelet. Az egyetlen probléma az, hogy hiába állítunk össze bármilyen mozdulatsorozatot, és találjuk meg a tökéletes összhatásokat, a csaták során gyakran semmit sem érnek majd, ha őrült módjára rontunk rá az ellenfélre.
Merthogy az Absolver ritmusosságot követel tőlünk a csaták során, vagyis nem elég, hogy próbáljuk memorizálni az egyes ütéseket, hogy meghatározzuk hősünk irányváltását, és odafigyelünk a védekezésre, mindemellett még a ritmusosság is fontos tényező lesz. Sőt mi több, hősünk képes a kifulladásra is, ha túl sok felelőtlen támadást teszünk vele, és amennyiben elfogyott a levegő, akkor csakhamar bekaphatunk pár végzetes ütést vagy rúgást is. Bár nyilván a mezei ellenfeleket könnyedén le lehet birkózni, de az Absolver inkább a képzettebb központi ellenfelekre koncentrál, akiknél mindig ott kell lenni a topon. Nyilván gyakorlat teszi a mestert, így a játékban sincsenek lehetetlen kihívások, de ha elég időt töltünk el vele, megismerhetjük az összes mozdulatot, csakhogy egy dolgot azért ne felejtsünk el: a többség nem azért ül le a képernyő elé, hogy vért izzadjon, hanem azért, hogy élvezze a harcokat. Persze nagy tisztelet azoknak, akik másként vélekednek erről!
Mindezzel pedig még messze nem merült ki a játékmenet! Az Absolver ugyanis kapott egy elég felületes, gyakorlatilag semmire sem használható fejlődési rendszert, aminek legfeljebb hosszabb távon láthatjuk majd hasznát az ütközetek során. Ezen túlmenően az elhullott ellenfelektől begyűjthetünk páncélokat, ruhákat és egyéb felszereléseket annak érdekében, hogy még szívósabbá váljunk, de a gyakorlat azt mutatta, hogy ha nem érzünk rá a bonyolult harcrendszerre, akkor gyakorlatilag akár egy Tigris tank páncélját is magunkra húzhatjuk, attól még kifektet minket egy erős ellenfél.
Persze a játék ettől még élvezhető lenne, hiszen a harc gyakorlása, az új mozdulatok elsajátítása még úgy is kellemes tud lenni néha, hogy nem használunk minden játékelemet, csakhogy a szabadon bejárható világban – ez inkább egy szabadon bejárható labirintus – nem leszünk terelgetve, ergo folyamatosan belefuthatunk olyan ellenfelekbe, akikbe még nem kellene, mert hozzánk képest lényegesen magasabb szinten vannak. Ebből fakadóan az ember kudarcélménye egyre csak növekszik, míg végül megkérdezi magától: miért nem játszom inkább valami mással?
Azt azért érdemes még kiemelni, hogy az egyjátékos mód mellett egészen kellemes élményeket csikarhatunk ki az Absolverből, ha kooperatív módban játszunk, de a PvP is elég izgalmas, hiszen szinte senkivel sem találkozunk majd, aki a gépi ellenfelekhez hasonlóan profi módon kezelné a harcrendszert, így egészen kiegyensúlyozott csatákat is lezavarhatunk.
Grafika:
Egyértelmű és érezhető is, hogy az Absolver a kinézet tekintetében az egyediségre törekedett ezzel a kopottas, enyhén a minimalizmusra épített megjelenéssel, ami nem is lett volna rossz, hiszen korábban többek között a Rime is sikeresen alkalmazta. A probléma ott kezdődik, hogy a franciák rengeteg gyermekbetegséget hagytak a végeredményben, ezáltal például hősünk rendszeresen belelóg tereptárgyakba, vagy a föld felett több centiméterrel járkál, de az animációk terén is akadnak komoly hiányosságok, ami azért nagy probléma, mert a látványosnak beígért ütközeteket nagyon tönkre tudják tenni az egymáson áteső karakterek, vagy a levegőben végződő ütések és rúgások, amelyek egyébként a hangeffekt és az életcsík szerint is betaláltak.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Az Absolver kezelőfelülete a játékmenethez hasonlóan gyakran szembemegy a logika szabályaival, és bár a billentyűzet kiosztását bármikor átszabhatjuk, összességében alig találhatunk kényelmes gombkombinációt a négy irány gyakorlati használatára. Kár, hogy nem lehet az egér görgőjére kalibrálni a váltást, ami egy kicsit megkönnyíthetné a dolgunkat, így ugyanis az ütközetek hevében ember legyen a talpán, aki képes irányítani a karaktert, megvalósítani a védekezést, mindemellett pedig még az irányzékokra is marad kapacitása. Túlzás nélkül embert próbáló! Játszhatóság:
Bár a sztori hiánya fájó pont, hiszen a franciák képtelenek voltak kielégíteni kíváncsiságunkat a különleges világ hátterével kapcsolatban, azonban ezt ellensúlyozzák a nagyobbacska tartalommal. A hatalmas világ mellett ott a kooperatív mód és a PvP, az újrajátszás pedig szintén több esetben indokolt lehet, hiszen ha valakit elkap az Absolver hangulata, akkor képtelenség minden ütést és rúgást, valamint ezek kombinációját felfedezni első alkalommal, ezáltal egy második vagy harmadik nekifutásra akár egészen eltérő élmények is várhatnak majd ránk.Intelligencia, nehézség:
Az Absolver érezhetően egy tipikus első projekt, ennek megfelelően a sokadik játékokra rendszerint kiforró mesterséges intelligencia és nehézség kalibrálásával is nagyon súlyos problémák adódnak. Alapból a túl agresszív, ámde bugyuta ellenfelekhez mérten gyakran elképesztő különbséget tapasztalhatunk a központi szereplőkkel vívott harc során, az pedig egyenesen felháborító, hogy egyetlen figyelmeztető képernyő sem ugrik fel abban az esetben, ha olyan területre tévedünk, ami meghaladja a szintünket vagy a képességünket. Akkor ugyanis már nem tudunk visszafordulni, ha ránk támadtak, de vannak ennél idegesítőbb elemek is, így például a harc közben akadozó kameramozgás és irányítás miatt gyakran fulladhatunk bele egy olyan kis patakba, ahonnan egyébként térden állva is helyből kiugranánk a valóságban.Hangok, zene:
A hangok és a zenék terén az Absolvert a jellemtelenséggel lehetne a legkönnyebben körülírni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak zenék, hangok, effektek, helyenként még némi szinkron is, de egyik sem sikerült olyan kiemelkedőre, hogy abból bármi megmaradjon bennünk. Összegzés:
Az Absolver összességében tehát egy elhamarkodott, kicsit összecsapott akciójáték lett, amely hiába rendelkezik tonnányi nagyszerű ötlettel, a fejlesztők képtelenek voltak megfelelően kivitelezni őket. Az egész alkotás a harcrendszerre lett felépítve, ami alapesetben nem is lett volna baj, de ezt annyira túlbonyolították, hogy ha kezdetben még tudjuk is élvezni, előbb vagy utóbb garantáltan frusztrálttá válunk tőle, mert elbukunk egy csatát az átgondolatlan szisztéma miatt, vagy csak besétálunk egy olyan területre, ahová még nem kellett volna. Persze a játék így is ajánlott azoknak, akik valami különlegességet keresnek, egy tényleges harcművészeti alapokra épülő bunyós alkotást, de nagy elvárásokkal semmiképpen sem szabad nekimenni, mert abból csak csalódás lehet.