Szekeres Viktor

Itthon besült a Pandorum és Peter Jackson

Magyarországon a négy premierfilmet összesen kevesebben látták, mint a hétvégén az Avatart, ez pedig mindent elmond arról, hogy milyen sikeres pár napon vannak túl a filmforgalmazók.

Négy nagyobb hazai premierfilm is volt múlt héten, azonban mindegyik csalódást okozott, így hétvégén legtöbben ismét az Alice Csodaországban - Viharsziget - Avatar triót látták. A legjobb újonc a hétvégi nézettségi adatok alapján a francia Sárkányvadászok című animációs film lett, mely a hatodik helyen nyitott 7340 nézővel 20 moziban.


A 15 multiplexben bemutatott Nic Cage-film, a Mocskos zsaru - New Orleans utcáin teljesítménye a nyolcadik helyre volt elegendő, a korrupt zsarus filmet az országban csütörtöktől vasárnapig 5110-en látták.


Peter Jackson új filmjét, a Komfortos mennyországot 12 kópián mutatta be a forgalmazó, azonban hiába a Gyűrűk ura hajdani sikere, csak a rendező neve nem sokakat csábított moziba. Az érzelmes regényadaptációt mindössze 3985-en látták az első napokban.


Még ennél is kevesebb embert érdekelt az új német scifi-horror, a Pandorum, melyet a Forum Hungary 10 moziban mutatott be, azonban még az éjszakai előadások során is üresen kongtak a mozitermek. A Dennis Quaid főszereplésével forgatott filmet 2474-en látták a hétvégén.


Elnézve az eheti premiereket, meglehet, hogy az élboly változatlan marad, mert ugyan érkezik az Új Magyar Közönségfilm és Mel Gibson is visszatér a vászonra, de sem az Igazából apa, sem A sötétség határán nem kapott jó kritikákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #9
    nem nyáron jelent meg.
  • Gauge #8
    Pandorum jó film volt. Az viszont igaz, hogy kint már ezer éve DVD-n és BD-n is rég kapható, mivel NYÁRON jelent meg a film mozikban...
  • strar #7
    ki a frász mondott itt teltházat? üres terem meg telt ház. két véglet van, mi? Amikor a film még frissebb volt, az imdb átlag bőven 7 felett volt, nézői szemszögből ez egy "nem-remake" horrornál még akár biztató is lehetett volna.
  • pixx #6
    Valószínűleg ez is az is közre játszott ebben, ezt már sose tudjuk meg...
  • kalapos01 #5
    Persze, mert egy mindenhol megbukó, mindenhol üres termekkel adott horror éppen Magyarországon menne egyébként telt házakkal, mi?
  • endrev #4
    Szerintem nem azért nem mennek el az emberek moziba, mert letöltötték a filmet, hanem mert vagy nem érdemes elmenniük a filmek egy részére, vagy nincs rá pénzük.

    Ha én letöltöttem egy filmet, és az jó, és van pénzem elmenni moziba, AKKOR IS beülök a barátaimmal és jól érezzük magunkat. De ha szar a film vagy nincs pénzem beülni minden filmre, csak mondjuk egyre, akkor erről csak azért tudok, mert letöltöttem és megnéztem. Akkor a barátaimmal sem megyünk el, ezért vagy azért.

    Strar, ne add az ASVA-ávósok alá a lovat! :) Amit írsz, az nagyon minimálisan számíthat... (tehát a statisztika elenyésző hányadában)
  • Segal #3
    Ennyi erővel a Ben hur-t vagy valami hasonló korabeli filmet is elkezdhettek volna játszani a hazai mozik....
    Ahelyett hogy fűrész VI-ot adták volna anno vagy premierrel egy időben a filmeket (jó példa a Fel) nem a magyaroknak jó lesz hónapokkal késöbb is. Vicc. Így nem is sajnálom őket jó volt itthon is a Pandorum (meg a fűrész VI és a Fel is...)
  • joco1114 #2
    Akkor ezért láttam már HD-ben a Pandorumot és a Sárkányvadászokat is? Meglepő volt, hogy HD-ben kint van, de Mo-on még nem hallani róla. Gratulálok a forgalmazóknak.
  • strar #1
    Nem igazán csodálkozom, hogy olyan filmeknél "üresen kongtak a mozitermek" amik külföldön már régen megjelentek bluray-en vagy dvd-n, így nem is csoda hogy az emberek simán letöltik őket a netről. Elég rossz ez a megkésett forgalmazói taktika...