Berta Sándor

A dolgok internetéhez kapcsolódó részleget hoz létre a Microsoft

Az új csoportot a Windows-üzletágon belül hozza létre a vállalat, már most számos munkatársat irányítottak át oda.

A ZDNet.com információi alapján a teljes részleg - amelynek neve Internet of Things (IoT) - gyakorlatilag a korábbi Windows Embedded csoport, amit egyszerűen átneveztek. Utóbbit tavaly ősszel, az átfogó átszervezésekkor alakították ki, miután kivált a Windows Server csoportból és része lett az új Windows-üzletágnak, amit Terry Myerson ügyvezető alelnök felügyel. A Microsoft nem akarta kommentálni az esetleges névváltoztatást, ami azt jelentheti, hogy az új részleg már nem csupán a partnerek és a céges ügyfelek, hanem a felhasználók felé is nyitni akar. A illetékes menedzser LinkedIn-profiljában felbukkanó információk alapján az IoT-csoporthoz tartoznak majd a hordható eszközök és az otthoni elektronikai megoldások is.

Az IoT-részleghez került Steve Texeira, aki korábban a Visual Studio fejlesztésében vett részt, az új titulusa szerint viszont az IoT-csapat programmenedzsment-igazgatója. Szintén a csoport tagja Jonathan Smith, aki a Windows Azure fejlesztésében vállalt kulcsszerepet és a Windows 2000-től a Windows 7-ig az egyes operációs rendszerekkel kapcsolatban programmenedzser is volt. Texeira a LinkedIn-profiljában azt írta, hogy a részleg olyan operációs rendszereket és felhőszolgáltatásokat fejleszt, amelyek a PC-n, a táblákon, a telefonokon és a konzolokon túli "dolgokat", például ipari berendezéseket, hordható eszközöket, autókat vezérlik.

Hosszú távon együttműködés valósulhat meg a Microsoft IoT- és a kutatási részlege között. Az utóbbi négy munkát foglalt össze egy HomeOS nevű koncepcióban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szasko #2
    Csak ismételni tudom magam!

    Nincs ilyen hogy "internetjéhez"!

    Ha harmadjára sem hiszel nekem, akkor nézz már utána vagy kérdezz!

    Levélcím:

    Dr. Grétsy László
    Budapest
    Pf: 71.
    1364

    Vagy
    [email protected]
  • RAZOR27 #1
    csaknem elkezdődött a skype eszközök tervezése? (hamár pofátlan módon lezárták a piacot)