Szekeres Viktor

Új előzetest kapott az Amerikába jöttem 2

Nem áll le a Coming To America folytatásának reklámozása.

Az Amazon Prime Video folytatta egy újabb előzetessel az Amerikába jöttem kampányát, és nem csak a trailert adta ki, hanem korábbi Eddie Murphy-filmek is elérhetővé váltak a szolgáltatón, például a Beverly Hills-i zsaru epizódjai, a 48 óra, és természetesen a mostani film első része is. Az előzetes egyelőre angol nyelvű, de ha abból indulunk ki, hogy az Amazon a mai premierjét, a Bliss-t már magyar felirattal jelentette meg, akkor bizton számíthatunk arra, hogy ez a film is úgy fog érkezni.


A filmet Craig Brewer rendezte. A rendező leginkább a Hustle & Flow, azaz a Nyomulj és nyerj! révén várt ismertté még 2005-ben, utána pedig megrendezhette Christina Riccivel és Samuel L. Jacksonnal A láncot (Black Snake Moan), ami ugyancsak kritikai elismerést aratott. Az elmúlt években az Empire című sorozat stáblistáján találkozhattunk a nevével. A főszereplő Murphy mellett természetesen Arsenio Hall, de mellettük jó pár korábban látott karakter visszatér.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!