Berta Sándor

Visszaélésekhez vezet az indiai biometriai program

A 2009-ben elindított Aadhaar nevű projekt keretében 1,2 milliárd helyi állampolgár biometriai adatait gyűjtik össze. Régiós kormányzati szervek a segélyek felvételét is ehhez kötötték volna, azonban ez törvénytelen.

Manmohan Szingh indiai kormányfő 2010 szeptemberében osztotta ki az ország első tíz személyazonosító számát, a terv az volt, hogy a következő években minden lakosnak ilyen számot adnak, és ezzel a világ legnagyobb online személyazonosító adatbázisát hozzák létre. A szám minden azonosításhoz szükséges esetben alkalmazható, és akár a bankkártyát is kiválthatja, azonban egyes államok és intézmények megpróbálták a szám meglétéhez kötni bizonyos támogatások kifizetését. Maharashtra állam a gáztámogatások esetében cselekedett így; a polgároknak meg kell adniuk a nevüket, a születési idejüket, az ujj- és az íriszlenyomatukat, valamint az arcukról is felvétel készül. Ezzel szemben a programot elindító UIDAI (Unique Identification Authority of India) álláspontja az, hogy az adatgyűjtés önkéntes alapon kell történjen.


Az ügyekből per lett, és most az indiai legfelsőbb bíróság első fokú ítéletében kimondta, hogy nem követelhető biometriai azonosító adat állami szociális szolgáltatások és támogatások igénybe vételekor. A testület hozzátette, hogy ennek ellenére azokat is el kell látni személyazonosító számmal, akik jelenleg nem rendelkeznek ilyennel annak évekkel ezelőtti rendszeresítése óta.

Nandan Nilekani, az UIDAI vezetője egyelőre nem kommentálta a bírósági döntést. Pavan Duggal, az indiai legfelsőbb bíróság kibertörvényi szakértője úgy vélte: jelenleg úgy tűnik, hogy a különböző támogatások és a szolgáltatások egyre inkább az azonosítószámtól függenek, s ez így nem mehet tovább. Pranesh Prakash, a helyi Centres of Internet and Society vezetője szerint a kormánynak a projekt elejétől kezdve sokkal jobban kellett volna figyelnie a jogi háttér megteremtésére és a lehetséges hibák, valamint visszaélések megakadályozására. Amíg ez nem történik meg, addig az Aadhaar nem lesz alternatívája a jelenlegi rendszernek és nem válthatja ki a hagyományos okmányokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shownomarcy #3
    Azzal egyetértek, hogy ennyi azonosító nem optimális és káoszt, csalást elősegítheti. Viszont a tb kártyánál úgy tudom nem a papírdarab számít, hanem a száma, amit beolvasnak és megnézik, hogy van-e biztosításod. Tehát akár még egy fénymásolat is jó lehet, nem úgy mint a személyinél.
  • kvp #2
    "Egyértelműen kimondta náluk is a bíróság, hogy mindekinek új azonosító KELL és kuss, de ugyanakkor meg nem lehet hivatalos segélyekhez stb. kötni?!"

    Nallunk is ez megy meg a tb kartyaval. Ez egy osoreg, konnyen hamisithato papirdarab, megse a szemelyit kerik a korhazakban hanem a tb kartyat, amit viszont akar fenymasolt formaban is elfogadnak. Ez utobbinak nagy elonye, hogy a fenymasolaskor digitalisan atirhato, tehat hamisithato. A magyar helyzetrol egy ombudsmani dontes tehet amikor kulonvalasztottak a szemelyi szamot es a tobbi allami nyilvantartast. Azota van minden adatbazisban mindenkinek eltero azonositoja, igy viszont nem lehet oket osszekapcsolni, tehat adminisztrativ kaosz az egesz. Viszont nagy mertekben segiti a csalast.
  • Sir Quno Jedi #1
    Mindig, mindenhol ez van. Hiába az új technológia, az emberek jogászkodnak ahelyett, hogy szépen átérnének az újra és ezzel töméntelen pénzt spórolna meg az állam, valamint az összes intézmény élete és az ügyintézés leegyszerűsödne és biztonságosabbá válna.

    Nálunk is, ha kiadnak egy új fajta személyit, akkor nem lehet ágálni, legközelebb már olyat kapsz, mikor lejár a régi, kb. leszarják a jogaidat (és full igazuk is van).

    Egyértelműen kimondta náluk is a bíróság, hogy mindekinek új azonosító KELL és kuss, de ugyanakkor meg nem lehet hivatalos segélyekhez stb. kötni?! WTF?! Csakhogy azokhoz azonosítanod kell magadat és ha régi okmányaid vannak, akkor ez csak plusz költség és nyilvánatrtási káosz a szerveknek.

    ÉN pl. simán rájuk verném ezt a költséget. Akinek ingyen új azonosítót adna a kormány, de nem csináltatja meg (és szándékosan, önhibájából!), annak minden ügyintézéshez PLUSZ okmánybélyeget kell csatolni, hiszen az egész több időt és erőforrást köt le, amit nehogy már a tisztességes állampolgárok pénzéből finanszírozzanak, akik már megcsináltatták az azonosítójukat. Így az ő "jogai" sem sérülnek, de mások sem szopnak miatta. Ha pedig megjön az esze és elfogadja az a új okmányokat, akkor máris mentesül a plusz költségek alól ő is és élvezheti az új rendszer adta biztonságot és előnyöket.