Gyurkity Péter

Készül az első űrhotel

Több száz vendég látogathatná az éttermeket, mozikat és bárokat a Föld körül.

Az űrkutatás területén már megjelentek a magáncégek, ezek némelyike az űrturisták célba juttatását is komolyan tervezi, viszont mások már egy űrhotel felépítését célozzák meg, amely több száz vendéget szolgálna ki. Az első ilyen létesítmény az évtized közepétől épülne meg, meglehetősen érdekes (ám kétségkívül logikus) kivitelben.

Az Orbital Assembly Corporation (OAC) nevű vállalat tette közzé saját elképzelését, amely egy ilyen űrhotel felépítésére vonatkozik. A hivatalos oldalon rögtön szemügyre vehetjük a rövid felsorolást, amelyből kiderül, hogy teljesen új területre merészkednek, hiszen jelen pillanatban sem a helyszínen történő építkezés, sem pedig a több eltérő célpont kijelölése nem megoldott, itt egyedüli szereplőként a Nemzetközi Űrállomás jöhet szóba. A cég minden ilyen megoldatlan problémára választ találna, a helyben való munkálatokat pedig 2025-ben kezdenék el, hogy alig 2 évvel később már az első vendégeket fogadhassák. A kör alakú állomáson a Hold felszínén tapasztalható gravitációt, vagy ahhoz nagyon hasonló szintet biztosítanának, többek között Werner von Braun ötvenes években részletezett elképzelésére építve, a látogatók pedig számos különböző szórakozási lehetőség közül választhatnának, legyen szó mozikról, éttermekről, edzőtermekről, vagy akár fürdésről.

A külső gyűrűn helyezkednének el a különböző modulok, ebből 24-et a Gateway Foundation üzemeltetne, kifejezetten a legénység megfelelő kiszolgálása érdekében. A Voyager Station összesen mintegy 400 vendéget fogadhatna, akik egyben kísérleti alanyként is funkcionálnának, hiszen a hosszabb tartózkodás révén szép lassan megértenénk, hogy pontosan mekkora gravitációra van szüksége az emberi szervezetnek ahhoz, hogy semmilyen komolyabb negatív következménnyel ne kelljen számolnunk. A hivatalos anyag szerint nagyjából olyan élményt szeretnének biztosítani, amit a Földön a méretes tengerjáró hajókon tapasztalhatunk, a magánszemélyek mellett pedig számos egyéb szervezet, kormányzati ügynökség, csoport, illetve vállalat bérelhet majd nagyobb villákat.

Az egyelőre még nem világos, hogy mennyiben sikerül majd beindítani a vállalkozást, a fejleményekről mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #99
    "A kapitalista gazdaság, a piaci verseny alapvetően rossz, illetve annál szinte bármi jobb."
    Lol. Miért is nem egy tanyán túrod a földet mint egy ősember ha az jobb mint a kapitalizmus által biztosított jólét?
    A piaci verseny nélkül egy szocialista langyos vízben tunyulás alakul ki, alacsony hatékonyságú munkavégzéssel. Nem véletlenül az egész evolúció alapja is a versengés, a szelekció, ez egy nagyon jó módszer a fejlődésre.

    "Ha a monopóliumot egy állam legitim uralkodói szintje irányítja - közvetve -, az meg az ideális."
    Látjuk, hogy hova vezethet az erős egyszemélyes irányítás Hitler, Sztálin, Mao, Kim Dzsongun. Kellenek a fékek és ellensúlyok, hogy ne lehessen szélsőségesen rossz döntéseket hozni. Nincs olyan kiválasztási mechanizmus ami garantáltan jó uralkodót/államapparátust helyez a trónra. Ez a gond az elméleteddel, csak felételezed, hogy vhogy a lehető legjobb vezetőség ott ül a helyén, de arra nincs elképzelésed, hogy hogyan is kerülne oda, és itt meg is bukik az elméleted.
  • Agyturbinikusz #98
    Te írod, hogy szűk a látó mező, érdekes.

