MTI

Megnyílt az első online klinika Kínában

Megnyílt az első online klinika a 67 milliós Hunan tartomány székvárosában, Csangsában, ahol a betegek és az orvosok az interneten, webkamera segítségével kerülhetnek kapcsolatba.

A kísérleti szolgáltatást a több mint hétmilliós település egy egészségügyi intézménye indította hangsúlyozottan pszichiátriai és pszichológiai rendeléssel, de más hétköznapi panaszokkal is fordulhatnak orvoshoz a páciensek. A China Daily című lapnak illetékesként nyilatkozó Li Csiang elmondta, ezt a rendelési formát elsősorban konzultációs céllal és az "általános", krónikus és mentális betegségekkel kapcsolatos panaszokkal hozzájuk fordulók számára indították, azaz olyan helyzetekre, amikor nem szükséges fizikai beavatkozás, vizsgálat és nincs vészhelyzet. Példaként említette a magas vérnyomást és a cukorbetegséget.

A szolgáltatás egyelőre ingyenes, de a tervek szerint az online orvosi konzultációkért később díjat fognak felszámolni. A beszámoló ugyan nem tér ki rá, de Kínában nemcsak nagy a zsúfoltság a betegellátó intézményekben, de viszonylag gyakoriak az elégedetlen betegek orvosok, ápolók elleni támadásai is, amelyek sok esetben az egészségügyi dolgozók halálával végződnek. A kórházakat ezért az egész országban fokozott biztonsági intézkedésekre, a személyzetet egyes helyeken önvédelmi tanfolyamokra is kötelezték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    ja, mert a cukrosok és a magas vérnyomásos betegek sosem kerülnek vészhelyzetbe... köszönjük, zseniális a kínai orvostudomány is...