Gyurkity Péter

A Földnél is idősebb meteoritot találtak 

Ausztráliában, az év utolsó napján kaparták elő a 4,5 milliárd évesre becsült kődarabot.

Érdekes hírről számoltak be a napokban a Curtin Egyetem Desert Fireball Network névre keresztelt csapatának tagjai, akik távvezérlésű kamerákkal figyelik a kontinensnyi ország távoli, gyéren lakott és nehezen megközelíthető részeit, éppen az ilyen, űrből érkező kődarabok után kutatva. A most előkerült példány nagy valószínűséggel a Földnél is idősebb.

Az új, összesen 32 kamerából álló rendszer Ausztrália déli vidékén működik, ennek segítségével figyelték meg az 1,7 kilogrammos kő megérkezését és becsapódását. A csapat tagjai először a képek elemzésével, majd pedig háromszögeléssel igyekeztek meghatározni a pontos koordinátákat, ezt követte a kisebb repülővel és drónokkal végzett helyszíni felderítés, hogy minél előbb rátaláljanak a kőre, mielőtt megindulna az ilyenkor szokásos kiadós esőzés, amely végképp eltüntetne minden megmaradt nyomot. A csapat vezetője és egyben geológusa, Phil Bland professzor, kézzel ásta ki a meteoritot a mintegy 42 cm-es lyukból, amelynek november 27-i megérkezését a kamerákon kívül néhány helyi lakos is megfigyelhette.

A három napig tartó, az év utolsó napján lezáruló manővert tehát siker koronázta, dacára annak, hogy a korábbi esőzések miatt igencsak puha, mocsaras talajon kellett mozogniuk, hogy végül az ottani tó fenekén találjanak rá a célpontra - a tájékozódásban igénybe kellett venniük néhány bennszülött segítségét is. Mivel a kamerák rögzítették a meteorit légkörben megtett útjának egy részét, ebből kiszámítható volt a pálya, amelynek alapján viszont azt állítják, hogy a Marson túlról érkezhetett a kődarab, amelynek korát 4,5 milliárd évre teszik, ezzel pedig betekintést adhat a Naprendszer kialakulásának időszakába.

A részletek feltárásához természetesen további munkára lesz szükség, ezzel egy időben azonban folytatódik a hasonló meteoritok felkutatása és begyűjtése is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba161 #4
    Amióta távcsövekkel figyelik meg az üstökösöket, azóta csak két, azaz kettő üstökös pályája volt hiperbolikus, de még azokról is azt feltételezik, hogy az Oort-felhőből jöttek - valamilyen külső gravitációs zavar miatt -, és csak a Jupiterrel való kölcsönhatás következtében kaptak ekkora sebességet...
  • Astrojan #3
    Akár lehetne is, de a Naprendszerben olyan horribilis mennyiségű kavics van, hogy ilyen értelemben szükségtelen egy másik csillagrendszerből származónak tekinteni a követ, melynek valószínűsége a csekélynek is csak egy iciripiciri része, csaknem nulla.

    A Mars és a Jupiter közötti sok millió aszteroida vélhetően egy ottani bolygó szétrobbanásával keletkezett, de még az üstökösfelhők is a Naprendszerhez tartoznak.
  • Macropus Rufus #2
    "amelynek korát 4,5 milliárd évre teszik, ezzel pedig betekintést adhat a Naprendszer kialakulásának időszakába. "
    ezt nem értem. Honnan tudják, hogy a kő a Naprendszerből van? Lehet, hogy csak 200-300 éve lépet be a Naprendszerbe ragadt itt a Nap vonzásában.
  • gybfefe #1
    GPS? Ha a földön nem tudták megítélni a kamerafelvételekből méterre pontosan hol csapódott be, akkor vajon pályája jóval nagyobb felét milyen pontossággal képesek meghatározni?