Szekeres Viktor

A TV2 elárult pár új infót nagyszabású, szigorúan titkos valóságshow-járól

A TV2 a Totem esetében a titokmarketingre szavaz.

Pár hónapja derült ki, hogy a TV2 ősszel egy új, nagyszabású kalandrealityt fog indítani Totem címmel, azonban erről ekkor még nem sokat lehetett tudni. Konkrétumok a játék kapcsán ugyan most sem derültek ki, de azért már nem vagyunk akkora homályban, köszönhetően a TV2 legutóbbi tájékoztatásának, melyből többek között kiderült, hogy Ördög Nóra műsorvezetésével elevenedik meg "a Totem mesés világa".

A monumentálisnak titulált kalandreality forgatása, a Bakonyban kezdődött meg, a műsorban két hét fős sztárcsapat – a szarvasok és a farkasok – eddig ismeretlen kalandra indulnak, egy-egy instruktor vezetésével, hogy bezsebeljék a hét misztikus erővel bíró kristályt, és ezzel a vadon urának járó 10 millió forintos elismerést. És innentől átadnánk a szót a TV2 közleményének: "A Totem egy ősi mítoszt kelt életre, a hazai erdők mélyén, középpontban a farkas, a vidék legveszedelmesebb fegyvere, és a zabolátlan erő megtestesítője, a szarvas örök rivalizálásával. A két ikonikus totemállat évszázados harca most új erőre kap és lezárásához érkezik. A farkasok és a szarvasok táborában hét-hét mindenre elszánt híresség csap majd össze, akik a nomád körülményekkel és a természet adta kihívásokkal dacolva, egy-egy instruktor vezetésével kincskeresésre indulnak, hogy győzelemre vigyék csapatukat, ezzel beteljesítve a régmúltból gyökerező hatalmi harcot."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!