Szekeres Viktor

Egyelőre csalódás a Wonder Woman 1984 mozis teljesítménye

A WW1984 első hétvégéje nem volt túl erős.

Múlt héten már pár országban elkezdték vetíteni a Wonder Woman 1984-et, ami Amerikában pár napja került bemutatásra az HBO Maxon. És a 23 piacon debütáló film nem hozta azt, amit elvártak tőle. Értelemszerűen a mostani időszakban az elvárások sem verdesik az eget, de a film teljesítményét más járványidőszakos bemutatókéval természetesen össze lehet vetni.

A Gal Gadot főszereplésével készített képregény-adaptáció első hétvégéjén mindössze 38,5 millió dollárt termelt világszerte, melyből 18,8 millióért a kínai piac felelt, ami mindenképp csalódás, főleg, hogy az országban ősszel már több bombasikert is adtak a mozik. Arról nem is beszélve, hogy az első rész anno 38 millióval kezdett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • monk00 #10
    Egyszer meglehet nézni....
  • Lapajka #9
    "Ezt a filmet (sem) nem azert keszitettek, hogy gondolkozz rajta"
    Szerintem épp ellenkezőleg. Pont ez a baj vele, hogy ezt most de azért (is)... pont hogy túl lelkizős és filozofálós lett... és az akció rovására ment a sok vontatott lelkis-sztoris nyüglődés. A Wonder Woman ugyebár tömény darálás, az jó, mert arra számítunk és átadjuk magunkat a legyőzhetetlen jóseggű szupernő látvány hentelése és aprítása bamba élvezetének... nem próbálják meg a műfaj saját határát átlépni ill abból ki. Ez az új rész viszont próbálja, és hát nem sikerül vele elragadni sajnos. Keveseknek sikerült még és kapcsolatot hozni össze e két terület közt. (pl Mátrix) Vagy akció orgiát akar az ember, agyalás nélkül. Vagy rákészül és akkor filós film lesz, agyalunk... a kettő együtt nem nagyon megy...
  • Lapajka #8
    Azért érthetetlen, mert fals. Nyilvánvaló hogy valami nagyon nagyon humbug van az egészben. Ugyebár már 10-20 millió dollár egy AA sztárgázsi. Mégis a sztárok fáradhatatlanul filmeznek, hajszolnak valamit. Gazdagok, de mintha kevés lenne, becsvágy aligha hajtja őket, látva milyen alja mocsok szenny címeket elvállalnak néha... Biztosat nem tudhatunk, hiszen a korrupcióról, akármilyen fura is ez Demcsák Zsuzsibabának, NINCS PAPÍR.. XD
    Szerintem az van, hogy a csudálatus hálívúd az egyik legnagyobb USA pénzmosoda... a kapott pénz szépen vissza is adják a sztárok, meg a rendezők... persze marad náluk, élhet belőle jól, de versenyképes extrém luxust abból nem tud megvalósítani. Aki tudott ill tud a sztárok közt USA-ban, annak volt/van más vállalkozása is... Mondjuk kap 10 millió dollárt hivatalosan, abból jó ha 200 ezret tehet zsebre (és még az sem rossz amúgy, ha meggondoljuk egy filmért), reklámmal egyéb elit művészi munkákkal még kipótolhatja, hogy a legnagyobbak életét élje, de nem mindenkinek jön össze ez, sőt látható, hogy elég sokan nyűglődnek. Nicholas Cage ennek a sztárnyomornak egyik mintapéldája... Pláne mostanában, hogy halódik halivúd... "jó szokás" már vagy 20 éve hogy betuszkolnak 10-20 sztárt is egy infantilis filmbe pl a Bosszúállók sorozat illetve ide adekvát inkább az Igazság Ligája, ami egyébként kivételesen szerintem legalábbis jó szuperhősös film és amúgy Wonder Woman viszi a hátán... Batman és Superman siralmasak a szóló filmjeikben és a közös szerepekben (pl ugyebár Batman vs Superman), na ezt a szintet stabilan hozzák az Igazság Ligájában is legalább... viszont Gal Gadot és Aquaman megmentik és el is viszik a show-t, hiszen mindketten zseniálisak! Igen kellemes meglepetés a szuperhősfalka filmek híg fostengerében... XD (mindig vannak kivételek persze, pl a Dr Strange vagy a Venom sem rosszak és a Wonder Woman sem (ez az új rész most hát kevésbé, de azért szerintem még nézhető, bár én elfogult vagyok, viszont színészileg nem Gal Gadot benne a nagy szám - spoiler - őt már megszokhattuk, persze gyönyörű meg minden, de a szőke ciklon bizony lejátssza a pályáról meg a Trónok Harcás déli deli herceg kvázi főgonosz is nem mellesleg...
  • Seven44 #7
    Azt kijelenthetjük hogy az idei év mozifilm szempontból nagy csalódás.
    Míg tavaly voltak kimondottan nagyon jó filmek (nem túl sok), idén szinte morzsákat kahattunk.
    Elég csak felsorolni mik voltak azok a filmek (az én részemről) amikben reménykedtünk, hogy jól sikerülnek,
    de érezhetően gyengék lettek vagy hiányzott belőlük valami plusz:
    Dolittle
    Bloodshot
    Tenet
    Mulan
    Greenland - Az utolsó menedék
    Becsületes tolvaj
    Wonder Women 1984

    Év elején volt pár kellemes film is azért:
    Sonic, a sündisznó
    A vadon hívó szava

    A Netflix (vagy az Appletv+, vagy a Disney+) pedig idén ezeket nyújtotta:
    A Greyhound csatahajó (moziba tervezték bemutatni)
    Ivan, az egyetlen
    Spenser az igazság nyomában
    Tyler Rake: A kimenekítés (az év legjobb filmje)
    Az utolsó bűntény (az év legrosszabb filmje)
    Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története
    A halhatatlan gárda
    Gunjan Saxena: The Kargil Girl
    Karácsonyi hadgyakorlat
    Karácsonyi krónikák: Második rész
    Az éjféli égbolt

    Arra leszek kiváncsi milyenek lesznek azok a filmek amik átkerültek a jövő évre. Akár készen levők, akár nem.
    Utoljára szerkesztette: Seven44, 2020.12.27. 15:08:07
  • Alexease #6
    Ezt a filmet (sem) nem azert keszitettek, hogy gondolkozz rajta, hanem azert, hogy fizess es nezd:D
  • Alexease #5
    Ahhoz kepest, hogy zarva vannak a mozik, nem is rossz:DDD
  • hunbalee #3
    Számomra érthetetlen egyébként hogy ezek az "iparok" hogy amennyi pénzt beleölnek valami ugyanakkor kb napról napra élnek és ez miatt kapkodnak

    Ezt ha tolják a vírus "nullázása" utánra simán százmilliókat hozott hozott volna így meg sírnak hogy jaj....
    Ugyanez van a game iparban... Cyberpunkot - CDPR-t darabokra szedték egy rossz döntés miatt..

    Szokták mondani hiába vezetnek valami atompénzes emberek ha debilek és nem képesek gondolkodni.
  • Lapajka #1
    Mozit lassan 20 éve ekézi a kalózkodás, aztán kb 10 éve meg már mellé bejött a streaming is. Már a járvány előtt is az utolsókat rúgta. Hollywood láthatóan költözött már jó ideje átfelé a Netflix-re és hasonló streaming vállalatokhoz ill a netre és kábeltv-re...
    Most meg a járvány megadja a kegyelemdöfést az Álomgyárnak... a kivégzés lassan véget ér... élt 100 évet, nyugodjék békében...