Szekeres Viktor

Kiderült, mikor tér vissza az Észbontók

Áprilisi premier lesz a VIASAT3 sikerjátéka.

A VIASAT3 bejelentette, hogy április negyedikén folytatja legsikeresebb (és valójában egyetlen) vetélkedőjét, az Észbontókat, melynek új műsorvezetője Kiss Ádám lesz, aki a távozó Kovács Árom helyét veszi át a műsorban, mely minden hétköznap lesz látható 20:00-s kezdéssel, nyolc héten át.

A csatorna közlése szerint az új házigazdával azonban nem lesz vége a meglepetéseknek: "a nézőket friss dizájn, egy fiatalos képi világ és egy eddig még ismeretlen szabály várja: mit sem sejtő játékosaink és celebjeink ugyanis egy ponton párt kell, hogy cseréljenek, amely nem kis meglepetést okoz számukra." Érdekesség, hogy felvezetésképp március 21-én 20 órakor veszi kezdetét az Best of Észbontók, amelyben "az elmúlt 9 évad leghumorosabb és legmegdöbbentőbb momentumait" elevenítik fel, a szereplők kommentálásával. A 11 adás során olyan emberek szólalnak meg, mint Elek Ferenc, Fésűs Nelly, Gáspár Evelin, Kajdi Csaba „Cyla”, Kulcsár Edina, Lakatos Márk, Nagy Feró, Ónodi Eszter, Pumped Gabo, Sáfrány Emese és Szabó András.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!