Ötvös Tibor

Egy remek és egy közepes filmmel kezdi 2021-et a Netflix

Mundruczó Kornél letaglózó filmje a bűntudatról, fájdalomról, gyászról két zseniális színész főszereplésével az egyik oldalon, a másikon pedig egy látványos, de unalmas akciófilm, melyet hazánkban forgattak.

Beindult a 2021-es év és a Netflix rögtön két "blockbusterrel" is jelentkezett. Az első, a Mundruczó Kornél nevével fémjelzett (majd a kritikai sikerek után Martin Scorsese is felrakatta a nevét, mint executive producer) Pieces of a Woman, mely egy elgondolkodtató és sötét film a döntéseinkről és annak következményeiről. Sajnos azonban a Shia LaBeouf körüli botrány nem tett jót a filmnek - olyannyira, hogy szinte mindenhonnan lekerült a neve. Pedig nem érdemli meg, legalábbis az itt látott alakítását tekintve, semmiképp sem.

Martha és párja, Sean babát várnak és közösen az otthonszülés mellett teszik le a voksukat. A magzatvíz elfolyik, ám kiderül, hogy az eredetileg kiszemelt bába helyett egy másik vezeti le a szülést. Eve a folyamat során észrevesz valamit, ami gondot jelenthet, ám erről nem szól a szülőknek. A baba végül megszületik, egyszer felsír, majd örökre elcsendesedik. A tragédia pedig mindent megkérdőjelez, ami a párt eddig összetartotta.


A film első 20 perce valójában a szülés és a tragédia, a maradék ennek feldolgozása. Teszi mindezt precízen, nagyon lassan és rettentő fájdalmasan. Mundruczó ismét bebizonyította, hogy nagyon jól bánik a színészeivel és a maximumot képes kihozni belőlük. Ez a történet pedig meg is kívánja ezt a tehetséget, hiszen itt nincs egy poén vagy bármi megmosolyogtató momentum sem. Két órán keresztül egy fájdalmat látunk, melyet csak az tud átélni, aki már átesett hasonlón.

A két csodálatos színész pedig partner eme borzalmas utazásban. Shia LaBeouf már sokadszorra bizonyítja, hogy maga mögött hagyta a Transformers-féle filmeket és bizony képes nagyon komolyan beleélni magát egy-egy karakterbe. Aki azonban minden figyelmünket elvonja, az Vanessa Kirby. Nem véletlenül kapott számos díjat a színésznő, alakítása egész egyszerűen isteni. A megtört, kétségek között vergődő "anyuka", aki bár elvesztette gyermekét, de identitásában ez nem hozott változást. Továbbra is anyának érzi magát és képtelen feldolgozni a történteket.

A történet Wéber Kata saját színdarabjából készült és a hosszúsága ellenére sem válik unalmassá. A szimbólumok pedig szintén mesteriek. A híd tökéletes, látványos és pazar metaforával bír. A film egyetlen negatívuma a zene. Howard Shore mesteri dallamokat hozott össze, melyek pontos aláfestést adnak a borús cselekménynek. Sajnos azonban túl sokszor csendülnek fel a dallamok, ráadásul olyan esetben, amikor erre nem lenne semmi szükség. Ezen felül nincs semmi probléma, a film egy remekmű, 2021 kritikai kedvence lesz. 10/10


Ezzel éles kontrasztban áll a Halálos harcmező, melynek a címe alapján Steven Seagal is lehetne a főszereplője. Szerencsére ennél azért jobb a helyzet, de sajnos elmarad a Tyler Rake vagy akár A halhatatlan gárda színvonalától. Az alaphelyzet szerint 2036-ra az orosz-ukrán konfliktus miatt az USA békefenntartókat küld Ukrajnába. A legfőbb feladat Viktor Koval, a hadúr elfogása, melyhez egy, a bevetését elrontó drónpilóta, Harp és egy kiborg, Leo közös akciója szükséges. De természetesen nem minden ilyen egyszerű.

A hazánkban forgatott film eleinte valóban izgalmas témát boncolgat. Adott ugyanis a drónpilóta, aki a számok és esélyek alapján hoz élet-halál döntéseket, a távoli bunkerből. De mi van, ha ugyanez az ember lekerül a harctérre és ott kell meghozza ugyanezt a döntést? Illetve meddig adhatjuk át a hatalmat a gépeknek? Nagyjából ezen két kérdés körül forog az egész, de sajnos túl nagy mélységet nem kap ez a vonal.

Ráadásul a színészek sem sziporkáznak. Anthony Mackie (Sólyom a Marvel-filmekből) rezignáltan hozza a gépet, mely azonban érzésekkel bír, azonban Damson Idris nem tudja megtöltetni tartalommal és mélységgel a pilóta karakterét. A párosuk ennél fogva nem túl hihető és egyáltalán nem érdekel minket, hogyan alakul a sorsuk. De persze egy ilyen film az akciókról szól.

Azonban abból sem kapunk túl sokat. A közel két óra alatt talán csak a bankos bevetést tudom felidézni így hirtelen, mely jobban sikerült. A többi... felejthető. Nagyon John Wickes akar lenn a vágásokkal és harcokkal, de ami jól áll egy kiöregedett bérgyilkosnak, az rosszul egy pengeéles érzékekkel és programozással bíró elit katonának. Ettől függetlenül a Halálos harcmező egyszer abszolút nézhető, már csak a hazai tájak miatt is (MÁV-logó viszonylag kevés filmben látható). De ne lepődjünk meg, ha jövő héten már nem emlékszünk semmire belőle. 5/10

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)