Gyurkity Péter

A második helyre jött fel a Xiaomi

A kínai gyártó több riválisát is megelőzte, a kulcs az alacsonyabb árszint volt.

Az okostelefon-gyártók globális versenye megállás nélkül folytatódik, a Xiaomi kapcsán azonban nem is olyan régen arról írtunk, hogy a cég végre lekerült az amerikai listáról, így megmenekültek a komolyabb következményektől. Ez meg is látszik a friss eredményeken, a gyártó ugyanis a második helyre jött fel.

A Canalys által most közzétett becslésben arról olvashatunk, hogy a Samsung ugyan megőrizte első helyét, a globális piac 19 százalékát tartva meg magának, a második helyen azonban már a Xiaomi található, amely egyetlen év alatt csaknem megduplázta saját eredményét (a növekedés mértéke 83 százalék volt), a második negyedévben pedig ezzel a második helyet érdemelte ki. A kínai cég ennek eredményeként maga mögé utasította az Apple-t, amely 14 százalékon állt, de a számukra hazai riválisokat (Vivo, Oppo) is sikerült messze megelőzniük, ami szintén szép eredmény. Az még ugyan nem világos, hogy mennyiben tudják majd megtartani ezt a kitüntetett helyet, viszont az ideiglenes előrelépés is fontos fejlemény.

A legfontosabb tényező természetesen az alacsonyabb árszint volt, a Xiaomi ezzel tudott igazán előrelépni a rangsorban. Jellemző adat, hogy az átlagos eladási ár esetükben 40 százalékkal volt a Samsung ugyanezen mutatója alatt, az Apple-höz képest pedig már 75 százalék az eltérés, így fordulhatott elő, hogy Latin-Amerikában 300 százalékkal, Afrikában pedig 150 százalékkal javítottak az egy évvel korábbi számokon. Nyugat-Európában 50 százalék körüli volt a javulás, viszont ezzel kapcsolatban azt is megjegyzik, hogy az Apple számára a második negyedév hagyományosan gyenge, így az elkövetkező hónapokban a helyzet ismét változhat.

Az igazi kérdés tehát az lesz, hogy meddig tudják majd megtartani a második helyet – az egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy a Samsungot is gyorsan maguk mögé utasítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #8
    A cikkben csak tények vannak felsorolva, erre odafantáziálsz egy karakterekkel felépülő sztorit, ami csak a fejedben létezik. Grat!
  • takysoft #7
    Harmadik éve ezen villog a Xiaomi minden alkalommal, amikor kijön a második negyedéves report. (amit nem veszek el tőlük, jók a cuccaik, a fél háztartásom Xiaomi)

    De azért pofátlanul erős csúsztatásnak érzem a "Megvertük az Apple-t" kijelentés mellett elsunnyogni, hogy az iPhone-on pont a harmadik negyedévben jelennek meg minden évben, és a második negyedéves számaik ennek megfelelően alacsonyak. Náluk mindig szeptemberben van a "boom".
    És nyilván legtöbben nem vesznek iPhone-t, ha 2-3 hónap múlva ugyanannyiért megkapják az újat.

    Szóval ha nekem valaki azt szeretné bemutatni, hogy a Xiaomi megverte az Apple-t (amit ugyan nem bánnék, elhihetitek), akkor a teljes éves adatokkal hozakodjon elő, ne a második negyedévesekkel, mert az sunyulás. (úgy korrekt összemérni)

    Kijelenteni, hogy az Xiaomi erősebb mint Apple a második negyedéves adatok alapján olyan, mint kijelenteni, hogy Magyarországon senki sem épít hóembert... a júliusi észlelések alapján.
  • robicarlos6 #6
    Én elég sok kínai kütyüt vettem már és azt vettem észre hogy kurva mindegy mit vesz az ember kb ugyanaz minden szóval nem lehet mellé nyúlni.

    Cubot H2
    Poco M3
    Xiaomi az Mi 2-től kedve
    Cube , Pipo táblagépek

    Ami baj a régiekkel ,hogy nem jön rájuk frissités és már kegyetlen sok webhely nem támogatja a 4-5-ös androidokat így már netezni nem annyira jók de filmezni még mindig jók a táblagépek. És ha azt veszem lassan 10 éves az első
  • NEXUS6 #5
    Érdemes volt kiütni a Huaweit mindenféle protekcionalista, politikai alapú gazdasági intézkedéssel. És még ott áll sorban a többi kínai cég is, várva, hogy esetleg rárabol a nyugat a Xiaomi-ra.
  • lac coo #4
    Olcsó... azt mikor végéigolvasol valami Sziamiaú fórumot, mondjuk a nem épp olcsó M11-ét, akkor megérted miért olcsó... ;)
  • caprine #3
    Így van, ha ár/érték bajnok készülék kell akkor xiaomi a nyerő szinte minden kategóriában. Én most vettem egy poco X3 NFC 65 ezresért 6GB RAM, quad kamera, minden benne van ami kell. Nyilván a kamera nem tudja azt amit egy 400-ezres készüléké, de lényegtelen, több mint megfelelő normál használatra.
  • nortu30 #2
    Így igaz.
  • Neocortex #1
    Meg is érdemli, ár érték arányban kiváló