Berta Sándor

Virtuális valósággal győzik le a fóbiákat

A játékipar mellett a kutatás és az ipar is profitál a technológiából, amely a jövőben még fontosabbá válhat.

Immenstadtban tavaly március óta működik a virtuális valóság élményhely, ahol bárki szembenézhet a különböző élményekkel és a félelmeivel. Christian Bendlin IT-tanácsadó, a központ létrehozója elmondta, hogy a látogatók 30 százaléka nem meri megtenni az általa veszélyesnek ítélt lépéseket. Az ilyen élményhelyeken a felhasználóknak elegendő csak feltenniük a virtuális valóság szemüvegeket és máris láthatnak olyan filmfelvételeket vagy animált képeket, amelyek 360 fokban körülveszik őket. Az egyes akciók hatással vannak a környezetre, a hatást pedig felerősítik a felhasználók kezeiben lévő vezérlőegységek. S így fordulhat elő, hogy valaki egy olyan helyzetbe csöppen, amikor a Mount Everesten kell egy kötelet biztosítania.

A technológia elterjedéséből számos ágazat profitálhat, köztük van például a pszichológia is. Andreas Mühlberger, a Regensburgi Egyetem munkatársa már 20 éve kutatja a virtuális valóságot és az a tapasztalatok alapján elsősorban a félelemterápiák szempontjából hatékony. A pókoktól, a magasságtól és a repüléstől való félelem esetében nagyon jól alkalmazható a virtuális valóság, s akár a szimulációk keretében is megváltoztathatók, befolyásolhatók az emberekben lévő félelemközpontok és fóbiák. A virtuális valóságban végrehajtott kezelések ugyanolyan arányban sikeresek, mint a valódi környezetben elvégzettek.

A technológiát a neurológia területén is kutatják és segíthet például a szélütést kapó betegek kezelésében. Amennyiben ezeknek az embereknek virtuálisan megmutatják a mozdulatokat, akkor az agy képes a valóságban mozgatni az izmokat. Mathias Müller, egy virtuális valóság rendszereket fejlesztő cég ügyvezetője elmondta, hogy bizonyított, hogy a sérült régiók újra felépíthetők. A vállalkozása együttműködik a Würzburgi Egyetem Pszichológiai Intézetével. Paul Pauli tanszékvezető ott azért dolgozik, hogy alkalmazni lehessen a technológiát a betegeken, ez ugyanis jelenleg még nem lehetséges.

A BASF már 2000 óta virtuális valóság segítségével tervezi meg a létesítményeit. A helyszínek virtuálisan bejárhatók, ezáltal az esetleges tervezési és egyéb hibák időben felismerhetők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    És akinek a VR-tól van fóbiája, azt mivel győzik le!? XD