Gyurkity Péter

A legnagyobb piacon már a MediaTek vezet

Ez nagyrészt a Huawei elleni szankciók eredménye, de az alacsonyabb árak is segítenek.

Az okostelefonok és táblák szegmensére koncentráló chipgyártók versenyében tavaly már komoly változásokat láthattunk, itt többek között a Counterpoint Research saját felmérése mutatta meg nekünk, hogy módosult a rangsor. A friss számok szerint a legnagyobb piacon szintén bekövetkezett a helycsere, mégpedig részben az amerikai lépések miatt.

A szintén kínai illetőségű CINNO Research arról számolt be a napokban, hogy az ottani eladásoknál jelentős változást látnak, elsősorban annak köszönhetően, hogy a tavalyi évben csaknem 21 százalékkal kevesebb SoC kelt el, mint egy évvel korábban. A darabszám ezzel 307 millióra csökkent, az addig vezető szerepet élvező Qualcomm pedig 48 százalékos zuhanást volt kénytelen elkönyvelni, többek között a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók miatt, amelyek arra kényszerítették a legnagyobb kínai telefongyártót, hogy alternatív beszerzési csatornák után nézzen. A Qualcomm részesedése ennek révén 37,9 százalékról egészen 25,4 százalékra esett vissza, miközben a MediaTek előrenyomult.

A helyzet persze nem volt ennyire egyértelmű, a Huawei ugyanis az első körben a HiSilicon felé fordult, amit az is segített, hogy ez utóbbi a cég saját chipgyártó részlege. 2020 első felében ezzel a HiSilicon rögtön az első helyre repült, viszont a további amerikai lépések gyakorlatilag ellehetetlenítették a divíziót, így a Huawei kénytelen volt a MediaTek segítségére támaszkodni, amit több másik kínai vállalat, így a Vivo, az Oppo, valamint a Xiaomi is követett. A MediaTek a maga részéről az alacsonyabb árakkal is igyekezett további pozíciókat szerezni, ez a jelek szerint sikerült is, hiszen a teljes évre vonatkozóan már őket rangsorolják az első helyre.

A Qualcomm leginkább az 5G-telefonok terjedésére építhet, nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben további, az eddigieknél olcsóbb 5G-chipeket jelentettek be, ezzel az idei évben visszavághatnak a riválisoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Igen, de a 2020ban kiadott telefonokban ismét feljött a mediatek, és már nem is csak a legolcsóbb kategóriában mint eddig, hanem középkategóriában is.
  • UUUU #2
    Ez konkretan nem igaz. Rengeteg 100k alatti telefonjukban van Qualcomm.
    Utoljára szerkesztette: UUUU, 2021.01.26. 16:46:56
  • zola2000 #1
    Nem csoda, minden 100ezer forintnál olcsóbb xiaomi telefonban mediatek van, régen elég gáz chipeket gyártott, de a 2020ban kiadott SOCai már teljesen jók lettek.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2021.01.26. 01:24:10