Berta Sándor

12 másodperc alatt raboltak ki egy Apple márkaboltot

Az akció sikeres volt, de a bűnözők mégsem örülhetnek, a kiállított termékek nem teljes értékűek.

Az Apple készülékei a feketepiacon is népszerűek és ezt akarta kihasználni néhány bűnöző, akik San Franciscóban a legnagyobb nyugalomban besétáltak egy Apple márkaboltba, majd ott néhány másodperc alatt összegyűjtötték a kiállított termékeket és távoztak. A kamerák által rögzített, a rendőrség által közzétett videofelvételen az egész rablás kiválóan látható.


A három elkövető felkapta az okostelefonokat, a Watch okosórákat és az iPad táblagépeket, az egész folyamat mindössze 12 másodpercet vett igénybe. A bűncselekményre november 25-én került sor, majd november 29-én ismét rablás történt, de akkor már négy elkövető volt. Nem lehet tudni, hogy a két rablást ugyanaz a csoport követte-e el, a rendőrök egyelőre teljesen sötétben tapogatóznak, .

A rablók azonban egy dologgal aligha számoltak. Az Apple minden kiállított eszközre feltelepít egy szoftvert, amelyek megakadályozzák például a jelszó vagy PIN-kód beállítását. Emellett ezek a készülékek nem teljes értékűek, ugyanis néhány hónapja a cég egy új módszert alkalmaz: amennyiben a kiállított termékek túl hosszú időre elveszítik a kapcsolatot az Apple márkaboltjának WLAN-hálózatával, akkor automatikusan használhatatlanná válnak - erről a 9to5Mac számolt be két hónappal ezelőtt.

Korábban a társaság erre a célra a Find my iPhone funkciót használta manuálisan minden egyes okostelefon és táblagép esetében. Az eredmény ugyanaz volt, mint most is: az eszközök legfeljebb kiállítási tárgyként vagy pótalkatrészként használhatók tovább, illetve maximum arra jók, hogy hiszékeny embereknek eladják azokat a világhálón.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 0sm #13
    Szerinted az a jobb, ha elkezdenek lövöldözni és ott marad holtan egy véletlenül arra járó családtagod.

  • cylontoaster #12
    Ezért van a rendőrség. Megjegyezned kell az apró részleteket, hogy utána segíthesd a munkájukat. És nem a mentősöknek adni plusz melót, mert a hősködésed miatt másokat veszélyeztettél.
    Ha egyedül mész az ucán és rád támadnak, akkor csinálsz amit akarsz, de ilyen szituban mások életével is játszol.

    Egyébként épp most írtad le, hogy elvek mentén gyilkolnál is. Gondolom azért migráncsozol is közben erősen :)
  • M2 #11
    Szerencsére az illetékeseknek azért sokkal több eszük van, mint neked vagy a többi fotelkatonának.

    Szerinted mi a jobb, ha a rabló elszalad egy értéktelen szarral vagy ha elkezdenek lövöldözni és ott marad holtan egy véletlenül arra járó családtagod?
  • Szefmester #10
    Az eladó intett neki hogy had menjenek.

    Amúgy nem "csak" egy szutyadék telefonért kellett volna felvenni a rablókkal a harcot, hanem egy csomag rágóért is. Szépen puskával térdeltetni majd tarkóba bumm... Ha nincs következménye annak hogy szándékosan megkárosítanak másokat akkor mitől is kellene félniük az elkövetőknek?
    Az elv miatt kell felvenni a rablókkal a harcot, nem az érték miatt. Ezt persze nehéz felfogni azoknak akik rendszeresen simliskednek ilyen olyan körülmények között.
  • asgh #9
    Ilyen helyeken a bolti eladókat arra képzik ki, hogy rablás esetén a legkevesebb kockázatot vállalják a saját és a vevők testi épsége érdekében.
  • seepheeerd #8
    "Figyelem! Az eszközt tartó kábel kitépésével egyidejűleg az ajtók automatikusan záródnak" :)
  • arty #7
    mármint a munkáltatója telefonjaiért ;)

    amugy kár, h a kinti srác nem tudta elbarikádozni az ajtót... aztán hajóra a foglyokkal, nemzetközi vizekre és ott ... haleledellé darálni mindet.
  • M2 #6
    Látom van itt pár idióta, aki hősi halált halna a telefonjáért! :-)

    Elvitték, kacsázhatnak vele a tavon, az Applenek meg nullás tétel. Biztos jó lesz ilyen semmiért ülniük pár évet.
  • Yagami #5
    Ide látszik, hogy jó, ha vannak 20 évesek ezek a kis taknyok, vagy midget mindegyik. Az eladók meg persze, hogy bambán bámulnak, lassan mindenki ilyen lebutított bamba idióta lesz, simán hagyták volna magukat lemészároltatni is. Ilyenkor bezzeg nem kerülnek elő a karabélyok a "pult alól", pedig ez Ámeriká. Biztonsági felvétel? Ugyan már, egy csuklya elég és kész, látható a felvételen :) Face-recognition FTW
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2016.12.12. 16:12:36
  • NullZ3r0 #4
    A biztonsági kamera is micsoda tűéles képet ad, igazi Apple minőség. Na ez alapján próbálják megtalálni őket.