Berta Sándor

Már jövőre tesztelnék a digitális eurót

A jegybanki pénzt 2022-ben vezethetik be.

Az Európai Központi Bank (EKB) és az eurózónához tartozó 19 állam jegybankjai elsődleges fontosságúnak nevezték a digitális euró kidolgozását és bevezetését. A jegybankok elnökei személyesen foglalkoznak a projekttel. Mindezt a Business Insider tudta meg ágazati forrásoktól.

Az EKB tanácsának tagjai az eurózóna-tagországok központi pénzintézeteinek elnökei. A testület a következő év közepétől akar arról dönteni, hogy bevezeti-e a digitális eurót. Ez azonban csak merő formalitás, miután 2021 közepétől elkezdődik a fizetőeszköz tesztelése, s ha minden rendben halad, akkor 2022 elején be is vezethetik azt.

A Business Insider kérdésére válaszul az EKB azt mondta, hogy mindenekelőtt a szükséges technológiai infrastruktúrát kell biztosítani, hogy a rendszer biztonságosan és zökkenőmentesen működjön. A cél az, hogy az európai uniós állampolgárok az okostelefonján magukkal vihessék a pénztárcájukat, amely az elektronikus eurójukat rejti és azzal bonyolíthassák le másodpercek alatt a vásárlásaikat, akár az országhatárokon átnyúlva is

. A projektet egyébként részben azért hívták életre, mert Kínában már javában zajlik az e-jüan tesztelése, amely várhatóan 2021 tavaszán zárulhat le. Az Európai Uniónak meggyőződése, hogy Peking a digitális pénzt jövőre mindenképpen be akarja vezetni. Vagyis az e-euró megalkotása és bevezetése geopolitikai célkitűzés, hiszen azáltal megakadályozható, hogy az európai uniós állampolgárok külföldi digitális fizetőeszközöket használjanak. Az viszont kérdéses, hogy sikerül-e tartani a 2022-es határidőt és milyen lesz a kész rendszer.

A Német Szövetségi Bank márciusban külön csoportot hozott létre a digitális euró bevezetésének a tanulmányozására, valamint annak előnyeinek és kockázatainak a vizsgálatára. Az EKB októberben jelezte, hogy felgyorsítja a digitális jegybankpénz bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #17
    Megalájk!
  • VolJin #16
    Azért, mert balfaszok, nem értik mivel állnak szemben és nem tudják kimondani, hogy a pénz állami monopólium.
  • kvp #14
    A libra is allami penz. Csak eppen a vilagallam egyik uj penzneme. Fontos, hogy nem altalanos valasztojog, hanem vagyoni cenzus alapjan valasztjak a vezetoit, tehat nem egy ember egy szavazat, hanem egy penzegyseg egy szavazat alapon. A gyakorlatban ez azt jelenti hogy a fold lakossaganak 99.99%-anak kevesebb mint egy szavazat jut osszesen. Erre mondjak hogy a vilagkormanynak nem elnoke hanem CEO-ja (ugyvezeto igazgatoja) lesz.

