Gyurkity Péter

Ismét munkába állt a Hubble

Az újabb leállást szeretnék megelőzni, eközben azonban egy további teleszkópot lőttek fel.

A Hubble-űrteleszkóp kapcsán október végén olvashattunk arról, hogy egy szinkronizációs hiba miatt leállt a tudományos munka. Ezt néhány héttel később sikerült orvosolni, miközben a 4 fő műszert egy hosszabb ideig biztonsági módban tartották. A napokban újabb hibát észleltek, ezt most a munka ismételt újraindulása követi, de a további hasonló eseteket már szeretnék elkerülni.

A Hubble, amely nemrég holt galaxisokat fotózott, néhány nappal ezelőtt volt ismét kénytelen felhagyni a munkával, miután a belső kommunikációs rendszerben hiba keletkezett az elmaradt szinkronizációs üzenetek miatt. A NASA hivatalos bejelentéséből megtudjuk, hogy ezt december 6-án sikerült kijavítani, pontosabban ekkor indították újra a tudományos munkát, mivel az utolsó, sorrendben negyedik főbb műszert is újra szolgálatba állították. A jövőben már arra törekednek majd, hogy elkerüljék a hasonló eseteket, így a mérnökök olyan szoftveres változtatásokat terveznek, amelyek ilyen szinkronizációs gondok esetén is lehetővé tennék a műszerek további üzemelését. A hónap közepén eszközölnék az első ilyen módosításokat, amelyeket nem sokkal később továbbiak követnének – meglátjuk, mekkora sikerrel.


Az ügynökség eközben a SpaceX közreműködésével juttatott egy újabb fontos eszközt az űrbe, a magáncég 188 millió dollárra rúgó újabb küldetésének részeként. A fellövés során a Falcon 9 gond nélkül emelkedett a magasba, ez magával cipelte az Imaging X-ray Polarimetry Explorer (IXPE) névre keresztelt eszközt is, amely tulajdonképpen három teleszkópból áll, ezek pedig a röntgentartományban figyelik majd a fekete lyukakból és a neutroncsillagokból érkező fényt, hogy további jellemzőket, részleteket (a pontos irány, a beérkezési időpont, az energia, valamint a polarizáció) ismerjünk meg ennek kapcsán. Ezen részletek jobb felvázolásával alaposan kibővül a tudásunk a szóban forgó égitestekről, így az Univerzum extrémebb pontjait vehetjük közelebbről szemügyre.

A munka első szakasza az elkövetkező hetekben-hónapokban zajlik majd, az eredményeket nyilván a részletes elemzést követően teszik majd közzé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!