Berta Sándor

Hangszóróba integrálta a Sirit az Apple

A gyártó az Amazon és a Google kihívója akar lenni.

Tavaly augusztusban kiderült, hogy a Samsung egy hangszóróval ötvözött személyi asszisztenst tervez, amely hasonlóképpen fog működni, mint az Amazon Echo és a Google Home. Eközben az Amazon már az Echo utódját készíti, míg a Google Home használóinak egy része márciusban komoly meglepetésben részesült, amikor a rendszer egy Disney-filmet mutatott nekik. Most pedig az Apple kapcsán kiszivárgott, hogy egy hangszóróba integrálta a Siri nevű rendszerét és az eszköz gyártása már folyamatban van. A hangszórót hivatalosan az Apple WWDC nevű fejlesztői konferenciáján mutathatják be és még az idén megjelenhet.

A Bloomberg információi alapján az Apple többek között abban akar különbözni a konkurens gyártóktól, hogy a hangszórója virtuális surround sound hangzást kínál majd. A konszern a Siri mellett integrálta az Apple Music szolgáltatást és a HomeKit okosotthon-platformot. Mindez azért is volt fontos az Apple számára, mert más hangszórók támogatják a konkurencia szolgáltatásait és ezzel gyakorlatilag hídfőt alakítanak ki a háztartásokban.

A készülékeket a tajpeji Inventec Corp. cég gyártja, amely a vezeték nélküli AirPods fülhallgatókat is készíti. Trudy Muller, az Apple szóvivője nem kommentálta a megjelent információkat.

A Bloomberg továbbá megemlítette, hogy a WWDC keretében mutathatja be az Apple az új iPad- és a Macbook Pro-modelleket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    lol, látszik nem csak az LG applesedett :D

    hát nem, az LG totál beapplesedett,

    de úgylátszik is amott sikerült kihozni 0-ra a dolgokat :D

    "srácok nyugi eddig nem azért nem volt ilyen mert még nem tudtuk mennyire LG-südtünk el"
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.06.06. 11:47:47
  • M2 #1
    "a tajpeji Inventec Corp. cég gyártja, amely a vezeték nélküli AirPods fülhallgatókat is készíti"

    Akkor lesz egy szarul szóló hangszóró 150 ezerért? Dejó! :-)

    Siri, AppleMusic, HomeKit - használhatatlan vagy elavult szar mind.