Gyurkity Péter

3,6 Gbps-ot értek el az 5G éles tesztjén

Éles tesztre került sor Japánban, amelynek során az átlag letöltési sebesség is 1 Gbps felett volt.

Az elmúlt hónapokban többször olvashattunk a különböző cégek 5G-vel kapcsolatos kísérleteiről, ezek azonban kivétel nélkül laboratóriumi körülmények között, a mindennapokban nem használt frekvenciasávok alkalmazásával mutattak fel eddig nem látott sebességrekordokat. Most éles tesztre is sor került, amelyen jóval reálisabb eredmény született.

A kínai Huawei és a japán NTT DoCoMo szolgáltató közösen végezte el az éles körülmények között megrendezett tesztet, amelynek különlegessége, hogy 6 GHz alatti tartományra támaszkodott, vagyis a meglévő infrastruktúra felhasználásával is kialakítható lenne az ehhez szükséges hálózat, itt nem lenne szükség a fő komponensek, a gerinc teljes cseréjére. A márciusban bejelentett együttműködés első fontosabb állomásán vannak ezzel túl, de még sok munkára lesz szükség ahhoz, hogy tartsák az előzetesen elhatározott határidőket.

A teszt során 3,6 Gbps-os letöltési plafont értek el, ami mindenképpen szép eredménynek számít. Legalább ilyen fontos azonban, hogy az átlag letöltési sebesség is 1 Gbps felett maradt, ami ugyan még messze van a tervezett értéktől (ez ugyanis 10 Gbps, amit a Nokia a laborban, a 73 GHz-es tartományban már el is ért, bár a távolabbi cél a 20 Gbps-os határ elérése), de már messze a 4G LTE felett járnak, pláne ha arra gondolunk, hogy ez utóbbi a mindennapokban 30-50 Mbps körüli értékeket produkál.

A Huawei a maga részéről a szabvány 2018-ban esedékes véglegesítését emelte ki a közleményben, míg a japán szolgáltató a technológia megjelenését tartotta fontosnak megemlíteni, amelyet 2020-ra vetítenek előre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Lassan már tényleg veszélyezeteti a mobilnet a vezetékeseket, ha elkezd terjedni az 5G.