Gyurkity Péter

Globális cunamit okozott a méretes aszteroida

A dinoszauruszok kihalása előtt egy globális cunami pusztított a Földön.

A 66 millió évvel ezelőtt becsapódott aszteroida többször szerepelt már híreinkben, ezzel kapcsolatban a kutatók számos eltérő részletet igyekeztek jobban megismerni. Korábban arról írtunk, hogy a tengeri élővilágot is megrázta a katasztrófa, most pedig a becsapódás által okozott cunami méretét és annak hatásait mérték fel.

A Yucatán-félszigeten található Chicxulub-kráter egyértelműen a bolygót érintő egyik legnagyobb katasztrófa lenyomata, ennek kapcsán a dinoszauruszok kihalása a legtöbbször emlegetett következmény. Az American Geophysical Union Advances oldalán most egy újabb tanulmányt tettek közzé, amely a számítógépes modellek alapján igyekszik jobban felmérni a közvetlenül a becsapódást követően, alig 3 perc alatt elinduló hatalmas, globális méretű cunamit, annak hatásait. Ezt a kutatók mintegy 120 különböző helyszínen begyűjtött, az üledékes rétegek állapotát, azok változását felvillantó minta alapján becsülték meg, a szimulációval pedig mindenki számára megmutatják, hogy a cunami miként terjedt szét a bolygó felszínén, még 12 ezer kilométerrel odébb, Új-Zéland környékén is közvetlen hatást gyakorolva ezen üledékes rétegekre.

A becslés alapján a cunami nagyjából 30 ezerszer erősebb lehetett, mint az Indiai-óceánon 2004-ben pusztító példány, amely 230 ezer ember halálát okozta. A mintegy 43 ezer km/h-s sebességgel beérkező, 14 kilométer átmérőjű aszteroida becsapódása hatalmas mennyiségű törmeléket lőtt fel, ez maga előtt nyomta az óceán vizét, amely egy 4,5 km magas falként nyomult tovább, általunk (szerencsére) soha nem látott pusztítást okozva. 48 óra alatt a teljes Földet megkerülte a hullám, amely nyilván időközben lecsillapodott, és bár a pontos hatást nem próbálták meg felmérni, megjegyzik, hogy az észak-atlanti régió, valamint Dél-Amerika partjait is 20 méternél magasabb hullámok érhették el (ahogy a törmelék visszahullása még nagyobb káoszt okozott), ami nyilván szintén nem volt kedvező hatással.

A cunami (és a felszín alatti mozgás, amely a 640 m/h-t is meghaladta) gyakorlatilag elsöpörte a korábbi tengerfenéket, így az ott lévő rétegeket emiatt nem lehet pontosan megvizsgálni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábbi állapotok kutatása szinte lehetetlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!