Ötvös Tibor

Indokolt a zéró tolerancia az ittas vezetőknél

Izgalmas és a következő évek ittas vezetéseinek megítélését meghatározó kutatást jelentetett meg a San Diego Egyetem szociológus-professzora, David Phillips.

A professzor és csapata saját bevallása szerint az 1994 és 2011 között az Egyesült Államokban történt végzetes kimenetelű közlekedési balesetek mindegyikét átvizsgálták és ezek alapján azt állapították meg, hogy nincsen olyan kombináció, melyben a biztonságos vezetés és az alkoholfogyasztás kivitelezhető lehetne. "Nem találtunk biztonságos változatát az ivásnak és a vezetésnek" - áll a közleményben. "Nincs olyan pont, ahol alkoholfogyasztás után teljesen balesetmentesen ülhetnénk be a volán mögé."

"A vizsgálati eredményeink alátámasztják az amerikai járműbiztonsági hivatal (NHTSA) 'Spicces vezetés ittas vezetés' kampányának és a Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet (NTSB) célját, mely szerint a még engedélyezett véralkoholszintet (BAC) a mostani 0.8 ezrelékről 0.5 ezrelékre vigyék le. Azonban a mi vizsgálati eredményeink szerint még alacsonyabb értékre lenne szükség" - tette hozzá Phillips. Magyarországon egyébként az autóvezetők engedélyezett véralkoholszintje: 0 %.

Az összesen 570 731 baleset vizsgálata után az derült ki, hogy a 0.1 ezrelékes véralkoholszint is sokat számít a volán mögött. Ez a mennyiség egy, maximum két pohár alkohol tartalmú italnak felel meg (égetett szesznél természetesen alacsonyabb a mennyiség). A kimutatások alapján az esetek 46 százalékában már ekkora fogyasztás után is baleset történt és természetesen nem a józan fél lett kikiáltva bűnösnek, még ha egyébként ő is volt a hibás.

Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a vezetés közben mutatott habitus az elfogyasztott alkoholmennyiséggel egyenes arányban nő. Azaz sokkal merészebbek és bátrabbak - vagy éppen felelőtlenebbek - a volán mögött ülők, ha a szervezetükben már 0.01 szintű alkohol található. A kutatás eredményeit mind az NHTSA mind pedig az NTSB figyelembe veszi és elképzelhető, hogy változtatnak az eredeti terveiken és a zéró tolerancia elve lép be a javaslatukban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mcganyol #10
    ittas vezetés, telefonálás [nem kihangosítós] könnyen kiszűrhető és felesleges kockázatnövelő tényezők.
    persze van még ezer más dolog, amit nem lehet igazán mérni, így büntetni sem nagyon. pl. sietség [nem a gyorshajtás, hanem a türelmetlenség], extrém fáradtság, figyelmetlenség.

    tudtommal a balesetnél nem az ittas a hibás alapból. az ittas az mindenképpen hibás, mert megszegte a közúti közlekedés szabályait, de ez nem jelenti azt, hogy a másik fél fel van mentve! szóval ha a józan fél nem adta meg pl az elsőbbséget, akkor ő ugyanúgy hibás, ezzel a biztosító jár a legjobban hiszen nem kell fizetnie semmit [hibás félnek alapból nem fizet a kötelező, max a casco, önrésszel]

    A gyakorlatban pedig a balesetek 99%-hoz mind a két fél kell. vannak persze extrém kivételek amikor a motoros oldalról 180-al talál el, de a balesetek döntő többsége szerencsére kivédhető [és ki is védődik] a vétlen fél által. Szóval az emberek egymás hülyeségét is korrigálják, mert ha látok valakit aki elémfordul annak ellenére hogy nekem volt elsőbbségem akkor max anyázok egyet, de azért csak rálépek a fékre és nem lesz belőle baj. Na most ez a "mások hibáit kivédő" képesség az ittas arcoknál szintén erősen csökken.
  • Zero 7th #9
    Nagyrészt egyetértek. Bár a számaid pontosságáról nem vagyok meggyőződve, de mindegy, nincs ellentmondó adatom.

