Berta Sándor

Elhunyt az Adobe társalapítója

A szakember élete végéig hű maradt a céghez.

Dr. Charles Geschke, az Adobe társalapítója és a PDF fájlformátum egyik feltalálója 81 éves korában hunyt el. Mindezt a társaság jelentette be közleményében.

Az amerikai szakember matematikusként kezdte a pályáját és később lett programozó. 1982-ben ő és Dr. John E. Warnock, a Xerox Park innovációs laboratórium egyik munkatársa megalapította az Adobe vállalatot, amely grafikai alkalmazások fejlesztésére specializálta magát. A társaság neve a San José városában található Adobe Creek patakra utalt, amely Warnock háza mögött folyt. A konszern első terméke az Adobe PostScript volt, amely mérföldkőnek tekinthető, mivel gondoskodott arról, hogy a dokumentumok már a számítógépek képernyőjén úgy jelenjenek meg, mint később a nyomtatásban. Ez komoly újítás volt, hiszen korábban a számítógépek kijelzőin a nyomtatásig minden kizárólag szövegsorok formájában volt látható.

Geschke élete végéig az Adobe munkatársa volt, eleinte a menedzsmentben, majd az igazgatótanácsban töltött be különböző pozíciókat. A szakembert az 1990-es évek elején elrabolták és több napig fogva tartották, végül a rabságából az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szabadította ki, miután a túszejtőt a váltságdíj átadásakor elfogták és együttműködött a hatóságokkal. Geschke a családja körében hunyt el.

A Portable Document Format (PDF) fájlok még mindig népszerűek világszerte, holott a formátum idén 28 éves. John Warnock, az Adobe alapítója 1990-ben indította el a projektet. A megoldással szemben az volt a fő követelmény, hogy ugyanúgy kell kinéznie a küldő és a fogadó számítógépén, ugyanolyan betűmérettel és -stílussal kell megjelennie, függetlenül attól, hogy az adott konfigurációk milyen hardverekből épülnek fel és milyen operációs rendszer működik rajtuk. Az online PDF-dokumentumokról tavaly augusztusban állapította meg Jakob Nielsen szakértő, hogy elavultak és hogy kényelmetlen az ilyen dokumentumok olvasása és az azokban való navigálás, éppen ezért gyakorlatilag alkalmatlanok a digitális tartalmak megjelenítésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!