Szekeres Viktor

Mindenki megnézte és imádja az új Top Gunt

Nagyon jól teljesít Amerikában Tom Cruise új filmje. És még a nézők is szeretik.

Eredetileg 2020. nyarán mutatták volna be a Top Gun: Mavericket az amerikai mozikban, ami már akkor is eléggé kockázatos befektetés volt a Paramount stúdió részéről. Azonban a mostani, igencsak megváltozott, járvány közbeni/utáni, szuperhősök uralta mozifilmes miliőben végképp nagy bravúrra volt szüksége a filmnek, hogy megmutassa a stúdióknak, hogy a hagyományosabb blockbusteröknek is lehet esélye.

A 170 millió dolláros film első része 8,2 millió dollár bevételt hozott 1986-ban a nyitóhétvégén Amerikában, most pedig 124 millió dollárral debütált, ami az év harmadik legjobb startja két szuperhősös film, a Doctor Strange 2 és a Batman 8 után. A film nagy erénye azonban nem ez, hanem az, hogy a kritikusok pár kivétellel oda voltak a végeredményért (97%-is RottenTomatoes pontszám), és a nézők is imádták a filmet, mely az első napos jegyvásárlóktól Amerikában a nagyon ritka A+ értékelést kapta a CinemaScore felmérései alapján. Az amerikai bevétellhez egyébként még 110 millió dollár folyt be más piacokról kínai és orosz segítség nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • prettywords66 #2
    én se láttam még, mert:
    1. utálom tomot
    2. utálom a repülőket
    3. utálom a filmeket
  • hawkie22 #1
    Nem is igaz, hogy mindenki, én pl. még nem láttam... :D