    "Szal értem én, hogy csökkenteni kell a piás vezetők számát, de annak ellenére hogy ez kapja a legnagyobb sajtót, messze nem ez a legnagyobb tényező!"

    Viszont ezt lenne az egyik legkönnyebb elkerülni.

    Ja, meg a gyorshajtáshoz annyit, hogy lehet átverés, az ittasság okozhat gyorshajtást simán.
  • NEXUS6 #8
    Tökéletesen egyetértek azzal, hogy ne üljön piásan, fáradtan, drogosan az ember kocsiba. De pl a kedvenceim a román kamionsöfőrök általában, nem piásak. A tahó béemvételepjárós szintén nem piás, csak az hogy akkora láda van a lába között, mint egy repülőgépanyahajó akkora adrenalin löketet ad neki, hogy sérthetetlennek érzi magát, a többiek meg lesznek szíversek féreállni.

    Namost nem csak az nem tudható, hogyhány fáradt, begyógyszerezett, érzelmileg labilis vezetésből nem lett baleset, hanem az sem hogy hány ittas vezetésből nem lett. Ettől kezdve az egész statisztika egy átverés.

    A KSH adatok szerint azonban ittas vezetés miatt kb a balesetek 10% okolható, helyesebben merül fel (nem kevés, de a felerészük a bicajos/kismotoros kocsmából, szülinapi partiról hazainduló emberek teszik ki, szal autósnál kb 5%).
    Azonban a balesetek kb 30%-a gyorshajtás (jellemzően ez ugye autós műfaj), szintén kb ennyi a szabálytalan irányváltás (indexről - nem a portálról - egyre többen leszoknak ugye), 20% körül elsőbbség meg nem adása (nagycskocsival minden belefér,Gizike meg divatból a másik kezén hordja az óráját, szal jobbkézszabály betartására esélye sincs).

    A személyi sérülések 60%-át személygépkocsik okozzák.,Ami azt jelenti előbbiek szerint, még ha átfedések is vannak a kategóriák között, akkor is valószínűbb, hogy egy teljesen józan életű fitneszbajnok vega kiscsaj a szuzukijával balról neked repeszt ezerrel, minthogy az öreg alkesz Bélabá az öreg Ladájával rongyol beléd.

    Szal értem én, hogy csökkenteni kell a piás vezetők számát, de annak ellenére hogy ez kapja a legnagyobb sajtót, messze nem ez a legnagyobb tényező!
  • Zero 7th #7
    Lehet, hogy logikai hiba, de nekem túlságosan nem sérti az igazságérzetem. Fasznak ül bárki piásan volán mögé, megérdemli, hogy bármi hibát rálőcsöljenek. Annyira súlyosan felelőtlen döntés az, hogy pont leszarom, ki igazából a hibás. Tekintsd ezt az elrettentés részének.

    Egyébként meg el tudok képzelni olyan szituációt, ahol ugyan technikailag a józan sofőr a hibás, de a baleset elkerülhető lett volna, ha a másik a képességei teljes birtokában van. Mondjuk egy elsőbbség nem megadásánál lassúak a reflexei ahhoz, hogy elkerülje az ütközést, vagy mondjuk a borostáját csodálja a tükörben, nem a mögötte lévőt nézi, és megtolják.

    Szal jól van ez így, ne ülj semmilyen drog hatása alatt kocsiba, mert nem csak a saját életeddel játszol! Ha meg mégis, akkor azért büntetést kapsz, nem logikusat és nem igazságosat, hanem olyat, hogy amiből megtanulod, mit vár tőled a társadalom.
  • tomazin #6
    Sikerült megállapítani, hogy a baleseteknél, ahol a valamelyik söfőr ivott, milyen rossz az italozás, úgy hogy:
    "természetesen nem a józan fél lett kikiáltva bűnösnek, még ha egyébként ő is volt a hibás."
    Csak én érzem, hogy elég nagy logikai bukta van a dologban?
  • Zero 7th #5
    Ezek nagyon szép dolgok, hogy fáradtság meg öreg sofőr, meg szerelmi bánat.

