Szekeres Viktor

Bajban a Dzsungeltúra 2?

Lesz Jungle Cruise 2, de kérdés, hogy kik lesznek a főszereplői.

Mi is beszámoltunk arról, hogy a Disney rábólintott a Dzsungeltúra (Jungle Cruise) folytatásának elkészítésére, mely a minap lépte át Amerikában a 100 millió dolláros bevételt, így a nyár azon kevés filmjei közé tartozik, melyek nem okoztak csalódást a moziban. Ennek kapcsán pedig azt is megírtuk sajtóértesülések alapján (nem mintha nagy mágia lett volna kitalálni), hogy a második részre visszatérne Dwayne Johnson és Emily Blunt is. Azonban ez csak a szándék, mert ahhoz először meg kell egyezni a színészekkel.

Ez pedig azért okozhat nehézséget, mert mind Blunt, mind pedig Johnson valószínűleg több pénzt kérne a szerepléséért, hogy így kompenzálják őket a Disney+-os premier miatt kiesett mozis bevételek miatt - amit Emma Stone is megkapott a Szörnyella második epizódjáért. Ezt általában a stúdió gond nélkül megadná, azonban itt abba az akadályba ütközhet a Disney, hogy értelemszerűen az első rész 200 millió dolláros büdzséjét komolyan csökkenteni kell, és ezt pedig a két főszereplő nagyobb gázsija még komolyabban érintheti, pedig a nézők többek között a látványa miatt is szerették a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #5
    "Vélhetően azért a netflix, HBO stb is műsorra tűzi, ami szintén nagy bevételt fog hozni a forgalmazónak. "

    Nem fogja egyik sem.

    A számolgatás nem sokat ér, nem azért készül egy film, hogy valamikor nyereséges legyen, minden film nyereséges, a kérdés mindig az, hogy mikor lesz az. Ha valami csak x év múlva hoz profitot, akkor ahelyett olyasmibe fektetik a pénzt, ami rögtön fial, vagy vesznek értékpapírt. Ez nem a számolgatásról szól.

    A járványnak köszönhetően persze most sok minden egyáltalán nem lesz nagyon nyereséges, de amik a járvány alatt a legsikeresebb filmek, azokra lehet a jövőben is építeni, és ez mindenképp a jobban fogadott és a jobban szereplők között volt.
  • t_robert #4
    Na igen kb. valóban ez a kategória. egy szórakoztató hétvégi film családilag. 1,5-2 óra kikapcsolódás. Többet nem is kell tőle várni, de kevesebbet se. Mint általában egy Disney film.... hozza az elvárt szintet, de nem ez lesz a filmtörténelem klasszikusa... :) Bár ezt nehéz megitélni, mert néha amúgy nem túl érdekes filmekből lesz kultikus film más amúgy jó filmekből meg semmi érdekes. :)
  • t_robert #3
    Augusztus közepén volt a globális árbevétel 154 millió dollár. Azóta eltelt 3 hét és változatlanul játsszák a mozik. Vélhetőn meg még 1-2 hónapot a mozikban világszerte, aztán jönnek az egyéb bevételek, mind videó film, online film platformok. televíziós forgalmazás díjai stb. vagyis meglehetősen messze van még a tényleges bevétel vége. Vélhetőn még 15 év múlva is fog bevételt hozni, mikor valamelyik TV csatorna műsorra tűzi a vetítését. Vélhetően azért a netflix, HBO stb is műsorra tűzi, ami szintén nagy bevételt fog hozni a forgalmazónak.
  • hawkie22 #2
    Lehet mondani, hogy szar volt vagy sem, de sztem kellemes kikapcsolódás volt arra a másfél órára, olyan Karib-tenger kalózai szintü film. Dwayne Johnson meg Emily Blunt nélkül sztem nem lenne akkora "sikere" a 2. résznek, de ki tudja.
  • Ender Wiggin #1
    Az első rész még jócskán negatívban van, de már a másodikat tervezik... Előre kell menekülni :-D