    A magam reszerol a bazisdemokraciat tartanam jonak, de ez jelenleg nincs hasznalatban. A kozvetlenul valaszthato vezetoket lehet a legkonnyebben utolerni es lecserelni ha nem populistak, tehat nem pontosan azt teszik amit a szavazok akarnak. Minel messzebb van egy vezeto a kozvetlen valasztastol, annal kevesbe elszamoltathato. Ez nemzetallami, EU-s es vilagszinten is igaz. A nemzetallamokra pedig azert lenne szukseg mert ha nem homogen csoportok szavaznak akkor az olyan amikor ket farkas es egy birka szavaz arrol mi legyen a vacsora. Inhomogen csoportok eseten a demokracia a tobbseg diktaturajat hozza. Penzugyi cenzus eseten pedig a felso 0.0001% diktaturajat. Ezt hivjak sokan uj vilagrendnek vagy mai divatos kifejezessel new normal-nak.
  • Sydra #13
    "sajat penz, a torvenyalkotas es a hadsereg"
    Mit jelent itt a saját? Kinek a sajátja? Ki rendelkezik felette? A nép? A politikusok?
    Amikor az állami pénzrendszert arra használják, hogy kitömjék vele a nagy bankokat, miközben a te pénzed értéke elinflálódik, akkor az saját?
    Amikor az állami hadsereget a nép sanyargatására használják fel, az saját?
    Amikor az állam a nép ellen hoz törvényeket, az saját?
    Szerintem rosszul teszed ha az államban keresed azt aki megoldja a gondjaidat. Minél több hatalmat adsz az állam kezébe, annál jobban vissza fog élni vele. A visszaélés nem esetleges dolog és nem a köcsög pártok/politikusok miatt történik, hanem azért mert az állami környezet erre ösztönöz. Amit csak lehet ki kell szervezni az állam alól! Nem mondom, hogy mindenre van egyszerű és kézenfekvő önkéntes elven működő megoldás, de a legtöbb dologra van.
    A pénzrendszer pont olyan, ami nyilvánvalóan rossz ha az állam kezében van és könnyű kiszervezni. És a problémát nem úgy kell lefesteni, hogy vagy az egyik állam pénzét használod, vagy a másikét és ha a másikét használod akkor az bedönti az országodat. Kismillió alternatíva van.
  • Sydra #12
    Nem az államnak kell függetlennek lennie hanem az egyénnek. Minden tiltással az egyént korlátozod. Ez csak egy illúzió, hogy azt hiszed, hogy a független államból neked bármi hasznod származik. Lehet független az állam úgy hogy közben minden lakosa rosszul él. Ha egy pénzt meg csak azért használnak mert kötelező, vagy mert minden alternatívát betiltottak, akkor az nagy valószínűséggel egy igen rossz pénz és az emberek maguktól nem használnák.
  • Agyturbinikusz #11
    Legyen szoros, vagyis haj ra
  • zola2000 #10
    Mondjuk elég sok európai országban vannak amerikai katonák, az jogos hogy ez tényleg veszélyezteti a függetlenséget.
  • kvp #9
    Nem kell betiltani, csak nem szabad elfogadni az EU-n belul. Ugyanis ha egy allam egy masik allam fizetoeszkozet hasznalja elsodleges penznemkent, akkor onnantol mar nem fuggetlen penugyileg.

    Ugyanezen okokbol nem engedelyezettek a maganhadseregek sem. Pedig miert ne allomasozhatna Europaban mondjuk egy kinai ceg megbizasabol a kinai nephadsereg nehany egysege? Persze csak a gyar es az ott dolgozo kinai allampolgarok vedelmere. Na pontosan azert amiert az euro helyett sem hasznal az EU dollart vagy juant vagy amiert itthon meg mindig forint van, pedig lassan egy lyukas fillert nem er.

    Egyetlen fuggetlen allam sem adhatja ki a sajat penz, a torvenyalkotas es a hadsereg feletti ellenorzest a kezebol, mert onnantol nem fuggetlen.

    A facebook semmi mast nem szeretne, csak legyen az o penzuk a hivatalos fizetoeszkoz a vilagban. Es az o birosaguk cenzura donteseit fogadja el minden allam, mert ok vigyaznak a demokraciara. Fellebezes nincs, pont. Ha pedig valaki rosszat mond rajuk vagy barmit amit nem szabad, akkor a facebook account-javal egyutt a szamlaja is zarolasra kerulne. Hadsereg mar nem is igazan kellene melle, mindenki ugyis gondolkodas nelkul engedelmeskedne.

    Az europai jegybank pedig kapkod es probalja utolerni a tobbieket.
  • macleody #8
    Sajnos nem, nagyon jól csinálják. Én már valószínűleg nem érem meg, de kurva szar világ közeleg.
  • Kryon #7
    Miért kellene betiltani? A verseny sosem hátrány. Csináljanak a jegybankok is jobbat, kényelmesebbet. Láthatóan az EKB is ezen dolgozik az e-euróval. Szóval annál jobb, minél több és jobb versenytárs van. Akkor a régi szereplőknek is fejleszteniük kell.
    Utoljára szerkesztette: Kryon, 2020.11.28. 23:12:02