Szekeres Viktor

Megérkezett a Dűne eddigi legjobb előzetese

Egy utolsó utáni trailert kapott a Dune.

Nemsokára kiderül, hogy napjainkban sikeressé lehet-e tenni egy Dűne-kaliberű filmet, az újságírók már túl vannak vagy az első sajtóvetítéseken, tehát már olvasni kritikákat a filmről, aki tájékozódik, az a mostani információk alapján is be tudja lőni, hogy neki érdemes-e befizetnie a scifire. A magyar premier még arrébb van, addig meg lehet nézni egy exkluzívnak nevezett kínai előzetest.


A hazai könyvkiadás fülszövege alapján be lehet lőni, hogy miről szól a film: "Az Impérium tízezer éves békéjét veszély fenyegeti. A lakott planéták ezreit összefogó, feudális birodalom egymásnak feszülő erői - a császár, a rivalizáló Nagy Házak és az Űrliga - mind egy kietlen sivatagbolygó köré gyűlnek, hogy eldöntsék, ki birtokolja az óriási homokférgek és pusztító viharok által uralt világot. Ez ugyanis az egyetlen hely az univerzumban, ahol megtalálható az űrutazáshoz elengedhetetlen, tudattágító hatású fűszer, a melanzs. A hűbérbirtokért megütköző seregek csatájában felülkerekedő ház győzelme azonban nem lehet teljes, mert a mély sivatagban felbukkan egy próféta, aki mögött felsorakoznak az eddig lakatlannak hitt terület népének fanatikus légiói... A Dűne - Frank Herbert klasszikussá vált regénye - minden idők legsikeresebb science fiction remekének számít, amely négy évtized alatt sem veszített népszerűségéből. "

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba161 #2
    Jó, hogy mondod, máshol már játsszák. Gyorsan megnéztem és nekem olyan érzésem volt, mintha teaserek egymásra hányt sorozatát látnám, minden snitt egy-egy teasernek hatott, nem áltak össze egy egységes filmé...
  • hawkie22 #1
    Érdekes egyébként, hogy ennyire más és más dátumban érkeznek a moziba a filmek. Németországban már szeptember 16-a óta meg lehet nézni a filmet. Egyébként nagyon jól sikerült a film, nálam eddig az év filmje. :)