Berta Sándor

Pénzbírságot kapott a Google Francia­országban

A francia adatvédelmi hivatal a helyi jogszabályok megsértése miatt szabott ki az amerikai webes konszernre 150 000 eurós pénzbüntetést.

A Commission Nationale de L’Informatique et des Libertés (CNIL) gyakorlatilag azt a döntést hozta meg, amire előzetesen számítani lehetett. A hivatal tavaly indított eljárást a Google ellen, mert a társaság nem változtatott a felhasználók adatainak kezelésén, így az nem felelt meg a hatályos francia törvényeknek. A 150 000 eurós, azaz átszámítva alig 45 millió forintos bírság a kiszabható maximális pénzbüntetés. Súlyosbító körülmény volt, hogy a Google korábban nem tartotta tiszteletben a CNIL ajánlatát, amelynek értelmében három hónapon belül meg kellett volna változtatnia az adatkezelési politikáját.

A hivatal a büntetés mellett arra is kötelezte a tengerentúli óriáscéget, hogy rövid időn belül helyezze el francia honlapján azt a figyelmeztetést, miszerint a 2012 márciusában bevezetett új adatvédelmi nyilatkozata sérti a jelenleg hatályos francia jogot. A szankciókat a CNIL a Google adatgyűjtésének nagyságával indokolta. A hatóság álláspontja szerint azokat a felhasználókat is tájékoztatni kell, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy a vállalattal szemben éljenek a jogaikkal.

A hivatal hangsúlyozta: semmilyen problémája nincs azzal, hogy a Google minden szolgáltatásához egységes adatvédelmi szabályokat hozott létre, de az új irányelv a francia adatvédelmi törvény számos pontját sérti. A CNIL egyúttal rámutatott, hogy a holland és a spanyol adatvédelmi hatóságok tavaly novemberben, illetve decemberben ugyanerre az eredményre jutottak.

A kifogások között szerepel, hogy a Google nem tájékoztatja kellő mértékben az embereket arról, hogy milyen esetekben dolgozza fel az adataikat, miként arról sem, hogy az adatfeldolgozás milyen célból történik. Ennek következtében a felhasználók azt sem tudják, hogy a Google a szolgáltatásain túl milyen mértékben gyűjt információkat. Ezért senki sem tudja megakadályozni az adatgyűjtést, miként a tárolt információk törlését sem lehet kezdeményezni. Arról sem lehet tudni semmit, hogy a feldolgozott adatokat mennyi ideig tárolják. Franciaországban egyetlen hatályos jogszabály sem tesz lehetővé ilyen jellegű és mértékű adatgyűjtést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #1
    Az igen,keményen férfiasan megbüntették őket:D
    Hogy fogják ezt a borzalmas összeget kiköhögni? :)