Berta Sándor

A szoftverekre és az intelligens járművekre összpontosít a Huawei

A szankcióktól sújtott kínai cég új területeken próbálkozik a túlélés érdekében.

Ren Zhengfei, a Huawei alapítója és vezérigazgatója februárban egy belső tanácskozáson ismertette azt a stratégiát, amely segíthet a kínai gyártónak átvészelni a jelenlegi nehéz időszakot. A csomag legfontosabb eleme az volt, hogy a társaság a jövőben kénytelen lesz harmadosztályú komponenseket alkalmazni, miután az első osztályú alkatrészek lassan elfogynak a raktáraiból. A cég azért kényszerült erre a lépésre, mert az ellene bevezetett szankciók szinte lehetetlenné teszik a számára az új okostelefonok, táblagépek, karórák és egyéb termékek előállítását.

A vállalat a jövőben sokkal kevésbé fog az okostelefon-részlegre összpontosítani, hanem ehelyett számítógépeket, okostelevíziókat és más készülékeket fejleszt majd. Emellett az is kiderült, hogy licencelné a technológiáit, hiszen a tulajdonában a saját adatai alapján több mint 100 000 érvényes szabadalom van. A licencdíj a mobiltelefonok eladási árához igazodna, de így is példányonként maximum 2,5 amerikai dollár lenne.

Most Eric Xu, a Huawei vezérigazgatója bejelentette, hogy - az Amerikai Egyesült Államok által kirótt szankciókra reagálva - az okostelefonok és a hálózati rendszerek helyett a jövőben a programok és az intelligens járművek komponenseinek a fejlesztésére fognak koncentrálni. A céljuk az, hogy erősítsék a szoftverképességeiket és az eddiginél több pénzt fektessenek be olyan üzleti területekbe, amelyek kevésbé függenek a fejlett eljárástechnikáktól. A társaság csak az idén több mint egymilliárd amerikai dollárt akar beruházni az autonóm autók üzletébe. Ezáltal olyan területek felé fordul, amelyek kevésbé függenek az amerikai szállításoktól.

A menedzser azzal számol, hogy még Joe Biden amerikai elnök hivatali ideje alatt le fognak kerülni a feketelistáról. Xu hozzátette, hogy az 5G-rendszerekkel kapcsolatos kereslet túlszárnyalta az előzetes várakozásaikat. Máris az 5.5G-támogatásra koncentrálnak, nanoszálas optikai kábeleket fejlesztenek ki és optimalizálják a hálózati protokollokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!