Gyurkity Péter

Hetek múlva búcsúzik a NASA InSight

A Marson tevékenykedő szonda számára hamarosan eljön a lezárás pillanata.

Néhány hónappal ezelőtt már mi is jeleztük, hogy belátható időn belül végleg befejezi munkáját a NASA leszállóegysége, amely eredetileg tervezett üzemidején bőven túl tevékenykedve, tulajdonképpen az utolsókat rúgja. Most újabb részleteket tettek közzé, ezek szerint nagyon közel vagyunk a búcsúhoz, ami leginkább a helyi körülményeknek köszönhető.

Az amerikai űrügynökség által közzétett friss beszámolóban arról olvashatunk, hogy a marsi por miatt az InSight üzemelését eddig biztosító nappanelek már valóban az utolsókat rúgják, a felületükön lerakódó porréteg egyre vastagabb, emiatt pedig alig néhány hét múlva eljöhet a vég. Az illetékes csapat mindent megtesz, hogy a lehető legtovább kihúzza az üzemidőt, ez azonban valószínűleg csak részleges sikerrel jár majd, mivel már amúgy is az eredeti kapacitás 20 százalékánál jártunk, amikor egy méretes porvihar tovább rontotta a helyzetet. Egyedül a szeizmométer működik még, a többi műszert már korábban lekapcsolták, annak érdekében, hogy folytatni tudják a munkát. Ettől lesznek kénytelenek hamarosan szintén búcsút venni, ám csalódásra nincs ok.

Az InSight az eredetileg tervezett menetrendhez képest már két teljes évvel tolta ki a küldetés időtartamát, a 2018 novemberi leszállást követően pedig több mint 1300 marsrengést regisztrált, ami nagyban segítette a szakemberek munkáját. Most a csapat mintegy 30 tagja a beérkezett adatok archiválásával van elfoglalva, eközben azonban szép lassan elcsomagolják a ForeSight névre hallgató ikertestvért, amelyet korábban a hibaelhárítás részeként alkalmaztak (végül sikertelenül). Az InSight megmentését nem tervezik, így egyedül abban bízhatnak, hogy erős szelek némileg megtisztítják a paneleket, bár erre nincs sok remény.

A küldetést hivatalosan akkor zárják majd le, amikor a leszállóegység sorrendben kétszer nem jelentkezik be, bár a Deep Space Network még ezt követően is várja majd a további jeleket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)