Berta Sándor

Az USA-ban négy eljárás indulhat a Google és a Facebook ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium január végéig benyújtja a bíróságokra a kereseteket.

A The Wall Street Journal bennfentesekre hivatkozva írta meg, hogy a szaktárca összesen négy beadványt készít a Facebook és a Google ellen. Mindegyik ügyben a vád a piaci pozícióval való visszaélés lesz. A Facebook ezt a magatartást a közösségi médiapiacon követte el, míg a Google az internetes keresés és hirdetések esetében.

Az amerikai újság a vádpontokkal kapcsolatban nem közölt konkrétumokat, csak annyit árult el, hogy a hivatalok vizsgálják, hogy a két vállalat visszaélt-e és ha igen, milyen mértékben a piaci hatalmával. A két érintett óriáscég minden felvetést visszautasított. Amennyiben a Facebookot valóban beperli az amerikai igazságügyi minisztérium, akkor ez lesz az első alkalom, amikor Mark Zuckerberg vállalatának a tengerentúlon egy ügyben bíróság előtt kell felelnie.

Bár lassan véget érnek az amerikai választások, a közösségi platform közel sem lélegezhet fel, ugyanis folyamatosan támadják szinte minden oldalról. A demokraták azt vetették a szemére, hogy túl keveset tesz az álinformációkkal és a félrevezető bejegyzésekkel szemben, a republikánusok pedig azért támadják, mert állításuk szerint a portál a háttérbe szorítja a konzervatívok bejegyzéseit.

Júniusban az Amerikai Egyesült Államok illetékes hivatalai kartellvizsgálatot indítottak a Google ellen, a cél a társaság online keresőjének visszaszorítása. Többek között felmerült, hogy kényszerítik a Google-t a Chrome böngésző és a reklámüzletága bizonyos részeinek az értékesítésére. S, ha ez még nem lenne elég, októberben az igazságügyi tárca és 11 amerikai tagállam beperelte a webes konszernt jogszerűtlen monopoltevékenység miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    Nem fogjak a kormanyok a kegyuket keresni. Egyszeruen levaltjak a kormanyokat egy egyseges vilagkormanyra, amit a multik vezetnek majd. Erre szoktam azt mondani, hogy a vilagkormanynak nem elnoke, hanem CEO-ja lesz...

    Ha a globalis kapitalizmust elfogadjuk mint alaveto gazdasagi rendszer, akkor a helyi kormanyok max. onkormanyzati szinten lehetnek jelen, hiszen semmilyen gazdasagi, penzugyi dontest nem hozhatnak, mivel a gazdasag iranyitasara nincs lehetoseguk. Nem veletlen, hogy az EU is csak az EU-s parlamentet es az onkormanyzatokat hagyna meg, raadasul a honlapjukon levo leiras szerint egyenlo beleszolast kell hagyni a poltikai dontesekbe az adott regioban erintett stakeholder-ek szamara. Azaz a nagytokes befektetok szava jelenleg pont ugyanannyit er mint az EU-s kepviseloke. Helyi szinten pedig 1/3-os lenne a rendszer, tehat helyi valasztott kepviselok 1/3, EU parlament 1/3 es stakeholder-ek 1/3. Igy biztos 2/3-a lenne a nagytokenek. A jogallamisagi eljarast alapvetoen csak ennek betartasarol szol, a tobbi csak mellebeszeles. Amelyik kormany vegrehajtja a nagytokesektol kapott utasitasokat, az jogallam, ami nem, az diktatura. Magyarorszag jelenleg nem jogallam, mert nagymertekben serul a nemzetkozi toke alapveto joga az emberek feletti uralkodasra.
  • noland #7
    Nem. Amig az embereknek igy kényelmes.:o
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Nyilvan nem jo, de mar 10 eve is keso volt a Google feldarabolasa, most mar sohasem fog megtortenni, maximum ha osszeomlik a nyugat .)
  • noland #5
    És ez miért olyan jó nekünk? Nem kellene lelkesedni ezért...Jó reggelt!
  • TokraFan #4
    Ez már egy ideje így van..jó reggelt!
  • Palinko #3
    Microsoft felosztására is volt jogerős bírósági döntés
  • nlght #2
    Szép jövő elé nézünk, ha a "too big to fail" gigamultik uralják a bolygót, a kormányok meg a kegyeiket keresik majd. Most kéne őket feldarabolni.
  • kvp #1
    Amire ebbol per lenne, addigra lecserelik a kormanyt es akkor az egesz ugy targytalan lesz.