    De ezeknek pont kurvára semmi köze az alkoholhoz, tök független tényező. Két szerelmi bánatost összehasonlítva a részeg szerelmi bánatos a veszélyesebb.

    Innentől kezdve felesleges ezen rugózni. Ha valaki vezetni akar, akkor ne igyon, mert bármilyen állapotban van, azon csak ront a pia.
  • NEXUS6 #4
    Egyik rendszeresen ittasan vezető egyén mondta, hogy ő nem érti, hogy miért mindíg őket baxogatják, amikor a balesetek nagyobbrészét pont hogy a józanok okozzák!
    XD

    Viccet félretéve, hót ziher, hogy az alkohol negatívan befolyásolja a reflexet, az ítélőképességet, a figyelmet, a figyelemmegosztást. Mint ahogy a fáradtság is, meg a más drog, gyógyszer akármi. Persze a nyugati országokban az alkohol a nemzeti kábszer, ezért eleve nincs a jogszabályokban szabályozva, hogy mennyire befüvezve lehet vezetni, mert eleve tilos füvezni. De ugyan így viszonylag lazán veszik, ha valaki betegen fáradtan ül kocsiba, vagy ha egy idős ember okoz balesetet. Pedig egy gyenge alkoholos befolyásoltság lehet, hogy kevésbé szórja szét az embert, mint egy dúrva fáradtság + érzelmi krízis. Vajon hány balesetet okoztak a szerelmi bánatban szenvedők, az öngyilkosság gondolatával kacérkodva?

    Mert a balesetet nem az alkohol okozza, hanem az ember, aki ismerve, vagy nem ismerve a képességeit, dönt először is az autóvezetésről, meg hogy adott forgalmi helyzetben mennyivel megy, kit enged el, kivel próbál erősködni.

    Jó példa az előbbire a "cseszlovák" milliomosnő által okozott baleset. Egy 2 tonnás busszal letarolt egy fele akkora tömegű kb 50-70-nel lassabban közlekedő kisautót. A kisautó elszállt mint az akármi, és ez ettől kezdve fizika. A balesetet a gyorshajtás okozta, nem az alkohol. Az hogy miért ivott, meg miért ment gyorsan, azt meg az okozta, hogy volt valami szerelmi bánata. Ennyi.
    A bíróság elsőfokon úgy döntött, hogy az ittas vezetésért elítéli, míg a közúti veszélyeztetés vádja alól (gyak az alól hogy az érzelmeinek utat engedve barom módjára vezetett) felmentette. A gond az ebben az esetben, hogy jó ügyvéddel a vérvételkor végzett eljárási hibák miatt esetleg még fel is menthetik, miközben ugye a közúti veszélyeztetés másodfokon már szóba sem fog kerülni.

    Nem a piásan vezetőket akarom védeni, hanem csak azt jelezni, hogy annyira rászáll a törvény is a piásokra, hogy közben a baleset igazi okait lexarják. Lásd, egy balesetnél a piás fél automatikusan vétkes, ami azért talán nem kicsit fogja torzítani a statisztikákat.
  • Tinman #3
    És az milyen hatással van a vezetésre, amikor úgy ülsz be, hogy hajt a céged?
    Hogy nem kapsz fizut? Hmmm?

    Erről nincs kimutatás?

    És arról, hogy másodpercekig vakon vezetsz, mert a szembejövő baxik levenni a reflektort vagy úgy van neki beállítva a tompított is, hogy megvakulsz?

    Absztinens vagyok teljesen.
  • Nailyenugysincs #2
    ezt én se vágom mert sündőrék mértek már nálam 9 ezreléket is és messze voltam bárminemű haláltól
  • vegicsek #1
    " még engedélyezett véralkoholszintet (BAC) a mostani 8 ezrelékről 5 ezrelékre vigyék le"

    5 ezrelék felett már nem a halál van?

    "a 0.01-es véralkoholszint is sokat számít a volán mögött."

    Én már végképp összekavarodtam a mértékegységekben.