Berta Sándor

Változtak a 8K televíziókkal szemben támasztott követelmények

A készülékeknek a korábbiaknál szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük.

A szabványt támogató szórakoztató elektronikai vállalatokat (Hisense, Innolux, Intel, Panasonic, Samsung, TCL, Tencent) tömörítő 8K Association (8KA) nevű szervezet újra meghatározta és ki is bővítette a 8K tévékkel szemben már 2019-ben és idén év elején megfogalmazott követelményeket. A jövőben a 8K logót csak azok a televíziók kaphatják meg, amelyek maradéktalanul eleget tesznek az előírásoknak.

Jelenleg a "8KA" logó mellett létezik a Consumer Technology Association (CTA) "8K" és az LG "Real 8K" jelölése is. Mindegyik cég, illetve egyesülés saját specifikációkkal és irányelvekkel rendelkezik, amely a felhasználók számára koránt sem teszi egyszerűen átláthatóvá a helyzetet, sokkal inkább összezavarja őket.

A 8K Association által szigorított követelmények alapján annak a készüléknek, amely a 8KA logóját akarja viselni és a lehető legjobb 8K megjelenítést szeretné megvalósítani 7680 x 4320 képpontos felbontással kell rendelkeznie, a képfrissítési rátája 24p, 30p vagy 60p lehet; támogatnia kell a HDMI 2.1 szabványt és a HEVC (H.265) kodeket. A két utóbbi azért fontos, hogy a népszerű stream-szolgáltatásokon is elterjedhessenek a 8K tartalmak. Emellett fontos, hogy egy bizonyos minimális szabvány is megvalósuljon a Surroung Sound esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #3
    Nem értem én ezt a parasztvakítást. 4k meg 8k. Aztán mit bámul rajta az egyorrú? 99%-ban stream anyagot, ami fossá van tömörítve, hogy a csíra sávszélen is átmenjen az fhd v. 4k jel. Természetesen ezeknek a filmeknek semmi közük nincs sem a fhd sem a 4k minőségéhez.
    Ha monitor lenne azt megértem, mert mondjuk egy grafikus vagy egy cad rendszerrel dolgozó mérnök esetében nem egy hátrány. De tévének hót felesleges. És ahogy már Petrex is említette, egy 65"-os 4k és 8k közt nincs látható különbség. Amit látni lehet az mondjuk, hogy az egyik milyen élénk színt ad a másikhoz képest, és ezért az a szebb. És fogadjunk, hogy a 8k esetében kb. ez lesz: élénk szép színek, jó erős kontraszt (x millió :1) és máris ő a szebb holott a részletessége (amit ténylegesen tudna) simán elveszik a pici 65-70"-os képen. De a faszméregetés jegyében biztos, hogy lesz sok-sok arc aki megveszi. Tartalom nuku, de megveszi.

    Ez kb. olyan mint amikor anno megjelentek az fhd tévék. Abban az időben informatikát tanítottam szabadúszóként. Egy tehetős családnál dolgoztam és szóba került a dvd. Akkor az volt halandók számára a csúcs a felbontás terén. Szóba kerültek a pixel számok a képminőség, erre az ipse benyögi, hogy neki már most 2 millió képpont van a tévéjén. Mifaszvan? És ott álok egy 135"-os Sony fhd tévé előtt, akkor amikor nekünk halandónak a dvd minőség volt az isten. És mondom mit nézel rajta? Mert a sony kamerád nem fhd, és tartalom meg ugye nincs, mivel se kábelen se levegőn se műholdon nincs fhd tartalom (illetve akkor nem volt), tehát: dvd-t nézed felskálázva. "Baromi" szép volt. :D
    Viszont a válasz: És? Megtehetem, megvettem. Ennyi. Jaaaa. Ééértem.
    Na a 8k esetében (és sok esetben a 4k-nál is) csak ez dominál, semmi más: megteheti. Ugyan ki nem fogja használni, de megteheti, hogy megvegye.

    Én kivárom a 16 esetleg t-robert-el együtt a 32k. :D
  • t_robert #2
    semmi féle követelményem nincsen 8K-s TV-vel szemben Még 4K-s TV-m sincsen mert arra sincsen normális adás. Így az FHD TV-nél tartok. 8K-s TV-m akkor lesz mikor itt már a 32K-s TV-ről cikkeznek. :)
  • peterx #1
    Erőlködhetnek, de a 4K-val szerintem vége a consumer szegmensnek, az átlagembernek egyszerűen nincs akkora szobája ahol értelme lehet 8K-nak + 90% sztem a különbséget se látja 4K és 8K között..