Gyurkity Péter

Ősi galaxisokat fotózott a James Webb

Nem sokkal az Univerzum születése után jöttek létre a most lencsevégre kapott példányok.

A NASA legújabb űrteleszkópja fellövését követően már szinte azonnal elküldte első felvételeit, legutóbb pedig arról számolhattunk be, hogy az új eszköz segítségével a Teremtés Oszlopait vehettük még részletesebben szemügyre. Most további képek futottak be, amelyeken már ősi galaxisok láthatók.

Az amerikai űrügynökség hivatalos bejelentésében az illetékesek azt emelik ki, hogy a most beazonosított galaxisok korábban nem jelentek meg a hasonló felvételeken, dacára annak, hogy ezek meglehetősen fényesek. Mégis, a hatalmas távolság megnehezíti ezek megfelelő észlelését és regisztrálását, amennyiben pedig a most közzétett eredményeket visszaigazolják, mindenképpen sikerül majd meghaladni a Hubble korábbi rekordját, legalábbis ami a legtávolabbi, legidősebb galaxisok kimutatását illeti. Ez utóbbi űrteleszkóp annak idején, még 2016-ban, az Univerzum keletkezése után durván 400 millió évvel létrejött példányt (GN-z11) regisztrált, most azonban már 350 millió évre sikerülhet leszorítani a különbséget.

A kutatók a mostani anyagban két példányt részleteznek, ezek egyike (GLASS-z1) keletkezhetett alig 350 millió évvel az Univerzum létrejötte után, míg a másik 100 millió évvel később követte azt. A csapat tagjai meglehetősen magabiztosak az eredményeket illetően, viszont még azok visszaigazolására van szükség a teljes bizonyossághoz, a tudományos eredmény hivatalossá válásához, a James Webb pedig ezt követően további megfigyelésekkel járulhat hozzá a határvonal kitolásához, már amennyiben további ősi példányokra bukkannak. Eközben a szakemberek egyre inkább egyetértenek abban, hogy a korai Univerzumban váratlanul nagy számú galaxis volt jóval fényesebb, ez pedig megkönnyítheti a további kutakodást.

A 10 milliárd dollárt felemésztő eszköz a Földtől 1,6 millió kilométeres távolságban végzi munkáját, elsősorban az itteni zavaró hatások kiküszöbölése érdekében. A mostani bejelentést néhány héten belül követheti az újabb példány, további érdekességekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BrockSamson #8
    Gr8 b8 m8, I r8 8/8.
  • csulok0000 #7
    ez a morgulade csak egy béna troll. mindenhova egyetlen egyszer ír és eltűnik.
  • Ellaberin #6
    Hát szerintem is néhány Szentjános bogár sz.patja a Jamaes Webb-et. A Lapos Földön hogyan is lehetne máskép, nem tudnak azok milliárdnyi fényév távolságra repülni! Ezt nem fogja bemesélni nekem senki.
  • dyra #5
    De miért az? Ha a terjedési sebességet nézem és az ősrobbanás utáni pillanatokban az univerzum majdnem fénysebbéggel tágult akkor sok galaxis fénye még csak most ér ide. Ha szerencsénk van vissza fogunk látni még korábbi pillanatokba is.
  • nyerek01 #4
    Pedig nem szokás, hogy egy Pap az egyetemen vagy egy laboratóriumban adjon misét.
    Ahogy a doktor, phd. kutató sem a templomban ad előadást.

    Nem baj, hogy másként gondolkodunk, máshogy látjuk a Világot stb. de azért felismerjük és megértjük, hogy milyen helyen milyen értelmi/szellemi igénye van a hallgatóságnak.

    ( rossz helyre írtad ezt, ezt inkább a te közösségedben hangoztasd )

    Itt inkább a logikus, értelmes gondolkodás van jelen elvileg ez jelentené a tudományt és a tudományos gondolkodást. Megfigyelünk, mérünk, számolunk, modellt alkotunk, előre jelzünk, ellenőrzünk stb.

    A Valóságot akarjuk megismerni. Erre egyelőre a legjobb út a tudomány.
    Utoljára szerkesztette: nyerek01, 2022.11.27. 19:51:47
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Miért olvasol tudományos cikkeket ilyen hozzáállással? Google-özöl kicsit, akkor gyorsan találsz gyerekeknek szóló segédanyagokat, ahol ezt elmagyarázzák neked.

    "Azt fényképeznék akkor is ami már rég nincs."
    Ez nagyjából így van, attól még igenis van tudományos jelentősége és érdekes, legalábbis számomra.

    "És a fény sosem hal el, csak terjed a végtelenségig mindenfelé, sok millió évig is és azt le lehet fényképezni. "
    Ez 100%-ban tudományos tény. Vákuumban a fény sosem "hal" el, az űr pedig ehhez elég közel van ahhoz, hogy az Univerzum őskorát kutatni lehessen.

    " Hát nem tudom amikor lekapcsolom a lámpát az nem terjed már sehova.... Röhejes! " Igen mert a fényt elnyelik a szobád falai, bútorok, stb. Ha nincs lehúzva a redőny, akkor a lámpafény egy elhanyagolható töredéke elérheti az űrt és utána utazhat akár évmilliárdokon át.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2022.11.25. 15:46:48
  • Irasidus #2
    Figyelj a tescóban kapható távcsővel ha belenézel szerinted mit látsz? De még az sem kell, este ha felnézel egy fényszennyezés mentes helyen, látsz valamit? Csak mert ha igen, és nem azt gondolod, hogy 10 centire van a fejedtől, akkor amit állítasz nehezen védhető, és ellentmondás...
  • morguldae #1
    Nevetséges hazugságok! Van aki ezeket elhiszi? Néphülyítés csupán, a birkák etetése. A milliárdokat amiket ezekre a "projektekre" bezsebelnek azokat meg valójában ellopják. Ha csak a fény terjedési sebességét vesszük alapul már akkor is egyértelmű, hogy lehetetlenségeket állítanak. Ha lett is volna kint valami az már sok millió éve nincs ott és nem is létezik. Azt fényképeznék akkor is ami már rég nincs. Önmagának mond ellent az egész. Azt állítják ezek szerint, hogy a múltat fényképezgetik, a több millió akár több száz millió évvel ezelőtti állapotokat. És a fény sosem hal el, csak terjed a végtelenségig mindenfelé, sok millió évig is és azt le lehet fényképezni. Hát nem tudom amikor lekapcsolom a lámpát az nem terjed már sehova.... Röhejes!