Ötvös Tibor

Amerikába jöttem 2 - mesterségem címere retro

Eddie Murphy önkéntes száműzetéséből egyik legnagyobb sikere, az Amerikába jöttem folytatásával tért vissza, mely sajnos a kezdeti humoros indulás után hamar unalomba fullad és a retro hangulat sem menti meg a csalódástól.

Az Amerikába jöttem alapötlete szerint egy afrikai herceg úgy dönt, hogy megszegi a szokásos tradíciót és nem az előre kiszemelt nőt veszi el feleségül, hanem inkább keres magának egyet Amerikában, Queensben. A vígjáték Eddie Murphy karrierjének egyik legszerethetőbb filmje, számos idézhető mondattal és egy kerek lezárással. A herceg elnyeri a kiszemelt nő szívét és végül elveszi feleségül. Happy End... amíg nincs szükséged egy évtizednyi bukdácsolás után egy bejáratott címre, mellyel újra sikeres lehetsz.

Eddie Murphy számára nagyon kell már egy siker. A rettenetes 2002-es Pluto Nash – Hold volt, hold nem volt... óta eltelt években ugyanis a Dreamgirls, az A nevem Dolemite és még talán az Ezer szó kivételével csak szemetet készített (Norbit, Az üresfejű, Elvarázsolt kastély, Showtime... és még hosszan lehetne sorolni). Szóval egy Amerikába jöttem 2 szükségesnek tűnt, hiszen Sly is jó lóra tett Rocky és Rambo feltámasztásával.

A filmért bejelentkezett az Amazon Prime is, így indulhatott a forgatás. Az első hírek még arról szóltak, hogy az Amazon Prime kínálatában magyar felirattal jön majd a film, de végül sajnos nem jött a honosítás - még. Ettől függetlenül érdemes beszélni a filmről, hiszen tökéletesen példázza, milyen egy kínos retro-pornó. Zamunda hercege boldogan él felesége és három lánya oldalán a palotában, ám apja halála és a szomszédos Nextdoria vezetője, Izzi tábornok fenyegető megjelenése felborítja az egyensúlyt.

Mivel Akeem nem volt képes fiút nemzeni, így Izzi tábornok a fiát szeretné a trónra ültetni és beházasítani a családba. Kiderül azonban, hogy 33 évvel ezelőtt Amerikában a herceg belekeveredett egy kalandba, melynek eredménye egy fiú, Lavelle, szóval már csak a hercegi vizsgán kell átsegíteni és még van oldva a probléma. Sajnos a sztoriról ordít, hogy kényszerből íródott meg és nem képes még a Neveletlen hercegnő szintjét sem elérni.


Pedig az indulás nagyon jól működik. Felbukkan minden, az első részben megismert szereplő, és Izzi tábornok húga, az első részben kiszemelt ara újrázása egyszerűen zseniális... ahogy egyébként maga Izzi, azaz Wesley Snipes is. Már az első pillanatban ellopja a showt Murphy elől, aki megpocakosodva, humorát vesztve láthatóan csak a nosztalgia faktorra próbálja alapozni a filmjét. A dolog egyébként működne is, ha nem helyeznék át a történéseket Zamunda palotájába.

A rövid amerikai kiruccanás után ugyanis szinte csak és kizárólag a palota falain belül járunk, ami a gyönyörű díszletek és az afrikai ruhák kidolgozottsága ellenére hamar unalmassá válik. Ráadásul Lavelle családja annyira idegesítő, hogy az ember legszívesebben megdobálná a tévét. Nem is szabad rájuk több szót vesztegetni, mert felesleges. Az egyetlen, aki miatt valóban érdemes egy esélyt adni a filmnek, az Wesley Snipes. És persze a nosztalgia, mely olyan szinten jelen van a filmben, hogy az ember azt várná, hogy a szereplők belekacsintanak a kamerába, jelezvén hogy ezt most miattuk tették be a filmbe.

Egy szó mint száz, Eddie Murphy filmje bár nagyot megy az Amazon adatai szerint, de ettől függetlenül egy átlag alatti vígjáték (nehezen is nevezhető annak, hiszen összesen kétszer mosolyogtam el rajta), melyből hiányzik a szív és az ötlet. Az egykori Penge zseniális, de összességében nagyon nagy csalódás az Amerikába jöttem 2. Egyetlen erénye, hogy nem rombolja az elődjét, sőt. Amint lemegy, az embernek kedve van elővenni a klasszikust és újra megnézni, de ezt nem hiszem, hogy ezt erényként kell elkönyvelni. 2/10

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tntmaxy #9
    Az első negyed órában még ígéretesen indul, aztán szabadesésben csökken az élmény... felénél kinyomtam. :(
  • takysoft #8
    Snipes valóban jó a filmben :)
    Az egyetlen tényleg vicces figura :)
  • Negritis #7
    a Dolemite-ban jó volt és a film is nagyot ment
  • Jawarider #6
    Em csak Eddienek hanem W.Snipesnek is kellene már a siker.
  • hunbalee #5
    SG 2/10... na akkor végre egy jó vígjáték. Szabadnapon meg is nézem!
  • 0Fritz #4
    Muszáj volt, a királyi pénisz nem volt elég tiszta.
  • Sippie #3
    és mi a sztori? mielőtt elkezdett volna dolgozni a McDowellsnél az első részben gyorsan levarrt valami csajt?
  • Kelta #2
    Ráadásul Akeem szembe is sz*rja magát a történetben, hiszen pont olyan házasságot akar a fiának, ami elől ő menekült anno, és lázadt..
  • Sequoyah #1
    Ennek a filmnek eppen az lett volna a lenyege, hogy Amerikaban csetlenek botlanak, es szegenynek adjak ki magukat mikozben titokban gazdagok.
    Tok mindegy milyen tortenetet irnak e kore, de ha nem ezen alapul, akkor mindegy is...