    Minden eddigi társadalmi rendszer, arra alapult, hogy egy szűk réteg meg akarja a többinek mondani, hogyan jó.
    Lehet az Kapitalizmus, teokratizmus, kommunizmus, vagy amit akarsz. Akkor ki a szűk látókörű?

    Egyik sem jobb a másiknál, csak más más előnyük/hátrányuk van.
  • Tetsuo #97
    Nagyon szűk a látómeződ. A kapitalista gazdaság, a piaci verseny alapvetően rossz, illetve annál szinte bármi jobb.
    Ha a monopóliumot egy állam legitim uralkodói szintje irányítja - közvetve -, az meg az ideális.
  • defiant9 #96
    A protekcionizmus nem bizonyítja, hogy valaki jó tulajdonos, jó üzleti döntéseket tud hozni. A folyamat az hogy a magántulajdonos a jó gazda, aki ha úgy látja hogy az áll érdekben akkor odamegy a politikus haverjához hogy csináljon már olyan törvényt ami neki kedvez. Aztán amikor az OMV vagy az Erste azzal szembesül hogy nem hazai pályán a MOL vagy az OTP ugyanilyen protekcionista megoldásokkal tesz neki keresztbe akkor a végeredmény az hogy az élesebb piaci verseny helyet monopolisztikus irányba tolódik a rendszer, és EU szinten csökken versenyképesség.
  • Tetsuo #95
    Ezt jól látod.
  • ostoros #94
    Az állam rossz gazda dumát azok találták ki, akik rossz gazdái voltak az államnak.
    Az osztrák állam meg jó gazda, ha épp arról van szó, hogy az OMW-nek vagy az Erste-nek be kell pucsítani...
  • ostoros #93
    Ehhez a témához csak annyit szólnék hozzá, hogy nemrég láttam a tv-ben a 2012 című...ööö..alkotást. Ha jól megnézzük a főbb motívumait, azért kivehető az elitizmus propagandája vastagon.
    Ugye megtudják az elitek, hogy világvége lesz, és eltitkolják mindenki elől, hogy ők megmeneküljenek. Aztán pedig, az utolsó percben!!! hirtelen kitárul a szívük és beengedik azt a párszáz embert, aki közvetlenül az orruk előtt várja a halált, nem törődve azzal, hogy korábban már tízmilliókat hagytak meghalni.
    És még az egyik orosz milliárdost, aki egyértelműen a negatív figura szerepét töltötte be, is megváltották az utolsó pillanatban, mert a gyerekeiért feláldozta magát...
    Én nagyon azt látom, hogy arra tréningezik a lakosságot, hogy ha valami tényleg történne, akkor a lakosság birkamód menjen a vágóhídra, miközben az elitek meg megmenekülnek mert ők megérdemlik.

    Hasonló dolog már a Jurassic Parkban is mefigyelhető. Michael Crichton könyve és a film között a leglényegesebb különbség, hogy a könyvben a milliárdost jól megérdemelten megeszik a dinók, a filmben pedig ő a jóságos nagypapa, aki nem spórolt semmit, aki álmokat vált valóra...
    Azért ha valami, akkor ez eléggé megmutatja, hogy a média nem nagyon meri kikezdeni a multimilliárdosokat, maximum eseti szinten. Mondjuk ez minden oligarchiárban így működik.
  • Agyturbinikusz #92
    Az űr hotelnek sajnos nagyon nagy konkurencia lett it a földön lévő űr(es) hotel. Nem hinném jó ötlet ez most.
  • Tetsuo #90
    Oh, ez már releváns hozzászólás volt. Ja, mégsem. Volt neked olyan valaha?
    Senki nem tartott vissza attól, hogy hozzászólj az űrhotel-témához, ezt mégsem tetted, csak a másikat szapulod, mert ez a lényedből jön. És megint ezt tetted.
    Reklamációd ellenére a lehetőség mindig fennállt és jelenleg is fennáll, hogy az űrhotelről csevegj...
  • Agyturbinikusz #88
    Köszönöm, ahogy növök, úgy hülyülök.