SG.hu

Budapesti atombunker őrzi Rákosi emlékét

Rákosi Mátyás a keményvonalas kommunista pártvezér, a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának vezetője, 44 éve, 1971. február 5-én hunyt el Gorkijban.

Emlékét nemcsak a szovjet-mintájú diktatúra magyarországi kiépítésének borzalmai őrzik, hanem építmények is, többek között egy atombunker. Budapesten a Szabadság tér és a Kossuth tér között, a felszín alatt 40 méteres mélységben található az „F-4-es objektum”, közismertebb nevén a „Rákosi-bunker”. A budapesti metróépítkezések kezdetekor az '50-es években a pártvezetés nem csak a civil utasforgalom kiszolgálását tartotta szem előtt. Olyan óvóhelyeket is létre szerettek volna hozni, amelyek egy esetleges háború során védelmet nyújt elsősorban a pártvezetés, de a civil lakosság számára is. A második világháború után pedig már célszerű volt olyan óvóhelyeket is létrehozni, amelyek egy esetleges atomtámadás során is védelmet nyújthat. A metróépítés pedig jó fedőtevékenységnek bizonyult arra, hogy az óvóhely építésére a civil lakosság számára ne derüljön fény.

A mai 2-es metróvonal építése 1951. végén kezdődött. Az építkezéshez vidékről bányászokat hoztak, akiket lesötétített autókkal vittek az építkezés helyszínére. Őket úgy tájékoztatták, hogy a metrót építik, a pártvezetés ugyanis nem szerette volna, hogyha a civil lakosságnak tudomására jut a bunker építése. Elsősorban ugyanis a párt elit részére készült az óvóhely, hogy veszély esetén Rákosi Mátyás vezetésével biztonságos helyről tudják irányítani az országot.


Az óvóhely egyik lejárata a Zoltán utcából nyílik, amely abban az időben a Magyar Dolgozók Pártja székhelye volt. Rákosi ugyan soha nem járt az objektumban, de a lehetőség számára adott volt, hogy közvetlenül lejuthasson a bunkerbe, hogyha a helyzet azt kívánja. A mélyben pedig olyan körülményeket biztosítottak, hogy akár több hétig is biztonságban lehessen ellátni az ország vezetésének feladatát. Az atombunker 3500 négyzetméter alapterületű, körülbelül 2000 ember befogadására alkalmas. H alakban helyezkedik el a volt pártiroda tömb alatt a Szabadság tér és a Kossuth tér alatt. Közvetlen összeköttetésben a metró alagútjával. A több szintes bunker berendezése a mai napig megmaradt, komplett konyha, vizesblokk, hálórész állt rendelkezésre a föld alatti élethez.

A levegőztetésről egy szellőztető rendszer gondoskodott, ami két részből állt. Az egyik akkor működött, amikor a külső levegőben nincs szennyeződés, a másik pedig akkor lépett volna működésbe, hogyha a külső levegőbe szennyeződés kerül. Ebben a helyzetben gázszűrőkön keresztül szűrt levegő biztosította volna a bunker oxigénellátását. A bunker létezésének külső bizonyítéka az egyik vészkijárat. A Szabadság téren látható kör alakú betongyűrű a szellőzőrendszerrel összekötött vészkijárat vége. Az atombunker építési munkálatai körülbelül 10 évig tartottak, teljesen 1962-1963 körül fejezték be a munkálatokat. A létezése egészen 1981-ig titokban maradt, ekkor vette át ugyanis az üzemeltetést a mai BKV.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #7
    Tényleg úgy gondolod, hogy ez a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka? Kéne egy időgép, ami teleportál téged 1938-ba vagy 1948-ba, mondjuk.
  • dzsagon #6
    Orbán Viktor a keményvonalas kommunista pártvezér, a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának vezetője, 44 éve, 2071. február 5-én hunyt el Gorkijban.

    A történelem ismétli önmagát.
  • fonak #5
    Kérdés, hány hajléktalan akarna oda beszállásolódni... Lakás: ha neked lenne egy üres lakásod, örülnél, ha az állam beszállásolna oda pár hajlékonyat, hogy ne álljon kihasználatlanul?
  • Lapajka #4
    a 3500 nm-en el lehetne szállásolni több száz hajléktalant... ehhez képest üresen áll 70 éve... ahogy üresen áll az országban kb 40-50 ezer lakás... de vannak felmérések,melyek szerint inkább 100 000 körül vannak az üres, használaton kívüli, beköltözhető lakások... tehát több ilyen van, mint ahány hajléktalan az országban...
  • Tetsuo #3
    Azt pedig borítékolhatod.
  • e57 #2
    Két hét múlva lesz Hunyadi Mátyásnak a születésnapja és névnapja is. Remélem arról sem felejtenek el megemlékező cikket írni.
  • ostoros #1
    Nagyon leegyszerűsítik a kérdést. Az egész metróhálózat úgy épült, hogy ideiglenesen negyed millió embert befogadjon.
    Becslések szerint 1951-52 között a magyar építőipari kapacitás 40 százaléka atombunkerek építésére megy. Ez gyakorlatilag a Rákosi rendszert államcsőd közeli helyzetbe juttatta.
    http://mno.hu/osoktere/atomvillanas-balrol-a-hideghaborus-paranoia-1072037