Gyurkity Péter

Sikeres fellövésen van túl a SpaceX

A tervek szerint ez az utolsó kapszula, ezt már csak korábban fellőtt példányok követnék.

A SpaceX sort kerített a CRS-12, vagyis a sorrendben 12. küldetésre, amely a Nemzetközi Űrállomásra volt hivatott további utánpótlást, illetve a kísérletekben felhasznált felszerelést és egyéb rakományt célba jutattni. A rajt ezúttal is sikeres volt, ez azonban egy hosszú sorozatot zár le.

A cég Floridából indította útnak az újabb Falcon-9 rakétát, amely a terveknek megfelelően, az előre meghatározott menetrendet követve startolt el. Alig 10 perccel később az első fokozat már vissza is tért az űrközpontban számára kijelölt landolóhelyre, a második fokozat pedig tovább gyorsította a Dragon teherkapszulát, hogy annak esélye legyen utolérni a Föld körül keringő ISS-t. Ezt követte a kapszula leválása, majd pedig a napelemek kinyílása, hogy a Dragon az elkövetkező 36 órát a megközelítéssel, illetve manőverezéssel töltse. Az állomás legénysége csak ezt követően fogja be a robotkar segítségével a Dragont, hogy azután megkezdődhessen a kirakodás – a személyzet motivációát növelheti, hogy külön gondoskodtak némi jégkrémről a számukra.

A csaknem 3 tonnára rúgó rakományban helyet kapott ezen felül a Parkinson-kór kutatásában jó eséllyel szerepet kapó LRRK2 fehérje, amelyet mikrogravitációs környezetben tanulmányoznak majd, de sor kerül majd a tüdőszövet őssejtekkel történő előállítását célzó kísérletekre, valamint az élő egerek révén a hosszú távú űrutazás fiziológiai következményeinek megfigyelésére is. Amennyiben most beválnak, a NanoRacks mikroműholdjai a maguk képalkotási eszközeivel később katonai célokra lesznek felhasználhatók, de ezzel egy időben megvizsgálnák a kozmikus sugárzás szuperszámítógépekre gyakorolt hatásait is.

A SpaceX a maga részéről ezt követően már kizárólag a Dragon kapszula korábban használt példányait küldené az állomásra, amíg elkészül annak második verziója. Az eredetileg 2008-ban megkötött CRS-szerződés ugyan csak 12 utánpótlási küldetésre szólt (vagyis a mostani lett volna az utolsó), ezt azonban később kibővítették, vagyis idén és jövőre 8 további startot terveznek, a tavaly megkötött második szerződés (CRS-2) révén pedig ezt 2019 és 2024 között további fellövések követnék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zuzda #3
    Tök jó hogy írtok róla, de igazán lecserélhetnétek ezt az ősrégi képet egy aktuálisra (már rég nem így néz ki az első fokozat).
    Utoljára szerkesztette: pedrohsi, 2017.08.22. 02:59:52