Szekeres Viktor

Kiderült, mikor láthatjuk a Loki-sorozatot

Megvan a Loki premierdátum.a

A Disney+ bejelentette, hogy június 11-én kerül bemutatásra a platformon a Loki című sorozat, mely hetente fog új epizódokkal jelentkezni. A Tom Hiddleston főszereplésével készített széria egyik érdekessége az lesz, hogy a Marveles rosszfiút különböző korokban fogja ábrázolni, ahogy azokban mindenféle ember alakját veszi fel, így pedig logisztikai problémát sem okoz a széria, hiszen nem kell sokat szerepeltetni a színészt, az alteregóit mások játszhatják el. Az egyik ilyen alteregóját Sophia Di Martino alakíthatja majd, aki mondhatni a másik főszereplője lesz a sorozatnak.

Michael Waldron, a sorozat készítője a Forever Dogs podcastban beszélt alkotásáról, és elmondta, hogy a személyazonosság lesz az egyik központi kérdése a szériának, az, hogy kicsoda az ember és ki akar lenni. Waldron azt is elmondta, hogy őt kifejezetten vonzzák azok a karakterek, akik az irányításért küzdenek, és Loki, amint azt láthattuk az elmúlt tíz év MCU-filmjeiben, élete komoly részében nem lehetett saját életének ura, az örökbefogadásának köszönhetően pedig haraggal és megvetéssel viseltetik családja iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!