Ötvös Tibor

Batman: The Telltale Series Episode 1 - Realm of Shadows


Megjelent a Telltale Games Batman-szériájának első fejezete, mely szerencsére egy remek felvezetést nyújt egy pazarnak tűnő kalandhoz.

Őszintén megmondva eléggé féltem a Telltale Games Batman-bejelentése után, mert a szememben a fejlesztők már jó ideje nem nyújtottak semmi maradandót. A Trónok harca kaland nyögvenyelős volt, a Minecraft játék első fejezetét a feléig bírtam ki - és a The Walking Dead második évada sem ért fel az elsőhöz. Ráadásul a grafikai hibák, a nevetségesnek tűnő karakter-mozgások és az egyre több hiba komolyan megkérdőjelezte azt, hogy képes-e a csapat tempót váltani és ismét felvenni a ritmust.

Nos, ma megjelent a Batman: The Telltale Series Episode 1 - Realm of Shadows, mely egy öt fejezetből álló évad első része és azt kell mondanom, hogy alaposan felcsigázták az érdeklődésemet a további fejezetek felé. Az alaptörténet szerint Bruce Wayne még igen csak elején tart Batman-korszakának, hiszen Gordon felügyelő még nem tudja hova tenni a hőst, így a rendőrség is lazán rálő, ha szembetalálkoznak vele.



Azonban a mostani kalandja során ismét visszaköszönt a múltja és a felbukkanó új ellenfelek mellett a múlt árnyaival is kénytelen megküzdeni. Sajnos túl sok mindent nem árulhatok el a sztoriról, mert azzal lelőnék jó pár igen izgalmas csavart, szóval legyen elég annyi, hogy Wayne Harvey Dent polgármesteri választási kampányában segédkezik és közben próbálja megfejteni, ki lopott el egy igen veszélyes vegyi anyagot a dokkokból.

A Batman kaland (mostantól csak így nevezem, nem akarom mindig kiírni a hosszú nevet) látványosan kezdődik, hiszen rögtön egy komolyabb harcba keveredve akadályozhatjuk meg, hogy a rossz arcok ellopjanak valamit. Itt megismertet minket a program az irányítással, ami azonban elég érdekes. A felvillanó gombokat és nyilakat érdemes időben lenyomni, azonban a kivégző-mozdulatot és a különböző, egyszerre több gomb lenyomását igénylő kombinációkat nem követeli rajtunk a rendszer. Értsd: akár lenyomjuk akár nem, megtörténik aminek meg kell. Maximum a bal alsó sarokban látható Denevérember-jel nem töltődik tovább.



A játék ezután sokkal lassabb fokozatba kapcsol és igazából a játék 70 százalékában Bruce Wayneként kell élni az életünket. Ezek a részek is nagyon jók, hiszen megismerhetjük a milliárdos csemete mindennapi vívódásait és szép lassan haladunk az epizód lezárása felé. Persze pár alkalommal (ha jól számoltam összesen négyszer) még magunkra öltjük a jelmezt és ilyenkor vagy akcióba lendülve számolunk le a gengszterekkel vagy pedig nyomozni kezdünk. Előbbi rendszernél újdonság az úgynevezett tervezés.

Ebben az esetben megadhatjuk még a támadás előtt, a szomszéd tetőn ülve, hogy melyik rosszfiút hogyan tesszük ártalmatlanná. Ha végeztünk, elindul az akció és bár ilyenkor is gombokat kell lenyomni, de meg van az az érzésünk, hogy a karakter éppen azt teszi, amit mi akarunk. A nyomozás pedig szintén érdekes lett. Itt a tetthelyen össze kell gyűjteni a különböző bizonyítékokat, majd azokat egymással párosítva tudhatjuk meg, mi is történt pontosan.

Egy példa és akkor biztosan mindenki megérti a rendszert: ha találunk egy földön fekvő és sérült kezű rendőrt, mellette pedig egy rommá vert embert, akkor a kettőt összekötve egymással (nem vicc, valóban egy vonallal kell a két bizonyítékot összehúzni) hősünk látja is, hogy mi történt. Nem egy Arkham-szint de ötletes és elég sok lehetőséget rejt magában. Egy bizonyíték ugyanis több másikkal is összekapcsolható, de egyszerre csak egyhez kapcsolódhat. Tehát ha kitaláltuk mondjuk, hogy a zsaru szétverte a másik embert, utána a rendőrt összekapcsolva mondjuk egy golyóval megismerhetjük az ő halálának az okát is.



A Batman grafikája szerencsére láthatóan fejlődött és az új motor már szebben muzsikál, mint a korábbi verzió (ami a maga idejében szintén pazar volt, de eljárt felette az idő). Azonban még így is találkozni néha remegő karakterrel, de ha jól emlékszem nálam csak egyszer fordult elő ilyen. Egy szó mint száz, a Telltale Games jól pazarul kezdte el a Batman-Bruce Wayne sztorit (fontos kiemelni, hiszen igazából itt két karakter története fut párhuzamosan) és megalapozott a különböző konfliktusok számára is. Pár ismert karakter már bemutatkozott az első fejezetben (Harvey Dent, akiből reményeim szerint az évad közepére már Kétarc lesz; Macskanő, Vicki Vale, Alfred és persze Gordon felügyelő).

De akadnak még bőven izgalmas és jelen pillanatban teljesen nyitott kérdések is, például a Wayne család vagyonát tekintve. A második fejezet, a Children of Arkham megjelenési dátuma még nincs kitűzve, de reményeim szerint jövő hónapban már visszatérhetünk Gotham City utcáira.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PeeTeR #1
    the curse of arkham knight returns